Döntő ütközet készül a Dunaferrnél, párhuzamos csapatok tartják magukat a társaság vezetőinek

2020. december 10. – 10:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyik oldalon az igazgatóság, a felügyelőbizottság, az üzemi tanács és a szakszervezet, a másik oldalon az elmúlt éveket meghatározó cégvezetés. Az „ukrán” vonal már kinevezett új testületeket, az „orosz” vonal állítólag készül erre. Ki nyeri a versenyfutást? Mi történik Dunaújvárosban?

A napokban hosszú cikkben mutattuk be az ISD Dunaferr Zrt. áldatlan helyzetét, miszerint a cégnek se elfogadott tavalyi mérlege nincs, se kollektív szerződése a dolgozókkal, de még elegendő létszámú megválasztott igazgatósága, felügyelőbizottsága, aláírási joggal rendelkező vezetősége sem volt.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

A megszűnés réme

A cég igazgatósága, felügyelőbizottsága, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és az ISD Dunaferr Zrt. Központi Üzemi Tanács vezetői most arról tájékoztatták a Telex.hu-t, hogy fontos lépések történtek az áldatlan helyzet kezelése érdekében.

Mint írják,

„a könyvvizsgáló bejelentésére a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága valóban törvényességi felügyeleti eljárást indított és 2020. november 18-án kelt végzésében felszólította az ISD Dunaferr Zrt.-t arra, hogy 30 napon belül szüntesse meg a cégnél fennálló törvénysértő állapotot. A cégbíróság végzésében közölte, hogy a fentiek elmaradása esetén a törvényben meghatározott szankciókat helyezett kilátásba, ideértve a cég megszűntnek nyilvánítását is.”

Ennek elkerülése érdekében az egyedül is döntésképes igazgatósági tag (Tatjana Taruta) a veszélyhelyzetben irányadó jogszabály rendelkezéseinek megfelelően gondoskodott igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok megválasztásáról 2020. december 3-tól kezdődő hatállyal.

Van egy másik vonal is?

Igen ám, de hogy a helyzet mégse legyen ilyen egyszerű, a testületek arról is tájékoztatást adtak, hogy a magát a „Dunaferr vezetésének” nevező egyes vezető munkavállalókból álló csoport semmilyen mértékben nem hajlandó együttműködni a testületek tagjaival.

Azt már a Portfolio.hu cikkéből lehet tudni, hogy ennek alighanem az az oka, hogy a többféle tulajdonos párhuzamos pályán halad, vagyis e cikk szerint az ukrán Tatjana Taruta által kinevezett testületi tagok mellett orosz igazgatósági tagok cégbírósági bejegyeztetése is folyamatban lehet.

Mindenesetre nem nehéz megjósolni, hogy ez a két csapat aligha fog a jövőben békésen együttműködni.

Az eset szinte a kilencvenes évek elejének kiskunsági baromfiháborújára utal, amikor volt olyan, hogy két egymással kiegyezni képtelen cégtulajdonos egyaránt egy adott baromfi-feldolgozó jogos tulajdonosának hitte magát, és az egyik egy magyar, a másik egy külföldieket foglalkoztató biztonsági csapattal valósággal megverekedett azért, hogy ki legyen házon belül.

Végső ütközet

A Dunaferrnél is hamarosan el fog dőlni a háború. Az egyik oldalon a vezető testületek képviselői, a szakszervezetek és az üzemi tanács áll. A másik oldalon a korábbi menedzsment.

A két fél már nem találja egymással a hangot (ez egy elég finom megfogalmazás a kölcsönös vádakra és szidalmakra), és a volt menedzsment vélhetően az orosz tulajdonos támogatásában, új orosz igazgatósági tagok gyors megválasztásában bízik. Könnyen lehet, hogy pillanatokon belül újabb és aligha békés fordulatok várhatóak az ügyben.

Az mindenesetre biztosan nem ártana az ország egyik legnagyobb cégének sorsát illetően, ha lehetne tudni, hogy ki irányítja a vállalatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!