1,5 milliárd dollárnyi bitcoint vásárolt a Tesla

2021. február 8. – 16:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1,5 milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint a Tesla – írta meg a Mashable.

„2021 januárjában frissítettük befektetési politikánkat, hogy nagyobb rugalmasságot biztosítsunk magunknak, hogy tovább diverzifikálhassuk és maximalizálhassuk azon készpénzünk hozamát” – áll a Tesla jelentésében. A Tesla igazgatóságágának ellenőrző bizottsága által jóváhagyott eljárásrend szerint, a vállalat működtetéséhez nem szükséges készpénze aranyrögökbe, de részvényekbe is befektethető.

A jelentés szerint az is elképzelhető, hogy a vállalat termékeiért nemsokára már bitcoinban is lehet fizetni.

A cég azután lépett erre az útra, hogy egy szoftvercég, Microstrategy dollármilliókat fektetett bitcoinba – ami Elon Musk figyelmét is felkeltette. Musk egyébként előszeretettel osztogat meg bitcoinnal kapcsolatos mémeket a Twitteren, nemrég pedig átírta profilján a bemutatkozását, amiben már csak annyi szerepel: „#bitcoin”.

A hír hatására a bitcoin árfolyama azonnal az egekbe ugrott, és meghaladta a 43 000 dollárt, ami új rekordmagasság a kriptovaluta számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!