A kézművesség iparosítása: működik az első kovászos kenyérüzem

2022. március 09. – 15:48

frissítve

A kézművesség iparosítása: működik az első kovászos kenyérüzem
Fotó: Ács Bori / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Körülbelül tíz évvel ezelőttig nem nagyon tudtuk, milyen az igazi kovászos kenyér, aztán jött pár lelkes és igen kemény pék, akik nemcsak csinálni kezdték, de továbbadni, tanítani, missziót faragni belőle. Van, aki nagyon elfáradt benne, van, aki kitart, a forradalom pedig hamar elért egy réteget, ahol megvetette a lábát, de aztán nagyon lelassult. Most, hogy már sok helyen lehet valódi, élesztőmentes, természetes és lassan érlelt kenyeret kapni, egyre többen igénylik és keresik is, de attól, hogy mindenütt, minden nap elérhető legyen jó kenyér, még mindig távol vagyunk. Ezen csak az segít, ha sikerül nagyobb mennyiségben előállítani, ez azonban ellentmond a kézművesség fogalmának, legalábbis mostanáig azt hittem.

Mikor Juhász Misi, aki évekig a belvárosi Jacques Liszt kenyerekért felelt, mesélte, hogy barátjával, Mester Mikivel megalkotják a kenyér-űrközpontot, azaz ipari körülményekkel, ipari mennyiségben fognak valódi kovászos kenyeret készíteni, tehát iparosítják a kézművességet, elkészítik fából a vaskarikát, akkor nem hittem neki. Annyit szenvedtem én is, mint a járvány alatti házipékek mind a kovásszal, a kiszámíthatatlanságával, a szeszélyeivel, alul kel, túlkel, összeesik, besavanyodik még úgy is, ha hat szem figyeli, hogyan tudná ezt felügyelni egy gép? Aztán pár hónap múlva jelentkezett, hogy sikerült, kész a kovászos kenyér üzem, nézzem meg. Megcsinálták, kész a rendszer, amivel épp olyan ropogós héjú, egy héten át puha belű, ízletes kenyeret tudnak gyártani, mint egy kézműves pékség, csak egyszerre sokkal többet.

A siló, amiben a rengeteg liszt várakozik – Fotó: Mondovics Péter / Telex
A siló, amiben a rengeteg liszt várakozik – Fotó: Mondovics Péter / Telex

A Monyo sörgyár területén épült üzembe belépni olyan, mint a mesebeli óriások földjén járni, elképzelni is nehéz, hogy a gardróbszekrény méretű tartályban van a kovász, a dagasztókar akkora, mint én magam, a sütő pedig nagyobb a teljes konyhámnál. Az egészben az a pláne, hogy nem kell hozzá több ember, mint egy kis pékséghez, mégis rengeteg kenyér készülhet el egyszerre ugyanolyan minőségben.

Ez egy célüzem, csak négyféle, 750 grammos kenyeret csinálnak, mást nem is igen szeretnének, nem lesznek kis pékáruk. A termékek egyelőre még csak pár helyen elérhetők, pár pékség és webshop árulja, a következő cél lesz, hogy több helyen legyen kapható.

Céljuk, hogy egyre több helyen legyen elérhető jó kenyér: ez aztán a kézműveseknek is jó, mert egyre nagyobb lesz rá az igény. Az már látható, hogy aki ezt a fajta kenyeret megkóstolja, nem nagyon fog mást keresni, nem fog visszatérni a régi rosszhoz, és minél többen lesznek ezzel így, annál nagyobb lesz a nyomás a hipermarket láncokon, hogy náluk is elérhető legyen, és annál nagyobb lesz a kereslet a kis pékségekre is.

Mester Miki és Juhász Misi, a Pano alapítói – Fotó: Szindbád, az utazó
Mester Miki és Juhász Misi, a Pano alapítói – Fotó: Szindbád, az utazó

A kenyérsütés, mint sport és mánia

A Pano két pályaelhagyó megszállott összefogásából született: Juhász Misi ügyvédből lett pék, azóta folyamatosan fejleszti módszereit és kísérletezik, Mester Miki hosszú multis karrier után ugrott ki, és döntött úgy, hogy gasztro rögeszméit megvalósítja.

„Mindig gasztromániás voltam, valamire rákattantam, amit próbáltam tökéletesíteni, sokáig texasi barbecueztam, majd meg kellett tanulnom macaront csinálni, de úgy, hogy olyan legyen, mint a Pierre Herméjé. A kenyér lett a legtovább tartó küzdelem. Ennek mindig sportértéke volt. Nem az érdekelt, hogy ilyen vagy olyan lyukú legyen. Hanem a nettó kontroll: ma olyat sütök, aminek homogén a bélzete, másnap pedig olyat, aminek nagy lyukai vannak. Végtelen mennyiségű szakirodalmat olvastam, olyan részletekig mentem el, mint a gabonák kémiája – hogy milyen lesz egy kenyér, annak komoly tudományos háttere van: mitől lesz nyitott, zárt, vagy épp homogén, stb. Felfedeztem a skót Bostock Bakeryt, jelentkeztem náluk többször is, hadd menjek tanulni, nem válaszoltak. Aztán kimentem egy meghirdetett workshopra, amit követően már beengedtek sztázsolni. Így voltam kint összesen négyszer, a végén már a formázást leszámítva rám bízták a kenyeret, ami elképesztően nagy dolog. ” – meséli Miki a Pano előtörténetét.

Mester Miki, a Pano egyik alapítója – Fotó: Mondovics Péter / Telex
Mester Miki, a Pano egyik alapítója – Fotó: Mondovics Péter / Telex

Hogyan lesz egy kiló tésztából több tonna?

Miki eredeti szakmája vállalatfejlesztés volt, kitalálni, hogyan lesz egyből száz, százból tízezer. A kenyér esetében azt kellett megnézni, honnan éri meg anyagi értelemben, és azt miként lehet elérni: ezek szerinte egyszerű matematikai műveletek, amiből üzleti, beruházási terv készült, majd lett egy befektető is, aki mögé állt. „A bukás százalékos esélye abszolút benne volt azért, mert bár kimentem kipróbálni a gépet Hollandiába, de azért egy adag tésztán tesztelni valamit az nem ugyanaz, mint amikor folyamatosan gyártunk. A siló, az siló: kiadja a lisztet, a dagasztó az dagasztó: mechanikai behatás, a sütő az sütő. Azt a pontot kell megragadni, ahol elcsúszhatnak a dolgok, ez pedig maga a kovász minősége, illetve a bulk (az első kelesztés) vége. Mindkettő mérhető, többek között a ph változásával tudjuk megállapítani a keltség fokát.” A termékek még most is állandó finomítás alatt vannak. Miki és Misi meséltek arról is, milyen küzdelmeik vannak nap mint nap: ha például egészen enyhén savanyú lesz a kenyér, addig állítgatnak a rendszeren, míg sikerül kiküszöbölni a hibát.

Fotó: Mester Miki
Fotó: Mester Miki

Miért rossz az ipari kenyér?

Hogy szükség lesz egy ilyen üzemre, és hogy meg is valósítható, azt Miki már évek óta tudta. „Miközben kijártam tesztelgetni ezeket a nagy gépeket, mindenkit megkérdeztem róla, hogy létezik-e valahol száz százalékig élesztőmentes, kovászos péküzem ilyen gépesítéssel, és senki nem tudott ilyenről, azóta se hallottunk hasonló üzemről, pedig igény van rá.”

A gond szerinte az ipari és a kézműves közötti szakadékkal van. Az ipari kenyér az idő, a liszt és az ember miatt rossz. A magyar búza kimegy az országból, lisztként jön vissza, olasz felirattal.

Az albán pékségek nagyon olcsó liszttel dolgozhatnak, iszonyatosan sok adalékanyagot kell hozzáadni, hogy működjön. (Erről lásd korábbi cikkünket.)

„Mi kifejezetten magyar lisztet kerestünk, olyan malmot, ami hazai búzával dolgozik. Nem könnyű nagy mennyiségben találni, még ha van is.” – mondja. A legfontosabb viszont a kenyérgyártásban az idő. „Lehet jó élesztős kenyeret csinálni, ha hagysz neki 24 órát, és lehet rossz kovászosat készíteni adalékanyagokkal, felgyorsítva. A Magyar Élelmiszerkönyv lazán kezeli a kovász fogalmát, azt is ezzel a névvel illeti, ami élesztővel készült előtészta, a valódi kovászos kenyérben viszont egy csepp élesztő sincs. Az élesztő nem sátán, annyi hátránya van, hogy nincs benne tejsav, ami előemészt, ami ízt, textúrát ad. A baj, hogy pár órás kenyeret esznek az emberek, gyakorlatilag nyers lisztet. ”

Ott pihen a sok kenyértészta – Fotó: Mondovics Péter / Telex
Ott pihen a sok kenyértészta – Fotó: Mondovics Péter / Telex

Kenyérből megélni

Arról is kérdeztük őket, vajon miért állt meg itthon a kovászos kenyér terjedése, miért van az, hogy bár már sokan ismerik ezeket a nagy munkával és idővel előállított kenyereket, még mindig kevés helyen kaphatók, utánajárást igényel a beszerzésük.

„Vannak javíthatatlan álmodozók, akik megtanulnak kenyeret sütni, látják benne a romantikát, beruháznak egy kemencébe meg egy pici helyiségbe, belevágnak. Aztán egyszer csak rájönnek, hogy úristen, minden nap 3-kor kelek, már most kinőttem a helyet, fel kéne venni valakit, átadja, eladja. Ahhoz, hogy egy ilyen pici kézműves pékség működjön, nem elég, ha megtanul kenyeret sütni, ehhez kell rutin, vendéglátói tapasztalat, sok pénz, ráadásul jelen kell lenni mindig. Ez egy pokoli nehéz dolog, hosszú éveken át kőkemény munkával ugyanazt csinálni minden nap.” – mondta Miki.

Juhász Misi szerint sok pék elfárad, nem tud éjjel-nappal részt venni a termelésben. Ha akár
csak pár napra kiveszi magát a folyamatokból, gyakran előfordul, hogy az meglátszik a
termékek minőségén. A helyettesítő pék kevésbé motivált, a tésztát nem keleszti meg
eléggé, nem várja ki a szükséges időt, siet haza és inkább kisüti hamarabb.

Miki szerint bár lassan, de egyre határozottabban növekszik az igény az igazi kenyérre, ez egy olyan piac, amire így vagy úgy új szereplők fognak érkezni. Hangsúlyozta viszont, hogy
csak kenyérből nem lehet megélni, a vendéglátóhelyként működő pékségeknek az egyéb
termékeken nagyobb hasznuk van, a kenyérkészítés többnyire indokolatlanul sok helyet és
energiát vesz el.

„Nyilván csodás lenne, ha valamelyik nagy szupermarket kezdené el árulni a kenyereinket. Én annak mégis sokkal jobban örülnék, ha olyan pékségeknek tudnánk eladni, ahol ezzel nem tudnak és akarnak foglalkozni, és megjelenne akár csak a félbarnára a polcukon a mi kenyerünk.”

A sütők – Fotó: Mondovics Péter / Telex
A sütők – Fotó: Mondovics Péter / Telex

Párszáz helyett sok ezer

A gépesített rendszer amúgy rendkívül egyszerű. „Ugyanannyi idő alatt készül el a kenyér, mint ahogy te sütöd otthon és annyi emberrel működik a rendszer, mint egy kispékség, csak sokkal-sokkal több kenyér lesz belőle.”- meséli Mester Miki. A siló-, kovász és vízrendszer receptre adagolja a lisztet, amihez kiszámolja, hogy hány fokos liszt, víz kell, illetve azt is, milyen hőmérsékletűnek kell lennie a tésztának ahhoz, hogy az elvárt tésztahő éppen megfelelő legyen a dagasztás végén. Az 1000 kilogrammos kovászgép behúzza magának a lisztet, elkeveri, lehűti, felmelegíti, tudjuk kontrollálni, hogy mikor érjen, mikor álljon le. A dagasztókar negyed tonna tésztát képes bedagasztani, utána azonban nem hajtogatja, piszkálja senki, aminek amúgy a kézműves kovászos kenyér folyamatában általában nagy jelentőséget tulajdonítanak. Miki amúgy is azt hiszi, hogy ha jó a liszt, jó a kovász, megfelelő a hőmérséklet és minden egyéb körülmény, akkor teljesen felesleges hajtogatni. Az üzemben az is jó, hogy egyenletes, 26 fok van télen-nyáron, se a tészta, se a kovász nem kel alul, vagy túl.

A csészéből beöntjük az osztógépbe a negyed tonna tésztát, és az 880 grammos adagokra osztja szét. Ezek bekerülnek a kúpos gömbölyítőbe, ami felgömbölyíti, majd 20 percet pihen, ez az úgynevezett előformázás. Végül a hosszformázó csinálja a végformázást. Ez az utolsó fázis már nem sorsdöntő, pusztán esztétikai kérdés, a gép egyszerűen feltekeri. A lényeg, hogy míg egy kispékségben egy pék megcsinál 300-400 kenyeret egy nap, addig itt, ebben a rendszerben egy óra alatt megformázhatunk 1200-at. Ez az üzem jelenleg napi 3000 cipót lenne képes készíteni, de kisebb beruházással elmehetünk még napi 6000-ig is.

Fotó: Mondovics Péter / Telex
Fotó: Mondovics Péter / Telex

A cipók a kelesztőkosarakba már kézzel kerülnek. Ezután egy hűtőkamrába mennek, ahol az egész teremben forog a levegő, és egyszerre van egyenletes hőmérséklet és páratartalom mindenhol – ez alakítható is aszerint, épp hidegebbet vagy melegebbet szeretnénk. A kisebb házikónyi nagyságú sütő gázüzemű, egyprogramot kell csak használni, így egyszerűsödik a folyamat, ez segíti a minőség stabilitását, nem kell ide-oda állítgatni zsemléhez, kiflhez, ciabattához, hosszabban tartja egyenletesen a hőt.

A lényeg, hogy a kovásztól kezdve hőmérsékleten át a sütésig minden változó felett megpróbálnak kontrollt gyakorolni, és ez úgy tűnik, működik is. Az üzemben sült kenyerek nem sokban különböznek a legjobb hazai kézműves pékségek cipóitól. Bár a kenyér külleme és ízvilága szubjektív dolog, ki a nagyobb, ki a kisebb lyukacsokkal ellátott, vastagabb vagy vékonyabb héjú kenyereket szereti, ezek számunkra nem csak az íz-és állag, de a tartóssági teszteken is mind átmentek, egy hetesen sem száradtak ki vagy romlottak meg.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!