Anyázás és fenyegetések között épült le a magyar gazdaság egyik legfontosabb állami szerve

Április második felében a versenytanács hét tagja fegyelmi eljárást kezdeményezett Tóth Andrással, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettesével és a versenytanács elnökével szemben. A kiváltó ok egy konkrét fenyegetőzés volt, de a vezetővel kapcsolatos kritikák messze túlmutattak ezen az egyszeri eseten, és évek óta húzódó, rendszerszintű problémákra világítottak rá. Az elnök lesöpörte a beadványt, így Tóth ellen végül nem indult eljárás. Pedig korábbi és jelenlegi GVH-alkalmazottak szerint az elnökhelyettes stílusának több munkatárs távozásában is szerepe volt. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogy ez a mérgező légkör, a vezetőség politikai szervilizmusa és az attól nem független forráshiány hogyan járult hozzá a GVH fokozatos szakmai leépüléséhez.
Évente a hivatal ötöde cserélődött
„Azért Magyarországon egy dolgot látni kell: az utóbbi időben a munkaerőpiacon rengeteg kiváló versenyjogász jelent meg, ezek az emberek a Gazdasági Versenyhivatalból jöttek el. Ezt nagyon nagy problémának tartom, a múlt héten is hagyták ott a versenyhatóságot kiváló szakemberek; ezt a folyamatot meg kell állítani […] Biztosítani kell, hogy a kollégák lássanak motivációt, életpályát a Gazdasági Versenyhivatalnál, meg legyenek becsülve – anyagilag és emberileg is –, és legyen olyan hangulat a hatóságon belül, hogy ezeket az embereket ott tarthassuk.”
Ezt mondta Tóth András az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának GVH-elnökhelyettesi kinevezését megelőző meghallgatásán 2010-ben (pdf). A kritika nem volt alaptalan, a felvetett törekvés pedig kifejezetten előremutatónak tűnt. A gond csak az, hogy bár Tóth András 16 éve tölti be az akkor elfoglalt pozíciót, illetve 2010 óta ő a GVH döntéshozó fórumának, a versenytanácsnak is az elnöke, a meghallgatáson megfogalmazott HR-célkitűzésekből nem sok valósult meg.
A szakemberek versenyhivataltól történő elvándorlását nem sikerült megállítani. Sőt, a G7-nek nyilatkozó egykori és jelenlegi GVH-alkalmazottak, illetve a hivatal működésére rálátó szereplők egybehangzó állítása szerint talán soha nem jelentett akkora gondot a szakemberhiány, mint most.
Első ránézésre a GVH létszámadatai ezt nem feltétlenül támasztják alá, hiszen az elmúlt években emelkedett a versenyhivatalnál dolgozók száma. Ha azonban mélyebben az adatok mögé nézünk, akkor kiderül, hogy még a hivatal saját beszámolói alapján is vannak gondok.
Ahogy a fenti ábrán is látszik, a 2010-es kormányváltás után – forrásaink szerint attól egyáltalán nem függetlenül – volt egy elég jelentős létszámcsökkenés a GVH-nál, majd 2020-ig lényegében stagnált az alkalmazottak száma. Ezt követően azonban – az új elnök, Rigó Csaba érkezésével nagyjából egyidőben – megindult némi bővülés. Ennek eredményeként tavaly már bő 10 százalékkal dolgoztak többen a hivatalnál, mint 2019-ben.
A képet már önmagában árnyalja ugyanakkor, hogy mindezt rendkívül magas fluktuáció mellett sikerült csak elérni. Az évek többségében a munkatársak 15-20 százaléka cserélődött, de még a jobb esztendőkben is az alkalmazottak tizede távozott. Ez jóval magasabb annál, mint ami a felmérések alapján a teljes nemzetgazdaságra jellemző.
A fluktuáció ráadásul épp a kulcsterületen dolgozó kollégákat érintette nagyobb arányban. A GVH a beszámolóiban többször kitért arra, hogy a kilépők nagyjából fele szinte minden évben vizsgáló volt. Ők a GVH panasszal, bejelentéssel és versenyfelügyeleti eljárással kapcsolatos feladatokat ellátó munkatársai, tehát lényegében azok, akik a hivatal alaptevékenységét végzik. A 2020-as beszámolóban egyenesen azt írták, hogy „a hivatal vizsgálói állománya jelentős mértékben kicserélődött, ami fokozott cselekvést kíván majd a szervezeti beilleszkedés, a tudásmegosztás és a szervezettől távozó tudás pótlása területén” (pdf). A vizsgálói fluktuáció azonban ezután sem csökkent érdemben.
A pótlás nehézségei mellett ez azért is probléma, mert a G7-nek nyilatkozók szerint ebben a munkakörben nagyon sokat számít a tapasztalat. Mindenképpen szükség van szenior vizsgálókra is, őket azonban már nagyítóval kell keresni. „A hőskorban még azon vitatkoztak a vizsgálói irodán az idősebb kollégák, hogy öt-hat év után szeniornak tekinthető-e valaki. Most ha valaki négy évig marad, az már kiugró” – fogalmazott egy forrásunk.
Potemkin-falu
Ezt a helyzetet, ha nem is teljesen, de részben lehetne azzal kezelni, ha növelnék az ilyen területen dolgozók számát, és a létszámadatokból akár arra is következtethetnénk, hogy volt ilyen kísérlet. Valójában azonban az állomány bővülése pont nem az ilyen szakmai területeket érintette.
„A kabinetbe, a titkárságra, a kommunikációs irodára, a beszerzésre és a nemzetközi irodára vesznek fel folyamatosan új embereket, vizsgálói pozícióban jó, ha pótolni tudják őket”
– mesélték a toborzási folyamatokra rálátó forrásaink.
Az elmondottakat a GVH által közzétett adatok is alátámasztják. Az éves költségvetési beszámolóban a hivatal ugyanis bizonyos részletességgel lebontja, hogy egyes osztályain mennyien dolgoznak.
Ebből pedig egyértelműen az látszik, hogy leginkább a kiszolgáló területeken, a back office-ban volt növekedés. Az ilyen területeken dolgozók száma 2019 óta közel a kétszeresére nőtt, és ez a növekmény szinte teljesen le is fedi a GVH-nál ebben az időszakban látott teljes létszámbővülést. Ezzel szemben abban a kategóriában, amely valószínűleg a GVH alaptevékenységét ellátók létszámát takarja, csak minimális növekedés volt.
A back office-ban is vannak területek – például az informatika –, ahol biztosan indokolható az alkalmazottak számának emelése. A legnagyobb növekedés azonban a kiszolgáló területen belül nem itt volt, hanem a kommunikáción, ahol 2019-ben még csak egy ember dolgozott, tavaly viszont már öt.
Ez a priorizálás egyébként teljesen összecseng a 2020-ban érkező új elnök, Rigó Csaba működésével. Ahogy sorozatunk előző, a GVH elneresedését bemutató részében írtuk: az elnök nagyon sokat adott a látszatra, folyamatosan mutatni akarta, hogy a hivatala keményen dolgozik, ő maga pedig abszolút megbízható káder. Ez pedig nagyon látványosan lecsapódott a GVH kommunikációjában.
„Az egész olyan, mint egy Patyomkin-falu. Kívülről minden szépnek tűnik, de belül esik szét”
– foglalta össze látványos hasonlattal a helyzetet egy GVH-alkalmazott.
Forrásaink nagy többsége azt mondta, hogy továbbra is dolgoznak jó szakemberek a GVH-nál, de a szakmai gárda iszonyatosan leépült az elmúlt 10-15 évben. Ebben pedig az első cikkünkben bemutatott politikai szervilizmus és a pénzhiány mellett az is szerepet játszott, aki 2010-es érkezésekor épp az elvándorlás megállítását tűzte ki célul.
Növelte a gyomorfekély-kockázatot
Kifejezetten megdöbbentő volt, hogy az egykori és jelenlegi GVH-s kollégákkal, illetve a szervezet működésére rálátó emberekkel folytatott több mint két tucat háttérbeszélgetés lényegében mindegyikén nagyon hangsúlyos pontként került elő Tóth András vezetési stílusa. Jellemzően rákérdezni sem kellett erre, mindenki maga hozta fel mint a szervezet egyik legsúlyosabb problémáját.
Az elbeszélések alapján a 2010-ben még a munkahelyi hangulat fontosságát hangsúlyozó elnökhelyettes rendkívül toxikus légkört teremt: rendszeresen üvöltözik a kollégákkal, gyakran nagyon trágár stílusban. A címben idézett kifejezést – valójában k***a anyázást – többen is említették, de ennél cifrább idézeteket is hallottunk. Ahogy arról is rendszeresen beszéltek, hogy a vele szembemenő, szakmai konfliktust vállaló kollégákat gyakran kirúgással fenyegette. Síró és fizikai rosszullétig jutó alkalmazottakról szóltak a történetek.
„Amikor dührohama van, gyakorlatilag csengnek a falak az épületben”
– fogalmazott egy GVH-s munkatárs, míg egy másik egykori alkalmazott arról beszélt, hogy döbbenetes volt látni kétméteres, 120 kilós embereket remegni, amikor feltűnt a felső vezető. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy „jelentősen növelte a gyomorfekély-kockázatot a közös munka”.
Többen is arról beszéltek, hogy a helyzet fokozatosan romlott az elmúlt években. Tóth kezdte elhinni, hogy érinthetetlen, és minden erőforrás felett ő diszponál. Utóbbit állítólag rendszeresen hangoztatta is, gyakran fenyegetésekkel ötvözve.
Sokáig úgy tűnt, hogy a szervezet megszabadulhat ettől a helyzettől. A korábban érvényes szabályozás szerint ugyanis a versenytanács elnökét legfeljebb kétszer hat évre nevezhette ki a köztársasági elnök, így mindenki arra számított, hogy Tóth András 12 év után 2022-ben távozik majd a GVH-tól. A versenytörvényt azonban – tulajdonképpen Tóth miatt – közvetlenül második hatéves ciklusának lejárata előtt módosították, és lehetővé tették, hogy újabb hat évre megválasszák, ami 2022 októberében meg is történt.
„Akkor nagyon sokan összeomlottunk. Vártuk már, hogy végre megszabaduljunk tőle, és sokkhatásként érte a szervezetet, hogy maradt”
– mesélte egy GVH-s alkalmazott.
Az elég széles körű ellenérzés és a folyamatos megaláztatások ellenére nagyon sokáig nem léptek fel egységesen ez ellen a vezetési stílus ellen a beosztottak. Többen arról beszéltek, hogy azért nem volt érdemi ellenállás, mert féltek az elnökhelyettestől, illetve egy esetleges kiállás következményeitől. Ez változott meg az idén tavasszal, amikor április második felében több GVH-s alkalmazott – a teljes versenytanács – fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene.
Fegyelmit indítottak volna, de az elnök lesöpörte
Úgy tudjuk, hogy igazából ez nem az első jelzés volt, pár héttel a választások előtt már benyújtottak néhányan egy írásos panaszt az elnökhöz Tóth András viselkedése miatt. Azt követően született meg a hivatalos kezdeményezés, hogy erre az első jelzésre semmilyen reakció nem érkezett az elnöktől, Rigó Csabától.
A kiváltó ok egy konkrét fenyegetés volt, amely annyiban mutatott túl a korábbiakon, hogy nem kirúgást, hanem büntetőjogi feljelentést helyezett kilátásba egy olyan szakmai vitában, ahol állítólag csak Tóth képviselte az egyik álláspontot, mindenki más a másikat. Értesüléseink szerint ugyanakkor a fegyelmi eljárást kezdeményező dokumentumban a konkrét kiváltó ok mellett az elnökhelyettes vezetési stílusával kapcsolatos problémákról is részletesen írtak. Ebben is előkerültek azok az állítások, amelyekről a G7 forrásai ugyancsak beszéltek, így Tóth András trágár, másokat megalázó és félelemkeltő stílusa, agresszivitása és fenyegetései.
Emellett megfogalmazódott még egy nagyon súlyos kritika az elnökhelyettessel szemben. E szerint
a felső vezető idejének jelentős részét nem a hivatal, hanem saját ügyeire fordítja, ráadásul ezekhez a GVH erőforrásait, alkalmazottait is igénybe veszi.
Erről szintén beszéltek forrásaink is.
Tóth András versenyhivatali munkája mellett tanszékvezetőként dolgozik a Károli Gáspár Református Egyetemen. A G7-nek többen azt mondták – és értesüléseink szerint a fegyelmit kezdeményező dokumentumban is említették –, hogy itteni feladatait bízza időről időre GVH-s beosztottjaira. Az elbeszélések szerint esetenként ez annyi energiát vont el az adott szervezeti egységtől, hogy az más területekre és így a GVH működésének egészére is hatással volt.
Bár a GVH vezetése – épp a választás környékén – a Partizánnak nyilatkozó korábbi vezető közgazdász, Berezvai Zombor kirúgásával megmutatta, hogy kifejezetten gyorsan tud reagálni, ha etikai szabálysértést vélelmez, a Tóth Andrással szemben megfogalmazott kritikáknál más volt a forgatókönyv. Úgy tudjuk, hogy az elnök hónapokig nem reagált érdemben a kollégák kezdeményezésére. Végül kaptak ugyan egy visszajelzést, de következmények nem lettek: az elnök lényegében lesöpörte a kezdeményezést, és bevédte helyettesét.
Inkább visszaadta a pénzt
Ekkorra a szervezetben szinte már mindenki értesült arról, hogy Tóth ellen megpróbáltak elindítani egy ilyen eljárást, és nagyon sokan nem értették, hogy miként születhetett ez a döntés, amikor – amint egy forrásunk fogalmazott –
„az elnökhelyettes működési módja tényleg nagyban hozzájárult az egész alatta működő szervezeti egység leépüléséhez”.
Sok jel utal azonban arra, hogy Rigó Csabát nem különösebben foglalkoztatták a szervezet erőforrás-problémái.
A GVH fokozatos leépülésének ugyanis természetesen korántsem csak Tóth stílusa volt az oka. Szerepet játszott benne az első cikkünkben bemutatott politikai szervilizmus – amivel nagyon sokan nem tudtak azonosulni – és a forráshiány is. Utóbbiért pedig több, a G7-nek nyilatkozó egykori és jelenlegi munkatárs is az elnököt tette felelőssé.
Többen felidézték azt az esetet, amikor Rigó Csaba érkezése után alig pár héttel a GVH arról adott ki közleményt, hogy
a hivatal 150 millió forintot utal vissza saját költségvetéséből a központi büdzsébe „hogy hozzájáruljon a koronavírus okozta veszélyhelyzet gazdasági kárainak enyhítéséhez és a magyar gazdaság újraindításához”.
Mindezt úgy, hogy ekkor már évek óta megoldhatatlan feladatot jelentett például a vizsgálók megtartása, egyszerűen azért, mert – a piac működésére rálátó forrásaink szerint – a versenyszférában sokkal jobban tudtak keresni. Az biztos, hogy a GVH beszámolói alapján a hivatalnál az egy főre jutó személyi juttatások emelkedése érezhetően elmaradt a bruttó átlagkereset növekedésétől a 2020-as visszafizetést megelőző években.
Ráadásul ebben az ezt követő időszak sem hozott változást. Sőt, a GVH által oly közelről kísért inflációs robbanás idején a személyi juttatások gyarapodása még az árak emelkedésének mértékétől is elmaradt. Azaz a teljes állományra vetítve minden jel szerint reálbércsökkenés volt a hivatalnál. Bár az elérhető adatok alapján 2025-ben lehetett egy komolyabb bérrendezés, a 2020-as adatokhoz viszonyítva valószínűleg az infláció hatását még így sem sikerült teljesen ellensúlyozni.
Ezt pedig sokan az elnöknek rótták fel. „A vége az lett, hogy a pályakezdőknek jó dobbanóvá vált a hivatal, de tartósan megtartani nem sikerült őket. Az igazi probléma pedig az, hogy valójában szándék sem látszott erre” – fogalmazott egy GVH-munkatárs.
A kedvezőtlen folyamatot jól illusztrálja, hogy forrásaink szerint egy idő után már nem csak a versenyszféra szívta el a munkaerőt a versenyhivataltól.
„Az elmúlt években már az Integritás Hatósághoz is mentek át vizsgálók, mivel ott megkapták nettóban azt, ami itt a bruttójuk volt”
– mesélte egy másik alkalmazott.
Nem csak a fizetéssel volt azonban problémájuk a GVH-nál dolgozóknak. Többen panaszkodtak arra is, hogy mivel az elnök nem vállalta, hogy prioritási elveket vezessen be, ezért az ügyek szűrése legfeljebb politikai alapon történik, egyébként minden apró-cseprő ügy vizsgálatába belefognak. Így szerintük konstansan több ügye van a magyar hatóságnak, mint ami más országokban jellemző, azaz a munkaterhelés is kifejezetten nagy.
„Tök jó, hogy 22 kartellügy van folyamatban, de erre nagyon kevés, alig több mint fél tucat vizsgáló kolléga jut, és a stáb rendszeresen cserélődik.”
Ráadásul a GVH-s dolgozók sokszor nem is kapnak olyan technológiai támogatást a munkájukhoz, mint ami nemzetközi szinten már megszokott. Egy forrásunk arra panaszkodott, hogy míg például Franciaországban fogyasztóvédelmi ügyekben már mesterséges intelligenciával nézik át a webáruházak sok ezer termékét, addig itthon még mindig manuálisan pörgetik ezeket az oldalakat a versenyhivatal munkatársai.
A politikai szervilitás, illetve a fentiekben bemutatott munkahelyi légkör és az ott dolgozók szerint elhanyagolt humánpolitika együttesen vezetett oda, hogy az elmúlt években folyamatos volt az elvándorlás. A jó szakemberek többsége elment, és így – amint egy forrásunk fogalmazott – „tulajdonképpen béna kacsaként működik az egész szervezet”. A helyzet a választás után sem javult: a hivatalt azóta körbelengő bizonytalanság sokakra bénítóan hat, így többen is a kilépést fontolgatják.
„Mindenkinek, a teljes gazdaságnak és Magyarországnak is az érdeke, hogy a GVH jól működjön, de ez nem történik meg. Reméljük, gyorsan változni fog a helyzet”
– foglalta össze többek várakozásait egy forrásunk.
„A törvényi feltételei nem álltak fenn”
A GVH-t ezúttal is megkérdeztük a cikk főbb állításairól, így az elnökhelyettes vezetési stílusáról megfogalmazott állításokra, illetve a GVH-s alkalmazottaknak kiszervezett munkára is rákérdeztünk. Arra a kérdésünkre, hogy Tóth András valóban megengedhetetlen stílusban kommunikál-e a GVH-s alkalmazottakkal, annyit írtak, hogy
„a GVH Versenytanácsa a szakmai tevékenységét a Tpvt.*
Arra a többek által megerősített és információink szerint a fegyelmi eljárást kezdeményező beadványban is szereplő állításra, miszerint Tóth egyetemi munkájához esetenként GVH-s erőforrásokat is igénybe vesz, annyit reagált a versenyhivatal kommunikációs osztálya, hogy
„a GVH Versenytanácsának elnöke a hivatali szolgálata, illetve a szakmai tevékenysége során minden esetben a vonatkozó integritási és összeférhetetlenségi szabályok maradéktalan betartásával járt/jár el. Dr. Tóth András köztudottan széles körű hazai és nemzetközi tudományos tevékenységet is végez, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. E tudományos-szakmai-oktatói tevékenysége szoros kapcsolatban áll a GVH Versenytanácsának élén 2010. óta betöltött hivatali megbízatásával.”
A fegyelmi eljárásról azt közölték, hogy „a fegyelmi eljárás kezdeményezésével és megindításával, lefolytatásával kapcsolatos információkat a GVH a nyilvánossággal nem oszthatja meg, azok ugyanis személyes, adott esetben szenzitív adatokat is tartalmaznak. Tóth Andrással szemben a fegyelmi eljárás megindításának törvényi feltételei nem álltak fenn. Tehát fegyelmi eljárás nem indult, fegyelmi felelősség nem került megállapításra.”
Tóth Andrásnak szerettük volna külön is feltenni kérdéseinket, de megkeresésünk „a vonatkozó eljárásrendnek megfelelően továbbításra került” a sajtóosztályra, így az elnökhelyettestől közvetlenül nem kaptunk válaszokat.
Mivel a GVH kifejezetten azt kérte, hogy a kérdéseinkre adott válaszaikat, reagálásukat teljes egészében és változtatás nélkül közöljük, a szokásos újságírói gyakorlattól eltérően most ezt tesszük, a cikkben tárgyalt témákra vonatkozó válaszok a mondat végén lévő csillagra kattintva olvashatók.*
A GVH Versenytanácsa a szakmai tevékenységét a Tpvt. vonatkozó előírásinak megfelelően függetlenül végzi, a döntéseit függetlenül hozza meg. A Tpvt. 37. § (1) is rögzíti, hogy „a Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, döntéseik meghozatalával összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók.” A belső szakmai egyeztetésekről nem tudok Önnek tájékoztatást adni.
Igaz-e, hogy Tóth András a tudományos publikációihoz, és egyetemi munkájához esetenként GVH-s erőforrásokat is igénybe vesz?
A GVH Versenytanácsának elnöke a hivatali szolgálata, illetve a szakmai tevékenysége során minden esetben a vonatkozó integritási és összeférhetetlenségi szabályok maradéktalan betartásával járt/jár el. Dr. Tóth András köztudottan széleskörű hazai és nemzetközi tudományos tevékenységet is végez, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. E tudományos-szakmai-oktatói tevékenysége szoros kapcsolatban áll a GVH Versenytanácsának élén 2010. óta betöltött hivatali megbízatásával.
Értesüléseink szerint április végén a GVH több alkalmazottja fegyelmi eljárást kezdeményezett Tóth András elnökhelyettessel szemben. Mi lett ennek a kezdeményezésnek a kimenetele? Indult-e fegyelmi eljárás Tóth András ellen? Ha igen, mikor? Ha nem, miért nem?
A Küt. 84. § (9) bekezdése előírja, hogy „fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén a munkáltató köteles az eljárást megindítani”. A fegyelmi eljárás kezdeményezése tehát munkáltatói jogkör, fegyelmi eljárást a GVH alkalmazottai nem indíthatnak. A fegyelmi eljárás kezdeményezésével és megindításával, lefolytatásával kapcsolatos információkat a GVH a nyilvánossággal nem oszthatja meg, azok ugyanis személyes, adott esetben szenzitív adatokat is tartalmaznak. Tóth Andrással szemben a fegyelmi eljárás megindításának törvényi feltételei nem álltak fenn. Tehát fegyelmi eljárás nem indult, fegyelmi felelősség nem került megállapításra.