Bloomberg: Orbánék bejelentkeztek a ferihegyi reptérért

2020. október 9. – 12:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor régi vágya, hogy a ferihegyi repülőtér újra magyar kézbe kerüljön, és most, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a reptér értéke, a magyar kormányfő szövetségesei vételi ajánlatot tettek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. külföldi tulajdonosainak, írja a Bloomberg.

A lap információi szerint az ajánlattevő konzorciumban ott van a részben állami tulajdonú Mol is. Az ajánlat összegéről nincs információja a lapnak, de úgy tudják, a konzorciumot Jellinek Dániel ingatlanfejlesztéssel foglalkozó üzletember képviseli.

A Budapest Airportnak három tulajdonosa van: a szingapúri GIC befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és egy másik kanadai alap, az AviAlliance. Ők jelenleg nem tervezik a repülőtér eladását. Köztudott, hogy Orbán stratégiai fontosságúnak tartja a reptér megvásárlást, aminek 2005-ben kezdődő privatizációjáról már akkor azt mondta, vissza kell fordítani a folyamatot.

Az elmúlt időszakban a ferihegyi repülőtér bevételei jelentősen növekedtek, az elmúlt három évben 43 százalékkal nőtt a cég bevétele, 2019-re elérte a 331 millió eurót, azaz nagyjából 117 milliárd forintot. A pandémia miatt azonban idén körülbelül 90 százalékkal csökkent az utasok száma, ez a visszaesés pedig lehetőséget jelenthet Orbán köreinek – írja a Bloomberg.

Megkeresésünkre a Mol sajtóosztálya csak annyit közölt, hogy piaci értesüléseket, pletykákat nem kommentálnak. A repteret üzemeltető Budapest Airporttól pedig azt a választ kaptuk, hogy a cég „tulajdonosai hisznek a befektetésük hosszú távú növekedési potenciáljában. A Budapest Airportnak nincs tudomása arról, hogy a vállalatcsoport tulajdonosai vételi ajánlatot kaptak volna, és arról sem, hogy a tulajdonosoknak szándékukban állna eladni a repülőteret üzemeltető cégcsoportot. A tulajdonosaink hosszú távra elkötelezett befektetők, akiknek a Budapest Airport menedzsmentjéhez hasonlóan meggyőződése, hogy a repülőtér további növekedésre számíthat a jövőben.”

A Jellinek Dániel tulajdonában lévő Indotek Groupnak, a Miniszterelnökségnek és más minisztériumoknak is küldtünk kérdéseket a Bloomberg értesüléseivel kapcsolatban, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Frissítés: Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója közleményt adott ki a Bloombergen megjelent cikk után. Ebben megerősíti, hogy magyar és amerikai befektetőkkel tárgyalásokat folytatnak a Budapest Airport Zrt. potenciális megvásárlásáról. „Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll. Az üzleti tárgyalások bizalmas jellege miatt további tájékoztatást nem adhat” – írja Jelinek.

Pénteken a Budapest Airport saját kiadványában reagált a tulajdonosváltásról szóló hírrekre. Közleményükben azt írják, hogy „a Budapest Airport tulajdonosai hisznek a befektetésük hosszú távú növekedési potenciáljában. A Budapest Airportnak nincs tudomása arról, hogy a vállalat-csoport tulajdonosai vételi ajánlatot kaptak volna, és arról sem, hogy a tulajdonosoknak szándékukban állna eladni a repülőteret üzemeltető cégcsoportot. A tulajdonosaink hosszú távra elkötelezett befektetők, akiknek a Budapest Airport menedzsmentjéhez hasonlóan meggyőződése, hogy a repülőtér további növekedésre számíthat a jövőben.

A magyar kormány az elmúlt években többször is hangot adott neki, szívesen látná, ha a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újra állami fenntartás alá kerülne. Emellett viszont mindig is teljes mértékben tiszteletben tartották, hogy a BUD csoport egy magánkézben lévő társaság, amely hosszútávon rendelkezik a repülőtér üzemeltetési jogával.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!