Mintha multivitamin-ízű ragasztót rágnék – zselés szaloncukrokat teszteltünk

2022. december 3. – 12:55

Mintha multivitamin-ízű ragasztót rágnék – zselés szaloncukrokat teszteltünk
Fotó: Ács Bori / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég megválasztották az év szaloncukrát: mindenféle kategóriákban, ízekben és töltelékekkel találhatunk a listán nyalánkságokat a forralt borostól kezdve a robbanócukorkáson át a pisztáciásig, de zselésből csak a vegán kategóriában találni egyetlenegyet. Márpedig a szaloncukor sokunk számára definíció szerint a zselés. Közvetlen munka- és magánkörnyezetem is osztja ezt a nézetet, ám a szaloncukoripar nem. Azoknak a karácsonyfáin, akik a nyolcvanas–kilencvenes években voltak gyerekek, leginkább a zselével töltött verzió lógott, a töltelékek ezerszínűvé változása az utóbbi húsz év édességipari teljesítménye. Épp ezért most megvettük az országosan elérhető összes zselés szaloncukrot, és vakteszten kóstoltuk őket végig, hogy megértsük, mi történik a szaloncukrokkal 2022-ben.

Mint az tavalyi átfogó szaloncukor-történeti cikkünkből kiderül, a zselé a hetvenes években vette át az uralmat a fondant-tól, és a nyolcvanas években elképesztően népszerűvé vált, mindenki azt a verziót kereste. Úgy látszik, mára sem változott sokat a magyar lakosság ízlése, még mindig a zselés fogy a legjobban, és annak ellenére, hogy az ünnepek csak pár napig tartanak, akkor rengeteget eszünk belőle. Ezért is megdöbbentő, hogy az év szaloncukrai között a szivárvány minden színében pompáznak töltelékek, a zselé viszont kisebbségbe szorul. Ha bemegyünk egy átlagos boltba, ugyanez a helyzet: mindenféle krémes, kakaós, meggyes, karamellás, kókuszos, gesztenyés kapható dögivel, de zselés alig. És ez csak a jéghegy csúcsa, úgy tűnik, nincs határ, ha szaloncukor-ízesítésről van szó, az aranygaluskástól az Erős Pistá-son át minden elképzelhető. Érthetetlen, miért szükséges mindez, ha egyszer a zselés kell a többségnek.

Érdekes jelenség ez, hiszen alapvetően egy húsipari termékről van szó: a zselé eredetileg nem más, mint állatok, tipikusan disznó bőréből kivont kollagén. Az anyag, ami besűríti a húslevest és a kocsonyát, felelős a zselétöltelék állagáért is. A tartalom, amit sűrít, már lehet bármilyen színezett, cukrozott és aromatizált folyadék. A zselés szaloncukor tehát egy alacsony alapanyag-igényű édesség, nem kell bele prémium nugát, a bevonata eredetileg sima kakaóbevonat. Az előállítása olcsó, és kivitelezni is sokkal egyszerűbb ipari körülmények között, mint házilag. Bár készítettem már otthon ilyet, utána úgy éreztem, inkább göngyölgetek húsz kiló bejglit, mint hogy még egyszer bevonjak húsz zselékockát csokoládéval. A zselé egyszerű: csupán egy adag szörp és némi zselatin kell hozzá – de a hideg kockákat meleg csokoládéval szépen bevonni olyan, mint hangyát szedni bokszkesztyűvel.

Tizenegyféle zselés szaloncukor – Fotó: Ács Bori / Telex
Tizenegyféle zselés szaloncukor – Fotó: Ács Bori / Telex

Azért döntöttünk úgy, hogy idén csak zselés szalonokat tesztelünk, mert igazságtalan versenyt indítani egy trüffelkrémes és egy kókuszos, vagy egy karamellás és marcipános között, annyira különbözők, mint egy kézműves praliné és egy csokiszelet.

Végigjártunk nyolc különböző országos boltláncot, hogy szemlézhessük azt a választékot, ami mindenki számára elérhető. Az első tanulságok már a vásárlásnál meglepők, hiszen van millióféle szaloncukor, de zselésből minden boltban 1-2-féle kapható csupán. Az árak elképesztően széles skálán mozognak: 1800 és 11 500 forintot is elkérhetnek egy-egy kilónyi zselés szaloncukorért.

Összesen 11-féle zselés szaloncukrot találtunk végül, ezeket vaktesztnek vetettük alá a szerkesztőségben. Mivel az első köröknél kiderült, hogy a termékeket egyenként jellemezni szinte lehetetlen, a tesztelők egy-egy kedvencet választottak ki, és azt, ami a legkevésbé jött be nekik.

Zselés gyerekkorunk

A kóstolgatás közben kiderült, hogy a zselés szaloncukorhoz a legtöbbünket nosztalgikus érzelmek fűzik, gyerekkori emlékek, karácsonyok.

„Arra emlékeztet, amikor gyerekkoromban karácsony este kilopakodtam az ágyból, kiloptam egy cukrot, a papírt visszahajtottam, mintha nem lenne üres, visszabújtam a paplan alá, és nagyon lassan elszopogattam a szaloncukrot”

– érzékenyült el egyik kollégánk. Más még erősebb érzelmekkel állt neki a feladatnak: „Évek óta keresem a legjobb zselés szaloncukrot, ahhoz az egyhez hasonlót, amit gyerekkoromban is ettem: erős citrusos íz, egyben leszedhető csoki és egy vékony ropogós cukorréteg a zselé és a cukor között.”

Arra is ráébredtünk, milyen furcsa jelenség, hogy szaloncukrot az ünnepi vacsora legvégén fogyasztunk csak, amikor már mindennel, édességgel is maximálisan telítődtünk. Ez az a plusz, amire már tényleg semmi szükség, mégis megesszük.

Úgy tűnik tehát, hogy amikor beleharapunk egy csokival borított zselédarabba, nem a minőséget keressük, hanem azt, hogy mennyire passzol kiskorunk emlékeihez. Talán ezért lehetséges, hogy szinte értelmezhetetlen eredményekkel járt a teszt: majd mindegyik tétel szerepelt a legjobbak és a legrosszabbak listáján is, teljes volt a véletlenszerű szórás. Sokan lelkesen álltak neki a kóstolásnak, de a negyedik márkánál csüggedtté váltak, olyanokat kérdeztek: „Ez már gyerekkorunkban is ilyen rossz volt?”, és egyszerűen nem tudtak kedvencet megnevezni. „Az elsőnél még azt hittem, ebből végtelen mennyiséget meg tudnék enni, de már a felénél rosszul lettem.”

Többen kijelentették, hogy az egész intézmény ellen lázadnak, a szaloncukor ne legyen zselés, hiszen az csak rossz lehet, jegyzeteik között a botrányos, rémes, tömény cukoríz, hányásízű drazsé leírások szerepeltek. Pár szaloncukor sorsa bizony a kiköpés volt, vagy ragasztóra emlékeztette a tesztelőket. Van olyan kollégánk, aki a helyén kezeli az érzéseit, és elismeri: ha jó szaloncukrot akar, tudja, hogy nem zseléset kell majd választania.

Fontos tanulság, hogy sokakat zavart, ha a szaloncukor formája nem emlékeztetett az eredetire: a szögletes, bordázott vagy nem tökéletesen ovális formákat ellenérzések övezték. Nem mindegy tehát, hogyan néz ki egy szaloncukor, és az is kiderült, hogy a túlzottan erős zseléaromák sem jönnek be tesztcsapatunknak. Voltak, akiket a bátrabban ízesített zselék gyerekmultivitamin-, esetleg gyerekfogkrémízre emlékeztettek, többen szinte rosszul lettek a kóstolgatás után. „Nem természetes anyag, művi dolog, ezért megfekszi a gyomrod” – számolt be érzéseiről csüggedt munkatársam. „Nem sírom vissza a zselékorszakot” – vonta le a tanulságot egy másik. „Mintha gránátalmás mosogatószert nyalnék” – tette hozzá valaki, aki szerint létezik olyan, hogy egy szaloncukor piros ízű.

Más viszont az iparibb ízvilágokat kifejezetten kedvelte, és hozzátette, ez minél műbb dolog, annál jobb. Kiderült, hogy a Túró Rudival ellentétben itt a csokisabb bevonat népszerűséget jelent, sokan preferálták az egyenletesebb, vastagabb bevonatú, étcsokoládésabb szaloncukrokat. A belső állaga sem mindegy, a lekvárszerűen lágy zselé többünket kiakasztott, a porladós még inkább, illetve az sem tetszett, ha beleragadt a fogunkba, de a túl kemény sem volt népszerű.

Fotó: Ács Bori / Telex
Fotó: Ács Bori / Telex
Nem a legdrágább a legjobb

A márkák közül a Stühmer volt messze a legnépszerűbb, mind bevonat, mind belső tekintetében, egyik tesztelőnk birsalmasajthoz hasonlította. Sokan elmondták, hogy azonnal kiszúrták, ez más, mint a többi, de épp ezért teljesen ki is lóg számukra a mezőnyből, túl jó, semmiben nem emlékeztet a kilencvenes évek szaloncukraira. A Stühmer népszerűsége amúgy nem meglepő, csak azért érdekes, mert a Szamos zselés cukra, ami még nála is drágább, kevesebb tesztelőnek volt a kedvence – volt, akit zavart az erős málnaíz, míg más izgalmasnak érezte.

A legellentmondásosabb, totálisan megosztó szereplő a Szerencsi zselés cukra. Ezt ugyanannyian választották kedvencüknek, mint ahányan a legrosszabbnak ítélték. Többen kiemelték, hogy ropog a kristálycukor a foguk alatt, ami zavarja őket, és nem tudják eldönteni, ez szándékos effekt vagy hiba. Más tesztelőnk viszont éppen ezt imádta benne: „Amikor zselés cukorról van szó, ezt keresem.” Jó helyezést ért el még az Aldi saját márkás zselés szaloncukra, a legtöbben pedig a Lidl saját márkás termékének adták a citromdíjat.

Nézz a hátuljára

Minden vásárláskor érdemes az összetevőkre ránézni: általában elmondható, hogy a hosszú lista nem jelent igazán jót. Ebben a termékben eredetileg csokoládénak, cukornak, gyümölcsnek, víznek és zselatinnak kellene lennie, az mindegy is, hogy növényi vagy állati eredetű. Ha végignézzük a tesztelt termékek összetevőit, kiderül, hogy lehet a szaloncukor drága vagy olcsó, mindenképp elképesztően hosszú az összetevők listája. Az öt kötelező elemen túl kerül mindegyikbe emulgeálószer, savanyúságot szabályozó anyag, szójalecitin, aromák, keményítők. Mégis segíthet a választásban, ha a csokoládébevonatban van kakaóvaj és kakaó, ez csokoládéra utal. Ha pedig a zselében valódi gyümölcs is található, az különösen jó pont.

Fotó: Ács Bori / Telex
Fotó: Ács Bori / Telex
Az általunk tesztelt termékek:

  • Penny, kakaós bevonóval mártott zselés szaloncukor 1799 Ft/kg
  • Bonbonetti étcsokoládéval mártott almás és körtés zselés szaloncukor 4430/kg
  • Tesco zselés szaloncukor 2000 Ft/kg
  • Aldi zselés szaloncukor, citrom-, narancs-, málnaízű, étcsokoládéval mártva, 2282 Ft/kg
  • Lidl Favorina zselés szaloncukor étcsokoládéval mártva, 1799 Ft/kg
  • Szamos gyümölcszselé szaloncukor 11 500 Ft/kg
  • Szerencsi étcsokoládéval mártott citrom-, narancs- és málnaízű szaloncukor 6800/kg
  • Dolcetta Sweet Christmas szaloncukor 1833 Ft/kg
  • Chocco Garden szaloncukor kb. 4426 Ft/kg
  • Stühmer zselés szaloncukor 11 000 Ft/kg
  • Spar saját márkás szaloncukor 1899/kg

Kedvencek dobogója:

1. Stühmer

2. Szerencsi

3. Szamos

Legrosszabbaknak szavazott szaloncukrok:

1. Lidl

2. Szerencsi

3. Dolcetta Sweet Christmas

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!