Jön a közvetlen kriptovalutás fizetés a Mastercard hálózatán

2021. február 11. – 13:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Mastercard is beszáll a kriptovaluta-őrületbe, a világ egyik legnagyobb kártyakibocsátója közölte, hogy hamarosan lehetővé teszi a kártyabirtokosoknak, hogy egyes kriptopénzekben is bonyolíthassanak tranzakciókat a hálózatán – írja a Bloomberg.

A Mastercard arról is nyilatkozott, hogy aktívan együttműködik azokkal a központi bankokkal, amelyek saját digitális valuta kibocsátásán dolgoznak. A cég már korábban partnerségre lépett olyan nagy kriptopénzes cégekkel, mint a BitPay vagy a Wirex, de eddig csak úgy tette lehetővé a kriptós fizetést, ha az ügyfél előbb átváltotta valamilyen hivatalos valutára a pénzt. A cég azt várja, hogy a közvetlen fizetés lehetővé tétele a kereskedőket is abba az irányba mozdítja majd, hogy elfogadják a kriptovalutákat.

A kártyakibocsátó vállalat már a sokadik nagy cég az utóbbi időben, amely elkötelezi magát a kriptovaluták mellett valamilyen formában: a piacon az utóbbi hónapokban nagy számban megjelentek a komoly intézményi befektetők (jelentősen hozzájárulva az árfolyamok felhajtásához), nemrég pedig a Tesla jelentett be, hogy 1,5 milliárd dollár értékben bevásárol bitcoinból. Mondanom sem kell, ez tovább emelte az árat, sőt, a bitcoin csütörtök reggel is 3%-ot ugrott Elon Musk újabb vonatkozó tweetje után, ami a dogecoin mém-kriptovaluta árfolyamán is lendített.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!