A kormány a vendéglátóhelyek újranyitásáról: Minden a vakcinán múlik

2021. január 25. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.

Kovács Zoltán kiemelte: érthető a magyar vendéglátósok álláspontja, hiszen a járvány nagy csapást mért az ágazatra egész Európában, így Magyarországon is.

„A vakcina a kulcs”: ahogy lesz elég oltóanyag, elindulhat a tömeges oltás, és fokozatosan újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek – közölte.

Hangsúlyozta: addig is minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe. Csökkentették az adókat, eltörölték a bérek járulékait, kifizetik a bérek felét – sorolta. Hozzáfűzte: ezek az intézkedések addig érvényben maradhatnak, amíg a tömeges oltás elkezdődhet.

Szintén hétfői hír, hogy az operatív törzs is a vendéglátósok türelmét kéri, szerintük is csak akkor lehet fokozatosan enyhíteni a vendéglátóhelyekre vonatkozó jelenlegi korlátozásokat, ha megfelelő mennyiségű oltóanyag érkezik Magyarországra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!