Visszatértek a turisták, de óvatosabban költenek

2023. január 19. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az utasszámok egyre szebbek, de sokan közelebbi úti célt választanak, és a költéseikre is jobban odafigyelnek.

Az előzetes várakozásokhoz képest gyorsabb volt a turizmus újraindulása a világban a koronavírus-járvány első hullámait követően – állapította meg kedden kiadott jelentésében az ENSZ turisztikai szervezete. Tavaly több mint 900 millióan utaztak külföldre turisztikai célból, ami duplája a 2021-es számnak.

Igaz, még a 900 millió is csak a 63 százaléka a járvány előtti, azaz 2019-es számnak, ráadásul emögött nagyon jelentős regionális eltérések vannak. A Közel-Keleten a nemzetközi turizmus az utasszámok alapján már 83 százalékban visszaépült, és nem sokkal maradt el Európa sem a 80 százalékos mutatójával, ami kontinensünk esetében 585 millió érkező turistát jelent.

Afrika, valamint Amerika 65 százalékon maradt 2019-hez képest, míg a nagy lemaradónak Ázsia és Óceánia bizonyult, ahol a korábbi létszám mindössze 22 százalékát sikerült elérni. Ennek leginkább az az oka, hogy itt voltak legtovább érvényben a járvánnyal kapcsolatos korlátozások, különösen Kínában.

A Turisztikai Világszervezet szerint idén világszinten 80-95 százalékra állhat vissza a turizmus a járvány előtti szinthez képest, függően a gazdasági problémák súlyosságától, az ázsiai utazási kedv visszatérésétől, valamint az ukrajnai háború alakulásától. A Közel-Keleten és Európában pedig már elérhetik az utasszámok a 2019-es szintet.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba, a gazdasági nehézségek miatt ugyanis a turisták egy része közelebbi úti célt választ, illetve jobban megnézi, hogy mire költ. Ahogy a jelentést ismertető cikkében a Bloomberg írja, ez jelentheti például azt, hogy kevesebbszer mennek étterembe vagy alacsonyabb színvonalú szállást választanak.

A fő probléma a vendéglátásban, hogy minden héten más a fő probléma
Kapcsolódó
A fő probléma a vendéglátásban, hogy minden héten más a fő probléma
A válságmenedzselés lett az új rutin a vendéglátószakmában. Nincs ember, egyre drágábbak az alapanyagok, és senki sem tudja, hol ér véget a spirál.

Kezdtek fellélegezni, de a magas infláció mindent boríthat a magyar turizmusban
Kapcsolódó
Kezdtek fellélegezni, de a magas infláció mindent boríthat a magyar turizmusban
A külföldiek visszatérése üzletileg is nagyon jó hónapokat hozott néhány magyar turisztikai szegmensben, de az infláció miatt most itt is újra nagy a bizonytalanság.

Egyre olcsóbb az európai álomnyaralás az amerikaiaknak – de buktató azért lehet benne
Kapcsolódó
Egyre olcsóbb az európai álomnyaralás az amerikaiaknak – de buktató azért lehet benne
Erős a dollár az euróhoz és a helyi valutákhoz képest, meg lehet próbálkozni a szállás és a helyi programok gyors vásárlásával.

Vágólapra másolva
Kövess minket Facebookon is!