Gyakorlat a bükki Szepesi-barlangban, ahol egy 2009-es gerincsérüléses baleset mentését már több alkalommal újrajátszotta és modellezte a mentőszolgálat, ezért ilyen terepen, mint a Szepesi-barlang százméternyi aknasora, még gyorsabban, kíméletesebben hajtja végre a mentést – Fotó: Kovács Márton
Barlangász, barlangi mentő és fotóriporter, aki 15 éve fotózza társait és a mentőszolgálat munkáját – Kovács Márton igyekszik a maga módján láthatóvá tenni mindazt, ami egy-egy mentés vagy gyakorlat során a föld alatt történik. A fotósnak Mentők lámpafényben címmel februárban nyílt kiállítása a Magyar Természettudományi Múzeumban, amit a nagy sikerre tekintettel meghosszabbítottak decemberig. Cikkünkben a kiállítás anyagából válogattunk.
Kovács Márton a kilencvenes évektől fogva barlangászik, húsz éve barlangi mentőként is, mellette fotóriporterként ügynökségeknek, hírügynökségnek fotózik. Mint elmondta, a barlangászat neki nem sport, és nem is csak a barlangokról szól. Számára ugyanannyira, ha nem még fontosabb a barlangász közösség, a barlangász szubkultúra, ami harminc éve körülveszi. „Most, hogy már nem tartozom a leggyorsabb, legügyesebb, legerősebb barlangászok második vonalába sem, sok energiát fordítok arra, hogy a közösségen belül a nem technikai örökségünket, old school barlangász attitűdjeinket tovább tudjuk örökíteni a következő generációk értékrendjébe is” – mondta.
A 2023-as törökországi mentésen a Morca-barlangban a hazai háttércsapat tagja volt. Mint felidézte: a mentéssel kapcsolatban ellátott feladatai közül nem arra a legbüszkébb, hogy sikerült leakasztania a katonáktól a magyar Air Force One-t; nem arra, hogy Budapestről sikerült vasárnap éjjel kinyittatnia egy török vérbankot, hogy vigyenek fel helikopterrel vért a sérültnek a barlanghoz; nem is arra, hogy a mentés utánra intézett másfél nap tengerparti szállodát a srácoknak; hanem arra, hogy sikerült megszervezni azt, hogy a hordágy felszínre érkezésére érkezzen meg egy helyi vadász egy csomagtartónyi sörrel és borral a magyar csapathoz.
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSz) idén ünnepli megalakulásának 65. évfordulóját. Működése során közel 600 olyan mentőakciója volt, ahol barlangászok, túrázók vagy siklóernyős pilóták annyira nehezen megközelíthető helyen kerültek bajba, és ahol más mentőszervezetek nem nagyon tudtak volna érdemben segíteni. A BMSz nem csak barlangi mentést végez, deklarált célja, hogy segítséget tudjon nyújtani a felszínen is, a nehezen megközelíthető helyeken bajba került túrázóknak, sérülteknek. Mentettek már elhagyott bányába esett kutyát, lichthofba szorult varjút, vettek már le holttestet villanyoszlopról, és hoztak le rosszul lett darukezelőt a toronydaru fülkéjéből.
Víz alatti mentés a jósvafői Kossuth-barlangban, ahol a mentést az Amphora Egyesület kutató búvárai végezték, a Barlangi Mentőszolgálat a logisztikai támogatást nyújtotta és előkészítette a barlangot a transzportra – Fotó: Kovács Márton
A barlangi mentők könnyű terepnek azt a járatot hívják, ami legalább három ember szélességű, nincsenek nagy kövek, nem csúszik a talaj, ahogyan itt, a Solymári-ördöglyukban. A hordágynak oldalanként három füle van, ilyen terepen hat ember viszonylag kíméletesen tudja mozgatni a sérültet – Fotó: Kovács Márton
A Szendvics nevű szűkület a Mátyás-hegyi-barlangban. Itt egy végtagsérüléses túrázót rövid időre elaltattak, majd a ficamodott végtag reponálása után hordágyon hozták felszínre a fájdalomcsillapító utóhatásai miatt – Fotó: Kovács Márton
A polárból készült mentőhálózsákot, amely tökéletesen illeszkedik a hordágyba, a kihűlés ellen használják a mentők. A hazai barlangok átlagos hőmérséklete nagyjából 10 Celsius-fok, az emberi testé 37, ez a kettő abban a pillanatban elkezd kiegyenlítődni, amint nem mozgunk – Fotó: Kovács Márton
Gyakorlat a Vass Imre-barlangban. Nincs ideális mentési létszám, a hazai barlangjainkban előforduló kisebb mentéseknél a 22-28 fős csapat elégséges szokott lenni, ha kisebb a létszám, akkor a párhuzamosan végezhető feladatokra nincs ember, viszont ha túl sokan vannak, akkor lassul a csapat, már egy nehezebb mászás, egy rövid kötéltag vagy egy szűkület is lelassíthatja a csoport mozgását – Fotó: Kovács Márton
A mentéseknél szinte ugyanolyan eszközöket használnak, mint barlangászásnál, mert azokat jól ismeri mindenki, és bizonyítottan barlangállóak. Ferde húzásoknál egy flaschenzug elnevezésű csigasort használnak, ami megsokszorozza a húzóerőt – Fotó: Kovács Márton
A sikeres mentésekhez sokak sokrétű és gazdag barlangász tapasztalatára van szükség, ehhez sok év barlangászás kell, hogy legyen az emberben. A BMSz szakmai vezetői pozícióiba olyanok kerülnek, akik organikusan váltak a közösség húzóembereivé, akiknek a tudását társaik is mind elismerik, és adnak a véleményükre – Fotó: Kovács Márton
Ellensúlyos felhúzás az Abaligeti-barlang oldalágában. Ez a technika kíméli a sérültet a hordágyban, kíméli a hordágyat és a kikötési pontokat is, viszont nagy koncentrációt igényel, ugyanis a sérült és a mentő össze van kötve. A hordágy és az ellensúlyként viselkedő mentő mozgását külön kontrollálják – Fotó: Kovács Márton
Hordágy mozgatása omladékon a Vass Imre-barlangban. Ilyen helyeken különösen körültekintőnek kell lenni, mert a hordágyat nem lehet csúsztatni, és az esésvonalban sem lehet mozogni a leguruló kövek miatt – Fotó: Kovács Márton
Gyakorlat a Ferenc-hegyi-barlangban. A barlangi túravezetői végzettség megszerzésének korábban feltétele volt, hogy a hallgatóknak el kell menniük egy mentési gyakorlatra, és be kell szállniuk a feladatokba. A részt vevő megfigyelés segít megérteni a mentés folyamatait, nehézségeit, talán segít az óvatos és gondos túravezetői attitűdök kialakításában. Ilyen alkalmak után többen is jelentkeztek már a mentőszolgálathoz próbaidős tagnak – Kovács Márton
Élő csiga a Solymári-ördöglyukban. Ideális esetben a felhúzásra használt kötél nem ér a falhoz, de bonyolult aknákban ez ritkán van így, ilyenkor terelni kell a kötelet. A leggyorsabb módja ennek az, ha a barlangi mentő a beülőjébe akasztja a csigát, és nyújtott lábaival eltartja a kötelet a faltól. Amint utoléri őt a hordágy, átvált a hordágy kísérőjének szerepébe, és igazítja, hogy ne akadjon el – Fotó: Kovács Márton
Az abaligeti II. oldalágban az ember nagyon fiatal, szűk járatokban halad, amik hol laposak, keskenyek, aktív patakosak, máskor híg agyaggal telítettek. Előfordult olyan gyakorlat, ahol 400 métert 8 óra alatt tett meg a hordágy, azt is úgy, hogy kétszer kivették a sérült szerepét vállaló barlangi mentőt – Fotó: Kovács Márton
Az ideális barlangi mentő magasan képzett barlangász, rendelkezik az összes kötéltechnikai tanfolyam tudásanyagával, releváns barlangjáró tapasztalattal, és könnyen tud váltani az irányító és a végrehajtó szerepek között – Fotó: Kovács Márton
