Pénz
Szokatlan zuhanás van a globális piacokon, nincs hova menekülni
Nemcsak a részvények, hanem a kötvények és minden más is zuhant tegnap és ma, ráadásul mindenhol.
Párját ritkítja Európában a magyar élelmiszerek drágulása
Magyarország az élvonalban van a drágulásban az Európai Unión belül.
Tíz embernek óriási befolyása van a német és a magyar gazdaságra
A BMW felügyelőbizottságának elnöke azt is tudja, hogy mi van a mosóporodban, miután a Henkel, sőt a Siemens grémiumában is ott ül.
Ha összedől a világ, legalább sok pénzt akarnak rajta keresni
A világ az ENSZ hétfői klímajelentésének drámai megállapításait igyekszik feldolgozni, de sok befektető azon gondolkozik, hogyan lehet mindebből pénzt csinálni.
Senki sem menekülhet a hat éve nem látott pénzromlás elől
Szeptemberben az egy évivel korábbinál 3,6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Durva csúsztatással védi a kormány a kötvényprogramot
Egy hároméves fumatidejű lakossági állampapírral hasonlítja össze a kormány az ötéves letelepedési kötvényt, hogy bebizonyítsa: nem volt bukás a program.
A letelepedési kötvényprogrammal a kormány mindent megvalósított, ami ellen a Fidesz küzdött
Bevándorlás, offshore cégek és korrupció: ezek ellen küzdött a Fidesz, a letelepedési kötvényprogramban ez mind benne van.
Sok ország külföldön szerzi be a bankjegyeit, és ez néha érdekes esetekhez vezet
A kis államoknak nem éri meg saját nyomdát fenntartaniuk, így vállalniuk kell némi kockázatot a határokon kívüli nyomtatással.
Tényleg lesz gellérthegyi sikló, két éven belül elkészülhet
A főváros megerősítette, hogy fél éven belül indulhat az építkezés, és 2020 nyarára elkészülhet a projekt. A turistabuszokat pedig száműzik a Gellért-hegyről.
Az IKEA-alapító vagyonának töredékét örökölték csak gyermekei
Korábban 14,6 ezer milliárd forintra becsülték Ingvar Kamprad vagyonát, de mivel nagy része alapítványokban volt, örököseinek 19 milliárddal kell beérniük.













