Orosz-amerikai gázháború: Putyin még velünk marad, de már nem áll nyerésre

2021. február 23. – 11:36

Orosz-amerikai gázháború: Putyin még velünk marad, de már nem áll nyerésre
Az Északi Áramlat 2 végső szakaszának munkálatai Fotó: Jens Buttner / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország pénzt és politikai befolyást szeretne a földgázától, de a nyersanyag szerepe csökken. Az Egyesült Államok éppen fordított célok mentén ügyködik, beleharapna az oroszok bevételeibe és európai befolyásába, sőt ma már az LNG révén közvetlen versenytárs is. Merre tart az orosz-amerikai gázháború?

Ki áll nyersére az orosz-amerikai gázháborúban – ezt taglalta a Qubit, a TRIP és az Energiaklub hétfő esti rendezvénye.

Bart István (Energiaklub) bevezetőjében elmondta, hogy a közel 500 milliárd köbméternyi európai, „nemzeti” gázfogyasztás 90 százalékban importból származik, ezen belül 40 százalékban orosz molekulát fogyasztunk, de már jön föl az amerikai beszállítás is, amely immár 7 százalék az európai fogyasztásban.

Mi a saját piacunkat ismerjük a legjobban, geográfiai elhelyezkedésünk miatt nem is vagyunk lényegtelen szereplők, de természeteseb Németország, Olaszország és Franciaország a fő importőrök, Németország fogyasztása például éppen tízszerese a magyarnak.

A pozíciók

Deák András György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem orosz szakértője szerint Oroszország fő célja az, hogy minél drágábban és minél nagyobb mennyiségben eladja az olajat és a gázt, illetve ezek származékait, erre épül a központi költségvetés harmada-fele. Az ország ezért nagyon függ az energiakereskedelemtől.

Oroszország nem szereti, ha ezt az üzletet fenyegetik, erre mindig érzékenyen reagál. A Kreml a gázzal politikai befolyást is próbál olykor építeni, de ez inkább csak a periférián működik, a nagy államok beszerzése diverzifikált.

Az amerikai érdekrendszer valamivel differenciáltabb. Az Egyesült Államoknak fordítottak a célja, ő azon dolgozik, hogy a legfőbb bevételeiktől megfossza az oroszokat, ennek vannak, biztonsági (Európa ne függjön Oroszországtól), illetve nagypolitikai játszmái, de immár közvetlen gazdasági verseny is kialakult, mert az amerikai, vagy a katari LNG már eljut Európába.

Végül Nyugat-Európában, amelynek az EU révén Magyarország is részese, a gázra már nem annyira geopolitikai kérdésként nézünk. Az EU célja, hogy legyen a gáz is egy piaci termék, minél több helyről, minél egyszerűbben lehessen beszerezni. Emellett egyre fontosabb a klímapolitika, ebből a szempontból is vizsgáljuk, hogy mikor mennyi gázra lesz szükség az energia-átmenetben.

Konkrétan például Németországon látszik, hogy már eléggé fáradt, a North Stream 2 miatt az amerikaiak, a lengyelek, az ukránok támadják az országot, akit közben az egész olyan nagyon már nem is érdekel.

A magyar dilemma

Magyari Péter, a 444.hu újságírója vázolta ebben a háborúban azt a magyar helyzetet, amelyről nemrég a Telex is részletes elemzést közölt. Gázügyben elég sokan akarnak tőlünk valamit, mi pedig ide is, oda is adunk morzsákat.

Az Egyesült Államok mániája az LNG, mi itt azzal segítettünk, hogy az állami MVM lekötött horvát LNG-kapacitásokat. Ez nagyon kellett az adriai terminál megépítéséhez, a horvátoknak ugyanis van saját termelése, a mi megrendelésünk nélkül aligha építették volna meg a gazdaságtalan kapacitásukat, még úgy sem, hogy az EU kifizette a felét.

Oroszország felé a fő gesztusunk az, hogy benne vagyunk az Ukrajna kikerülését célzó déli vezeték projektben. A Gazprom régi álma, hogy elkészüljön az M0-ás körgyűrűnek megfelelő gázkör, vagyis északon az Északi Áramlat 2, míg délen a déli folyosó.

De közben elég karakán módon szemben is állunk az oroszokkal, nem fogadjuk el csak úgy a kéréseiket, ami azért bonyolult játszma, mert ezzel azt kockáztatjuk, hogy egyszer csak megjelennek a nagykereskedelemben és letarolják a piacunkat.

Ukrajna azért különösen fontos, mert az amerikai gondolkodásban lényeges, hogy Ukrajna tranzitország maradhasson, de valójában a nagyon drága transzfer és a sok ukrán lopás miatt teljesen érthető, ha Oroszország ki szeretné kerülni a bizonytalan partnert.

Ha megfordítanánk

Az Egyesült Államok egyfajta nagyhatalmi arroganciából képes beleszólni, szankcionálni, hogy egy tőle távoli piac, vagyis Európa miként vesz orosz gázt. Képzeljük el egy pillanatra a fordított helyzetet! Az Egyesült Államok folyamatosan fejleszti a Mexikót ellátó gázvezetékrendszerét. Elkészült a Villa de Reyes-Aguascalientes-Guadalajara (VAG) vezeték, amely a Wahalajara rendszeren keresztül Texas gázmezőit köti össze a déli szomszéddal, Guadalajarával és Mexikó közép-nyugati sűrűn lakott részeivel. Hasonló szerepet tölt be a Sur de Texas-Tuxpan vezeték.

Alighanem elég meglepő lenne és inkább közröhejbe fulladna, ha Oroszország üzeneteket küldene Mexikónak, hogy az ne vegyen amerikai gázt, óvakodjon az amerikai függéstől, építsen LNG-termináokat, mert a Yamal-mező szívesen küldené a jó kis szibériai földgáz-szállítmányokat.

Az orosz belpolitika

Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő is egyetértett abban, hogy a gáz, de még a bevételek szempontjából fontosabb olaj sem meghatározó ma már annyira.

Az amerikaiak szerinte túltolták az energetikai beavatkozást, ami felbőszítette nemcsak az oroszokat, de még a németeket is, akik nyilván nem szeretnék, hogy amennyiben 10-11 milliárd eurót beletoltak egy vezetékbe, még az utolsó 100 kilométeren is szankciós fenyegetésekkel kelljen küzdeniük. A tudós szerint még olyan alkukról is hallani, hogy az amerikaiak újabb szankciókat ugyan nem léptetnek hatályba Németország ellen, de akkor a németek segítsenek abban, hogy az oroszok szállítsanak Ukrajnán keresztül gázt.

A kérdés valójában ma még nem esedékes, mert a jelenlegi, még három évig érvényes feltételek alapján az oroszoknak akkor is ki kell fizetniük legalább évi 40 milliárd köbméter gáz tranzitköltségét, ha nem is szállítanak.

Kifut a jelentősége

Abban ugyan a vitázó felek nem teljesen értettek egyet, hogy a fosszilis gáz mikor veszíti el a jelentőségét, egyelőre a megújuló forradalomban amolyan kényszerszövetséges, mert a szén és az atom kivonása nem képzelhető el gáz nélkül, de azzal, hogy a fő infrastrukturális fejlesztések már megvalósultak, csökken a földgáz geopolitikai jelentősége. Az EU, a nyugati bankok, alapok egyre kevésbé finanszíroznak fosszilis infrastruktúra-fejlesztést.

A változást elsősorban Oroszországban lehet nagyon érezni. Sz. Bíró Zoltán elmondása szerint 1998 és 2008 előtt évente 7,4 százalékkal, a következő hasonló időszakban évente csak 0,3 százalékkal nőtt az orosz gazdaság. Ez főleg strukturális válság, de a szénhidrogén árának alakulása is szerepet játszott a romlásban.

A pocsék gazdasági teljesítményre Vlagyimir Putyinnak reagálnia kellett, a jóléti sikerek helyett az identitásra, a nemzeti büszkeségre helyezte a hangsúlyt, a Krím annektálása magas népszerűséget hozott neki, de közben a lakosság körében a reáljövedelem hét éve folyamatosan csökken. Ezzel aztán a népszerűsége már el is szállt, bár pont 2020-ban egész jól muzsikált az orosz gazdaság, csak 3,5 százalékkal apadt.

A jövő

Végül a nagy kérdés: mi lesz a szerepe a gáznak, az orosz gáznak a jövőben?

Az oroszok elleni gazdasági harcot az oroszok mindig „megkönnyítik”, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése, a tüntetések leverése Putyinnak a nagyvilágban elhozta az erkölcsi K.O-t, de ez még nem belpolitikai K.O. Az orosz társadalom többsége talán nem is lát erkölcsimegsemmisülést és Putyin nem olyan, mint Lukasenko, a fehérorosz vezető már harcol a népe ellen, Putyin igyekszik rezonálni az orosz társadalom rezdüléseire.

Deák András szerint az orosz gáz továbbra is hármas belpolitikai célt szolgál,

  • a lakosság olcsó ellátását,
  • a kincstár feltöltését,
  • az elitet korrumpálását.

A nemzetközi gázremény viszont pár éve még az volt, hogy az európai fogyasztók 2020-ra már 700 milliárd köbméter gázt fogyasztanak és az ár valahol 500 dollár körül marad ezer köbmétereként. Nem így alakult, a fogyasztás még az 500 milliárd köbmétert sem éri el, az ár 150-200 dollár között mozog.

Vagyis, a földgáz már tényleg nem old meg mindent, igaz, ami felépült, az egy elég stabil rendszer maradt. A vezetékek a kereskedők dolgoznak, jöhet a klímavédelem, a Navalnij-ügy, még a Krím elleni katonai támadás közben is az ukránok ugyanúgy átengedték az orosz gázt

Az igazi kérdés az, hogy mit akar az orosz elit. Az új orosz gázos generáció nagyon kitanulta a Nyugatot, a Déli Áramlatot pár éve az EU még elkaszálta, de most ugyanott megépül a balkáni vezeték. Ám egyszer Oroszországban is eljöhet egy olyan trend, hogy a gázóriást szétdarabolják, hogy a ma még 1 százalék alatti megújuló energiatermelés nagyobb hangsúlyt kap, vagy egy különösen mohó elit úgy dönt, hogy privatizációval menti át magának az aranytojást tojó tyúkot, vagyis a Gazprom óriásvállalatot.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!