200 millió euró hitelt kap az EU-tól Magyarország munkahelyvédelemre

2020. november 30. – 11:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden utalja az Európai Unió Magyarországnak azt a 200 millió eurót, amely a munkahelyvédelmi csomagra szánt félmilliárd eurós hitel első részlete, amit még októberben ítélt meg az EU – írta a Bruxinfo.

A Bizottság november 24-én, sorrendben harmadszor bocsátott ki úgynevezett SURE-kötvényeket, ezúttal 8,5 milliárd euró értékben, amit öt tagállam, köztük Magyarország között osztanak majd el.

Az EU egy összesen 100 milliárd euró összegű munkahelyvédelmi alapot (SURE) hozott létre, amely olyan részmunkaidős vagy rövid távú (Kurzarbeit) programokat finanszíroz, amelyek segítségével a cégeknek nem kell tömegesen elbocsátaniuk alkalmazottaikat a koronaválság miatt.

A hitelkeretre 18 tagállam jelentkezett be, köztük Magyarország. A Bruxinfo úgy tudja, hogy Magyarország eredetileg egymilliárd euró kölcsönre jelentett be igényt még augusztus elején. A hosszan elhúzódó tárgyalások végén a Bizottság, majd a Tanács valamivel több mint 504 millió eurós kölcsönt hagyott jóvá.

A Magyarország részére a Bizottság által jóváhagyott félmilliárd eurós keret nagyjából felét egészségüggyel kapcsolatos intézkedésekre lehet majd felhasználni, míg a másik feléből a legnagyobb hányad (113,7 millió euró) azon költségek (640 millió euró) egy részének a fedezésére megy majd, amelyeket február 1. óta fordított a kormány a költségvetésből a rövid idejű munkaprogramokhoz hasonló intézkedések finanszírozására.

Orbán: A hitel mindig drágább, mint ha dolgoztál volna

Orbán Viktor idén áprilisban is ellenezte bármiféle hitel felvételét: „Ingyenpénz sosincs. Pénzt lehet osztogatni, de minden pénzt előbb vagy utóbb meg kell termelni. Ha először osztottad szét, akkor utána kell megdolgozni érte, de olyan, hogy ajándékként, munka nélkül, erőfeszítés nélkül pénzhez juthasson egy közösség, és azt csak úgy szétoszthassa, olyat még a világ nem látott. Hitelből lehet, de akkor a végén te fogod a hitel árát megfizetni, és az mindig sokkal többe kerül, mintha dolgoztál volna. Ez a szabály, amit az életemben megtanultam” – mondta a kormányfő a Kossuth rádió egyik szokásos péntek reggeli, interjú formában közölt nyilatkozatában.

Nem sokkal később is arról beszélt, hogy megszületett az új Soros-terv, „ez a II. Soros-terv, ez a 2-es számú Soros-terv az én fejemben”: Soros arról írt, hogy speciális finanszírozás kell, az EU vegyen fel nagy kölcsönöket, amiket aztán fizetnünk kell, amíg élünk, „a kamatot szeretik ők nagyon” – idézte a kormányfőt a 444.hu.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!