Eladhatja az orosz tulajdonos a Dunaferrt

2020. december 5. – 13:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Dunaferr orosz tulajdonosa befektetőkkel tárgyal a cégcsoport esetleges eladásáról – derül ki egy a Portfolio által megszerzett levélből, amelyet a cég vezetése pénteken küldött a dolgozóknak.

Az aláírás nélküli, „Dunaferr vezetőség” nevében kiadott tájékoztató azzal kezdődik, hogy „a Dunaferrt egy ukrán kisebbségi érdekcsoport részéről portyázó támadás érte”, és a vezetés szerint ez nagy károkat okoz a társaságnak. A levélben leírják, hogy a december 3-ára összehívott közgyűlés határozatképtelen volt, hiszen a 99,63%-os tulajdoni aránnyal rendelkező nagytulajdonos (Steelhold Limited, amelyen keresztül kötődik az ISD Donbasshoz, és így az orosz állami fejlesztési bankhoz) nem jelent meg, azt azonban nem tudja az általuk megbízott cégvezetés, hogy miért maradtak távol ismét.

Az orosz partner jelenleg is több stratégiai befektetővel tárgyal, akik készek számításba venni a Dunaferrt vertikálisan integrált cégcsoportjuk részeként

– fogalmaz a menedzsment, akiket egyébként a kisebbségi ukrán tulajdonos, Tetyana Taruta „képviseleti jog nélküli irányító személyeknek” nevezett legutóbbi levelében a Portfolio cikke szerint, amelyben a cég vezetéséért folytatott harc hátterét tárták fel. A menedzsment állítása szerint az ukrán kisebbségdui tulajdonos támadó akciója miatt megijedtek a hitelezők és többen lenullázták a cég hitelkeretét, a vásárlók nem mernek megrendeléseket leadni, előleget adni. Ilyen körülmények között a Dunaferr nem tudja kihasználni kapacitásait még a korábbi 60 százalékon sem. Az ukrán tulajdonos, aki nem ismeri el az orosz többségit, szerdán azt mondta, hogy ha nem történik meg a társaság jogszerű működésének helyreállítása, akkor az rövidesen a dunaújvárosi vasmű megszűnéséhez fog vezetni. A nagytulajdonos közvetlenül nyilvánosan még nem szólalt meg az ügyben.

A nehéz helyzetbe került cégnél a közelmúltban többször is csúsztak a fizetések, a Vasas szakszervezet tüntetést is szervezett a helyzet miatt.

>> A Telex legfrissebb híreit itt találja. <<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!