Hanyatlott a lakásépítési kedv, de 100 ezer új lakás épülhet 2026-ig

2020. november 5. – 11:06

Másolás

Vágólapra másolva

Felpörögtek a lakásátadások vidéken – csökkent a lakásépítési kedv, de 100 ezer új lakásra van kilátás – derült ki az ingatlan.com csütörtöki közleményéből.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A 6 millió hirdetés adatain és a KSH számain alapuló elemzés szerint egtört az elmúlt években fokozódó lakásépítési kedv, amire számítani lehetett egyrészt a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetése, másrészt a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt. Közben az átadott lakások száma jelentősen nőtt.

Az év első kilenc hónapjában közel 13 ezer lakás megépült, ami 25 százalékos növekedésnek felel meg éves összehasonlításban. „Az emelkedésben több tényező is szerepet kapott. Egyrészt, hogy sok, a korábbi években megindított lakásépítés csak az idén fejeződött be. Másrészt az is hozzájárult a növekedéshez, hogy az idén átadott lakóingatlanokra még nem vonatkoznak a 2021-től érvényes szigorúbb energetikai követelmények, ezért is igyekezett számos építtető befejezni az építkezést, ugyanis a szigorúbb előírások költségesebbé teszik a beruházást. Igaz, az új energetikai követelmények miatt a jövő évtől környezetbarátabb, alacsonyabb kibocsátású lakások épülhetnek” – értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: „A friss adatokból az is látszik, hogy a vidéki lakásátadásoknak köszönhető a növekedés”

Az országon belül különbségeket jól mutatja, hogy Budapesten 4,1 százalékkal 2420-ra csökkent az átadott lakások száma, ezzel szemben a megyei jogú városokban, a kisebb vidéki városokban és a községekben 19-48 százalékos növekedés volt.

Az ingatlan.com szakértője szerint 2020-ban akár 22 ezer új lakás is elkészülhet. A portál kínálati piaci adatai szerint október végén az eladásra hirdetett új lakások esetében a medián négyzetméterár 880 ezer forint volt. Debrecenben 624 ezer forintot tett ki, Győrben 494 ezer forintnál tartottak az árak, Kecskeméten pedig a négyzetméterárak mediánja 623 ezer forintra rúgott.

A lakásépítési kedv ugyanakkor jelentősen csökkent.

Az első háromnegyed évben alig több mint 17 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ami közel 40 százalékos visszaesést jelent éves szinten. Ez 2016 óta a leggyengébb kilenchavi eredmény, az utóbbi években ugyanis rendre bőven 20 ezer felett volt a lakásépítési engedélyek száma.

A lakásépítési kedv 2021-ben biztos, hogy elmozdul a mélypontról, mivel jövőre ismét a kedvezményes 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni az új lakásokat. Mivel az intézkedés lehetővé teszi, hogy a 2022-ben építési engedélyt kapott ingatlanokat még 2026-ban is 5 százalékos áfával lehessen értékesíteni, így akár 100 ezer lakás is megépülhet ebben a következő 6 évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!