Otthonfelújítási támogatást indít a kormány, akár hárommillió forintot is átvállalhatnak

2020. október 14. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány január 1-től vezetné be a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonára kínált programot. Az állam a felújítási költségek felét, de legfeljebb 3 millió forintot vállalna át.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter bejelentette, hogy amennyiben valaki 2021. január 1-je után felújításba kezd, és gyűjti a számlákat, a költségeinek felét az állam visszautalja neki, legfeljebb hárommillió forintot. Ez vonatkozik az anyagbeszerzésre és a munkaerőköltségre is.

(Ide kattintva olvashatók legfrissebb cikkeink!)

Bármilyen felújítást tervez a család, a kormány ezt támogatja; legyen szó energetikai korszerűsítésről, fürdőszoba, konyha vagy az önálló otthon felújításáról. Az új támogatási forma azt jelenti, hogy egy hatmillió forintos otthonfelújításnál hárommillió forintot spórolhat meg minden gyermekes család – közölte. Hangsúlyozta, az otthonfelújítási program felülről nyitott lesz, a forrásokat az igényekhez igazítják.

A részletszabályok még nem ismertek, de az első nyilatkozatból úgy tűnik, hogy a korábbi demográfiai csomagokkal ellentétben ez a szabály nem a jövőbeli gyermekvállalást, a fiatalabbakat és a nagycsaládosokat kezeli csak megkülönböztetetten, de akár egy 40 év feletti, egygyermekes családot is.

A politikusi üzenetben némi gazdaságélénkítő attitűd is fellelhető, hiszen Novák Katalin arra biztatott:

„Már érdemes most megállapodni a felújítást vállaló szakemberekkel, mivel feltehetően sokan kívánnak majd élni a lehetőséggel.”

A kormány nemrég jelentette be, hogy az új építésű otthonok értékesítésének áfatartalmát 27 százalékról 5 százalékra csökkenti január 1-től, a csokosok pedig még a csökkentett áfát is visszaigényelhetik. Az otthonteremtési program eddig tudható részleteiről és hátteréről itt írtunk.