Hivatalos, megépül a harmadik terminál Ferihegyen

2020. október 20. – 06:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Először ismerték el hivatalosan, hogy valóban plusz egy terminállal bővülhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Ezt az Mfor tudta meg a repülőteret üzemeltető cégtől, amely azt is elárulta, hogy a harmadik terminál megépítése mellett tervben van egy komolyabb, egymilliárd eurós fejlesztés is, amiből rendbe hoznák a repteret és környékét, illetve új közlekedési csomópontot és a parkolók bővítését is tervezik.

A harmadik ferihegyi terminál híre nem újdonság, hiszen szeptember végén már azt is tudni vélték egyes lapokban, hogy Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. viheti majd a projektet, hivatalosan viszont most először erősítették meg a fejlesztés tényét.

Az Mfor kérdéseire válaszoló Budapest Airport (BA) elismerte ugyan, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen lecsökkent forgalom miatt felül kellett vizsgálniuk a betervezett fejlesztéseket, de csak pár, kisebb volumenű projektet kellett elhalasztani, a nagyobbakat pedig a járvány utáni fellendülés és a jövőbeli utasforgalmi igények függvényében valósítják majd meg.

A lecsökkent ferihegyi forgalom jó ürügy lehet a Bloomberg szerint arra, hogy a repülőtér újra magyar kézbe kerüljön. A lap október eleji információi szerint Orbán Viktor szövetségesei már tettek is vételi ajánlatot a Budapest Airport tulajdonosainak, ám az Mfor cikke szerint a BA által most jelzett fejlesztések közvetve cáfolják, hogy átadnák a repülőtér üzemeltetését.

>>> A Telex további friss cikkeiért pedig kattintsanak ide <<<

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!