Soha nem gondoltam még a tükörbe nézve azt, hogy de jól nézek ki

„Hajra, 117, te vagy a legjobb! – kiabaljak a szinpadra, majd: 119, Csaba, ez az Csaba! Az egesz kozott műsorok, tanc. en nemertem” – ezzel a bőven hullámzó mondattal foglaltam össze jegyzetemben a legelső testépítő versenyes élményemet még tavaly év közepén. Hónapokig követtük utána a magyar testépítők szubkultúráját, közben pedig több eseményen is részt vettünk. Néztünk bodybuildereket a Scitec Superbody versenyén vonatok között, elmentünk a kőbányai művelődési házba a Honvédelmi Minisztérium által is támogatott IFBB-re, és ott voltunk az IFBB egy másik versenyén is, izmos fiúk és lányok között.

„De hát mi van, ha egy versenyző a fenekét mutatja nektek, miközben fotózzátok? Büszke rá. Az emberek nem szeretik látni, hogy mennyi energiát fektet valaki a testébe. Könnyebb azt mondani, hogy mutogatja a picsáját, mint látni, hogy mit tesz érte”

– mondta nekünk az egyik versenyző. A közeg elsőre zártnak tűnt: de minél többet voltunk velük, annál inkább kiderült, hogy csak az őket körülvevő sztereotípiák miatt érezzük így. Az első értetlenségünk után feloldódtunk a testépítők között. Beszéltünk arról, hogy rengeteg munka, pszichés terhelés, kihívások övezik ezt a fizikailag is nehéz sporthobbit. A hónapok alatt szó volt nőiességről, önbizalomról, barnítózásról, anyaságról, meg arról is, hogy „de a cikkedet úgysem fogják elolvasni. Rá se kattintanak, csak odaírják kommentben, hogy hogy lehet így kinézni. Mert ítélkezni könnyebb.”

Nyugaton a 70-es évek körül kezdett kialakulni a testépítőkultúra. A szcéna, többek között például Arnold Schwarzenegger nyomán, sokáig Amerika-központú volt. „Láttuk sportmagazinokban ezeket a hatalmas embereket. Engem megragadott, hogy mekkora izmokat tudnak építeni, de ilyet nem lehetett akkor még látni se tévében, se újságokban, sehol itt Magyarországon, csak ezekben a magazinokban” – emlékezik vissza az egyik testépítő, az 55 éves, többszörös magyar bajnok Lipták Mihály, akivel az IFBB-n találkoztunk.

A korabeli újságokból is kitetszik, hogy az akkori közeg gyanakodva szemlélte, divat/sport/hóbortnak nevezte a testépítést. 1976-ban az Utunk például azt írta róla: „Ebből a hozzáállásból már látszik, miféle előítéletek terhelik testépítés iránti érdeklődésemet. Széppé tenni az emberi testet? Nem komoly, nem férfias foglalatosság az.”

Az elmúlt húsz évben aztán rengeteget változott, kinyílt a világ. A testépítés nemzetközi sport lett, beszálltak Oroszországtól Egyiptomon át a magyarokig mindenhonnan. Bár Lipták szerint Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár a sportág, „le vagyunk maradva, még a nyugat-európai testépítőktől is”.

„Azért kezdtem el, mert egy vékony szar voltam” – foglalja össze egy harmincas éveiben járó férfi, aki épp a színpadra melegít be. Hét éve jár versenyekre, tíz éve edz, és úgy érzi, „most már nem vékony szaroznának le”. Arra kérdésre, hogy ki miért kezdett bele a testépítésbe, nagyon sokféle választ kapunk a versenyzőktől: van, aki csak egy sportot keresett magának, van, aki az önbecsülésén akart dolgozni. De van olyan is, aki úgy érzi: „ez is egy művészet, csak itt nem vászon van, hanem a test”. És hogy mit tartanak a versenyzők szépnek egy-egy ilyen versenyzőn? Arra kapásból két férfi is rávágja a backstage-ben, hogy „nekünk a lányok a szépek, a lányoknak meg mi”.

Meglepően sokan kezdtek viszont a testépítésbe amiatt, mert nem voltak elégedettek a testükkel. Kathi Béla testépítő és WABBA-világbajnok szerint külső szemlélő ezt nem is nagyon értheti meg. „Nekünk itt tök normális, hogy rakosgatjuk ki a fürdőruhás fotókat, meg hogy pózolunk” – mondja. Miközben többen is tapasztalják azt, hogy aki nem része ennek a világnak, az „önelégült izomfejnek” titulálja őket.

Ez aztán hamar megdől, amikor az egyik női versenyzőt kedvenc testrészeiről kérdezzük: „Én nem látom magam reálisan, nem tudom elmondani, mire vagyok a legbüszkébb. Azt fel tudom sorolni, mivel nem vagyok megelégedve. Soha nem gondoltam még azt a tükörbe nézve, hogy hú, végre jól nézek ki.”

Lipták Mihály szerint az, aki komolyan akar foglalkozni a testépítéssel, már nagyon fiatalon száll be a sportba. Hiába edz ugyanis az ember 10-20 éve, „ha a versenyzést csak a harmincas éveiben kezdi, már nehezebb érvényesülnie”. Hamar megtanuljuk azt is, hogy magát a verseny rendszerét sem könnyű megérteni, ahány szövetség ugyanis, annyi szabály van. Célokból pedig akad rengeteg egy versenyző számára: országos bajnokság, onnan kvalifikáció az Eb-re, aztán a vb-re, versenyekre járás a profikártyáért. A végső cél pedig a legnagyobb versenyek helyszíne: Amerika.

„Aki itt színpadon áll, az valószínűleg 10-15 éve szerelmes ebbe a sportba” – Kathi Béla szerint nagy elkötelezettség kell ahhoz, hogy valaki testépítő legyen. A versenyeket előző napi készülődés előzi meg, a testépítőversenyek sémája pedig mindig ugyanaz: versenyzők érkeznek kora reggel a helyszínre nagy bőröndökkel, benne matraccal, melegítőruhával és takarókkal, aznapi diétás ételekkel.
Kipakolás után pihennek, hogy ne vizesedjenek vissza, közben pedig van a fellépés előtt bőven dolog: smink, barnítózás, „aztán igazából fekszünk addig, amíg színpadra nem hívnak. Melegen tartjuk az izmokat” – mondja az egyik versenyző a pihenőrészen.

Elsőre meglepő dolog, hogy egy testépítő versenyt a Vasúttörténeti Parkban, vagy éppen Kőbányán egy Könyvtár felirat alatt tartanak. Aztán hamarosan ennek is megtudjuk a meglepő okát: az egyik fő indok minderre a barnítás. „Fontos egy helyszínen, hogy jól le lehessen fóliázni, ugyanis a barnítás során könnyen befogják a falat a versenyzők. Természetesen, ha ilyen történik, akkor a helyreállításért vállaljuk a felelősséget, ahogyan erre a múltban volt is példa, de inkább igyekszünk elkerülni ezt” – meséli Körmendy Zsolt, a Scitec & Builder marketingkommunikációs vezetője.

Egy barnítózás nagyjából fél óráig tart, két réteg barnító pedig nagyjából egy hét után kopik le a bőrről. A célja pedig az izmok kiélesítése a színpadi fényekkel együtt. Minél jobban árnyékolt a test, annál jobban fognak látszani a legkisebb izomrostok is, ami elengedhetetlen az úgynevezett kötelező pózokhoz. Régen a versenyzők magukat barnítózták, most már ezt adott cég csinálja, csak az ecsetet hozza mindenki magának. „Régen volt, aki túl halvány lett, volt, aki túl vörös. Pár éve viszont egységesítették, így ez a probléma megoldódott” – fejti ki Körmendy.

A versenyeket nagyon szigorú diéta előzi meg, minimum négy hónapos felkészüléssel. A felkészülés után másfél-két hónap a versenyidőszak. Az izmok kiszárításához, láthatóságához elengedhetetlen a vízhajtás, így a verseny előtt nagyjából egy héttel kemény vízkúrába fognak a versenyzők, öttől napi kilenc literig növelve az adagokat. A verseny előtt egy-két nappal jön aztán durva vízelhagyás: így a színpadra már kiszárad a test, kikerül az izmok közül a víz és a zsír is.

A zsűri azt is nézi, hogy a versenyző minél jobban be van-e száradva. „Minél több izomrostból minél jobban ki kell szedni a benne lévő zsírt és vizet, így annál tagoltabb lesz az izomzat” – magyarázza nekünk az egyik versenyző. A cél ezzel az, hogy minden apró izom látsszon a testen.

„Persze hogy nem kényelmesek ezek a pózok, feszített állapotban kell lenned, amíg nem kérik a következő pózt. Mire végigmegyünk a kötelezőkön, fáradt lesz mindenki” – meséli Lipták Mihály. Elmondja azt is, hogy valójában nagyon kemény fizikai munkát látunk a színpadon. Ez, teszi hozzá, a nézőtérről nem biztos, hogy látszik, pedig sok dologra kell figyelni: meglegyen a szimmetria a jobb és a bal oldal között, feszítve kell maradni, mert ez dönti el végül a kapott pontszámokat. Akár kezdő valaki, akár nem, ki lehet ebből zökkenni. A kőbányai művelődési ház öltözőjében hallunk is pár lányt: egyikük épp arról beszél, hogy „kicsit kizökkent a színpadon, mert nem volt wellnesses póz, pedig várta”. A másik nő erre elmeséli neki, hogy nincs ezzel semmi baj, csúszott már ő is úgy le a top 6-ból, hogy „kiesett a ritmusából”.

A bírók többek között az izomeloszlást nézik a versenyzőkön, de minden kategóriában mások az értékelési szempontok – mondja Kathi Béla. A férfiaknál például cél, hogy minél izmosabb, szálkásabb és arányosabb legyen az ember. A nőknél, Kathi szerint 10-15 éve „nagyon új a célirány, egyre inkább nyomatékos a nőiesség, a női kisugárzás bemutatása”. Szerinte a nők között épp ezért a legnépszerűbb a bikini kategória, ebbe sokan akarnak nevezni, mert ez „részben sport, de részben egy szépségverseny”.

A legtöbb nő, akivel beszéltünk, főként azt tartja fontosnak ezeken a versenyeken, hogy szépnek érezheti magát. „A színpadon nőnek éreztem magam, olyannak, amilyen az utcán nem tudok lenni” – mondja az egyik öltözőben készülő versenyző. Kathi Béla szerint a versenyző lányok „nem így néznek ki a való életben”, náluk a versenyformában az számít, hogy aznap hogy tudnak kinézni. A férfiaknál ez más, mondja: „Ők azok a férfiak, akiket a strandon is megnézel, hogy milyen kockás a hasuk. Testépítők esetében pedig azt gondolod, hogy nahát, ezek nem normálisak” – teszi hozzá nevetve.

„Magyarországon nincs olyan, hogy ebből versenyzőként megélsz. Itt az emberek többségének civil állása van” – mondja Körmendy Zsolt. A versenyzők nagy része személyi edzőként dolgozik a hobbiját összeillesztve a munkájával, de van köztük például esztergályos, rendőr, tűzoltó is. Szűk réteg tud csak megélni főállású testépítőként, őket szponzorok támogatják. „Ez nem az a sport, amiből megélsz, ez az, amit szerelemből csinálsz” – foglalja össze a szervező. A felkészülés ráadásul rengeteg pénzt felemészt, de pénzjutalmat nehéz szerezni, valódi díjazások csak nagyobb versenyeken vannak.

„Az emberi test sok mindent kibír, ezt akarjuk megmutatni ezen a versenyen” – mondja két lány, akik tavaly kezdtek versenyekre járni. Körmendy Zsolt hozzáteszi, ő például abban látja a motivációt szervezőként, hogy „ez nemcsak arról szól, hogy az emberek felmennek a színpadra bebarnítva, és mutogatják magukat. 12-16 hetes felkészülés, előtte pedig többéves, kemény munka előzi ezt meg, motiváló ez annak is, aki csak lejár edzeni, de nem versenyez”.

A legtöbb versenyző edzővel készül fel, főleg a verseny közeledtével kell a segítség, amikor nagyon alacsony a szénhidrátbevitel. Kezdőként szinte kötelező edzőt választani, már csak azért is, mert nem mindenki tud testépítőnek állni. Függ ez az edzés mellett a genetikától, a testfelépítéstől is. „Ehhez is tehetség kell, ahogy minden sportágnál. Nézzük meg Egerszegi Krisztinát, neki is olyan volt az alkata, hogy úszásra született. Ők meg itt bent, ők edzésre, testépítésre születtek” – mondja Körmendy Zsolt.

„A testépítő sport csúcsa az átlagember esztétikai szemmértékével felfoghatatlan. Viszont ez akkor is a csúcs, őket sportolónak kell tekinteni” – mondja Kathi Béla. A sportág egyik legnagyobb problémája, hogy sokan nem tekintik a testépítést sportnak. Lipták szerint a magyar társadalom hozzáállása nem olyan, mint Nyugaton. Itthon nem jelenik meg a hírekben sem egy Európa-bajnok, sem egy világbajnoki helyezett. Ettől pedig – magyarázza Lipták Mihály – nem is fogadják el annyira sportnak. Innen ered az is, hogy a magyar testépítő-társadalom „egyáltalán nem zárt, sőt, a nyitásnak örülnének igazán”.

„Régen gyakori volt az, hogy a haverokkal telt meg a csarnok, most már többen jönnek olyanok, akiket érdekel a sportág” – meséli Körmendy Zsolt. Szerinte az látszik, hogy az emberek kezdenek nyitottabbak lenni a testépítésre nézőként is. Húsz évvel ezelőtt a nézőközönség legidősebbjei is maximum 30 évesek voltak. Ez a korosztály a mai napig is jár ilyen versenyekre, „ugyanúgy eljönnek, mert megmaradt a sportszeretet”. Akad emiatt ma már 40-50 éves korosztály is a nézőtéren bőven. Kathi Béla szerint éves szinten mérhető, ahogy egyre népszerűbb lesz a sport, a versenyző tömegbázis nem, de a rajongói növekszik.

„Láttam a nézőtéren is olyanokat, akik már az első versenyeken is részt vettek évtizedekkel ezelőtt” – mondja Körmendy Zsolt. Szerinte mára széles korcsoportot mozgat meg a testépítés. Bár a nézőbázis bővül, azért mégis szűk az a réteg, amelyet megmozgat egy ilyen verseny, mert „ezek az izmok az átlagember számára befogadhatatlanok. Aki ért hozzá, az tudja viszont, mennyi munka van benne”. Kathi Béla hozzáteszi, tíz éve még nem volt olyan, hogy az idős korosztály is eljönne, mára pedig már vannak olyanok is, akik 60 évesen akarnak elkezdeni versenyezni.

„A gyerekeim általában annyit látnak, hogy anya elmegy a versenyre és általában nyer. Ők pedig ilyenkor nagyon boldogok” – meséli Tánczos Hanna Superbody sportmodellbajnok. Sokan nemcsak versenyzők, de egyben szülők is, ami újabb nehézségeket jelenthet a szigorú diéta mellett. Ő a gyerekei születése után kezdett el versenyezni, 35 évesen. A sportról azt gondolja, hogy „nagy önfegyelmet kíván, főleg, amikor egyik napról a másikra magadnak méred grammra az ételt. Aztán ha törik, ha szakad, mész edzeni. Az étel eleinte másfél-két órát is igénybe vett, közben főztem külön a gyerekemnek, a férjem sokat segített” – emlékezik vissza.

„Egy generáció úgy nőtt fel, hogy azt gondolja a testépítésről, hogy az egészségtelen. Miközben az, hogy edzel és egészségesen eszel, az a világ legegészségesebb dolga” – mondja Kathi Béla, hozzátéve, hogy a testépítő sportot és az alapvető egészséges életmódot azért külön kezelné. „Az lenne a jó, ha az emberek eljárnának edzeni. Ha fáj az ember térde, dereka, akkor is segít egy edzés” – mondja. Szerinte a mai napig van sztereotípia a testépítéssel szemben, de az legalább már változik, hogy az emberek szívesebben kezdenek eljárni edzőterembe.

„Azért az, hogy buta gyúrós, az még a mai napig szerintem egy élő sztereotípia” – mondja Kathi Béla, amikor a sztereotípiákról beszélünk. Szerinte az emberek azt hiszik, hogy van összefüggés „az izom és az intelligencia között”, pedig ugyanolyan arányban lehet valaki „butább vagy okosabb a testépítők között, mint bárhol máshol”. Ezzel találkozik néha Tánczos Hanna is, aki úgy látja, hogy bár változik a hozzáállás, azért még mindig sok ember fejében az van, hogy „hülye gyúrósok, pedig szerintem egy gyúróst sem ismernek személyesen”.

Körmendy Zsolt szerint az elmúlt 20 év alatt sokat változott az emberek hozzáállása, például „már nem hiszik azt a fehérjeporra, hogy szteroid”, de azért még mindig van elutasítás. „Van még mit dolgozni azon, hogy az emberek a sportértékét lássák ennek, ne azt, hogy jaj, én nem akarok így kinézni. Hozzáteszem, az emberek 99 százalékát nem is fenyegeti az a veszély, hogy így nézzen ki.”

„Még most, sok év után is nehéz megszokni azt, mennyire megváltozom a tükörben. Nehéz az agyamnak felfogni, hogy mindig máshogy nézek ki, más a tömegelési időszak, a verseny, a mindennapok. Már mindegyikben megtalálom a szépséget, de eleinte ez pszichésen megterhelő volt” – meséli Tánczos Hanna, aki erre a versenyre 15,5 kilót dobott le. Szerinte pszichésen megterhelő lehet a diéta is, de az is, amikor a versenyidőszak után hirtelen megváltozik az ember teste, megszaladnak a kilók.

Lipták Mihály szerint fizikailag és mentálisan is topon kell lenni ehhez a sporthoz. Mert „akkor tud egy ember igazán felkészülni a versenyre, ha erős a családi háttér, a gyerekekkel, a pároddal minden rendben van és innen kapod a családi hátteret. Ha menet közben történik valami trauma az emberrel, könnyen lehet, hogy végig se tudja csinálni.”

A versenyzők szerint annak, aki elkezdi a testépítést, az a legjobb javaslat, hogy „próbáljon ki minél több szövetséget, és találja meg, mit tart szépnek magában”. Azoknak, akiket nem mozgat meg a testépítés, pedig azt üzenik, hogy ne ítélkezzenek csak azért, mert nem látnak rá. Ahogy Körmendy Zsolt fogalmaz: Bár erősek a sztereotípiák, mégis „vannak itt olyanok, mint Bohos Kornél, akire ha ránézel, elsőre egy kopasz embert látsz, aki edzés közben hangosan ordít, és nem tudod róla, hogy közben meg elment Afrikába iskolát építeni. Próbáljuk megmutatni, hogy a testépítőknek is van emberi oldaluk. Ez tényleg nem csak arról szól, hogy ők kiabálnak a teremben.”