Rég átadták, mégis tovább drágul az M6-os eddig is nagyon költséges utolsó szakasza
2025. július 14. – 11:00
Hiába készült már el az autópálya több mint egy éve, és akad forrás az eredeti megállapodás keretein belül, még jó pár milliárdot költhet rá az állam.
Hétmilliárd forint többletforrást biztosít a kormány az M6-os autópálya meghosszabbításához, amivel a „rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó" költségnövekményeket kezelné – az építőanyagok és -munkák lehetséges drágulására készül tehát az állam, igaz, nem csak az M6-os esetében, de az összesen 25 millárd forintnyi pluszpénz legnagyobb részét erre szánja.
Igen, de: a Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres autópályaszakasz megépítése már 2020-ban, a közbeszerzés lebonyolításakor is kiemelkedően drágának ígérkezett: a nyertes ajánlat alapján kilométerenként mindent egybevetve 4,7 milliárd forintos költségre lehetett számítani, szemben a megelőző években jellemző 3 milliárd forintos árakkal.
- Az M6 alagutakkal tűzdelt, Szekszárd és Pécs közötti szakaszának inflációval kiigazított költségéhez képest is magas volt ez az ár. A beruházás létjogosultsága ráadásul megkérdőjelezhető a forgalmi adatok tükrében, az M6-os korábbi, mohácsi végpontja és a horvát határ között húzódó 56-os úton a mellékutakon szokásos számú gépkocsi közlekedett.
tavaly májusban már elkészült a szóban forgó útszakasz, de az még csak a Bóly és Lippó (illetve a villányi csomópont) között használható. A határig a horvátországi beruházások lezárulta után lehet közlekedni, amire még a nyáron sor kerülhet. A projekt többlet- vagy pótmunkák elvégzésére képzett tartalékkeretében 2024 végén 1,6 milliárd forint volt.
- Ki kellett már egészíteni az eredeti költségvetést a vállalkozó kérésére 142 millió forinttal, ám ezt az eredetileg 1,8 milliárd forintos tartalékkeret fedezte. Ha a hétmilliárd forintot a Strabag és a Duna Aszfalt konzorciumával kötött szerződésben foglaltakra költené az állam, az már annak komolyabb módosítását is indokolhatja.
a projekt szükségessége mellett azzal szoktak érvelni, hogy az a Budapesttől a horvátországi Plocéig vezető 5C páneurópai korridor része. A horvátországi szakasz átadása után kiderülhet, ez mekkora valós forgalmat vonz. (Igaz, Bosznia-Hercegovinában még sok mindent kell megépíteni, például egy több mint 10 kilométer hosszú alagutat.)
Számokban: a hétmilliárd forintos többlet egyrészt a (mellesleg elvileg lényegében kész) projekt eredeti, nagyságrendileg 90-95 milliárdos költségvetéséhez képest jelentősnek tűnik, másrészt némileg meglepő a májusig elért 2801 milliárd forintos, a hiánycél számítási módtól függően 59-68 százalékát kitevő költségvetési hiány tükrében.
Tágabb kontextus: nemcsak a befejezés előtt álló M6-os megtérülését övezik kétségek a magyar útberuházások között, hanem például az M1-es autópálya háromsávúsítását is. A közútfejlesztésre továbbra is nagy hangsúlyt fektet a kormány, szemben például a vasúti beruházásokkal, amivel kapcsolatban azonban egyre többször kénytelen magyarázkodni Lázár János.