Az örök szabadságharcos emlékezete

„Huszonhárom éves koromtól, amikor elítéltek, a halál gondolata nem igazán rendít meg; inkább az jár a fejemben, még mennyi mindent kell elintéznem” – mondta 75. születésnapján Mécs Imre a Vasárnapi Híreknek. 2023. január 19-én a villamosmérnök, politikus, örökifjú szabadságharcos meghalt, teendőit már egy másik, talán jobb helyre kénytelen átszervezni. Életének 90. évében ment el, és a magyar közélet számára tényleg úgy távozott, hogy halálától senkinek sem lehetett ideje félni vagy tartani, hiszen mindig annyi mindent intézett. Éppen ettől olyan megrendítő a pénteken eltemetett Mécs Imre halála.

Sokunknak ő a rendszerváltás, az újkori magyar politika arca, akit az 1956-os forradalom után előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Generációk ismerik, ismerték, tudták, hogy Mécs nemcsak forradalmár volt, hanem annak leverése után is szerepet vállalt az ellenállásban, amelyet az egyetemek, a munkáscsoportok és a felkelőcsapatok maradványainak részvételével szerveztek.

1957 júniusában tartóztatták le, 1958. május 22-én „a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetéséért” ítélték el. A halálsoron várta az akasztását, ám az ítéletet 1959 februárjában életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták – nyilatkozatai szerint Kodály Zoltán közbenjárására, a zeneszerző ugyanis a család barátja volt. 1963 márciusában az általános amnesztia keretében szabadult, ám három évig még szigorú rendőri felügyelet alatt állt, tíz évig politikai jogvesztés sújtotta. Nehezen kapott állást, hat évig nem kaphatott jogosítványt, évtizedekig nem kapott útlevelet, és miután villamosmérnökként elhelyezkedett, még osztályvezetői beosztást sem tölthetett be. Hiába fejezte be még a forradalom előtt az egyetemi tanulmányait, az államvizsga letételét tíz éven keresztül nem engedték meg neki, végül csak 1975-ben szerezhette meg villamosmérnöki oklevelét.

Több életrajzában és visszaemlékezésében is kiemelte, hogy a titkosrendőrség mindenütt figyelte, levelezését, telefonjait ellenőrizték, karrierjében minden lehetséges módon akadályozta a rendszer. Tudományos fokozatot politikai múltja miatt nem szerezhetett, kutatóintézetben sem dolgozhatott, annak ellenére, hogy harminckét szabadalma volt az elektronika különböző szakterületein, és mintegy hatvan tudományos cikke jelent meg magyar és külföldi folyóiratokban. Tudományos társaságok tagja is volt, a Kiváló Feltaláló kitüntetés ezüst fokozatát egyszer, arany fokozatát háromszor nyerte el.

Mécs számtalan rendszerváltás környéki, és későbbi nyilatkozatából is úgy tűnhet, a legjobban a tudományos, az intellektuális tiltást, elnyomást és üldöztetést fájlalta, az eszme szabadságát pedig mindennél többre tartotta. Választhatta volna az emigrációt, valahol említette is, máshol talán rangos tudományos karrier állhatott volna előtte, ám ő itthon akart szabaddá válni. Így aztán 1975-ben kapcsolatba került a szerveződő demokratikus ellenzékkel, 1979-ben aláírta a csehszlovákiai Charta ’77 mozgalom bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot. Mécs 1980-ban tiltakozott a választási visszaélések ellen, a kormányzat vezetőihez írt leveleiben felszólalt az Alkotmánybíróság felállítása érdekében. Részt vett az ellenzék munkájában, szervezte az ’56-os túlélőket, találmányi díjaiból támogatta az ellenzéket, és egyes kirúgott társait.

És ezt az aktív szabadságkeresést a rendszer nem állhatta. 1983-ban egy volt halálra ítélt bajtársa temetésén elmondott beszédéért rendőrhatósági figyelmeztetést kapott, állásából elbocsátották. Beszédében forradalomnak nevezte az ’56-os szabadságharcot, és reményét fejezte ki, hogy az igazság győzni fog. 1984-től 1989-ig a Duna Kör tagja is volt, 1985-ben pedig ellenzéki képviselőjelöltek állítását szorgalmazta a választásokon, és népszavazást kezdeményezett a bős–nagymarosi vízlépcső kérdésében. A rá következő években mind a hazai ellenzéki mozgolódások, mind pedig a nemzetközi sajtó számára meghatározó rendszerellenes szereplővé vált, követelte a kivégzettek tisztességes újratemetését.

Sosem kényelmesedett bele a rendszerbe, 1988-ban alapító tagja és szóvivője lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd alapítója a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak. 1988-ban maga és barátai nevében tiltakozó telexet küldött Grósz Károly miniszterelnöknek a március 15-én letartóztatott nyolc ismert ellenzéki ügyében. Ugyanebben az évben volt ’56-os elítéltekkel megszervezték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, amely a magyarországi sztálinizmus összes áldozatának kívánt igazságot szolgáltatni. Felhívást bocsátottak ki, amelyben követelték az 1956 után kivégzettek tisztességes eltemetését, a titkos iratok nyilvánosságra hozatalát, a történelmi források hozzáférhetővé tételét, a volt elítéltek és kisemmizettek számára jogsegély biztosítását. Sokak szerint 1989-ben Mécs határozott kiállásának és követelésének hatására is sikerült rábírni a hatalmat, hogy Nagy Imre és mártírtársainak temetését ne korlátozzák a temetőre, hanem a Hősök terén rendezzék meg. A halálraítéltek nevében Mécs búcsúztatta a halottakat.

Ezután a szabadságharcosból képviselő lett. 1990 és 2010 között (két kisebb megszakítással) országgyűlési képviselő (1990–2006 SZDSZ, 2006–2010 MSZP) volt. Annak, aki akkoriban már újságot írt és/vagy olvasott, annak aligha feledhetők a felszólalásai a parlamenti honvédelmi bizottságának fejeként, vagy a szigort könnyed derűvel váltogató beszédei a plenáris üléseken. Amikor örök viseletéről, a csokornyakkendőjéről kérdezte a HVG, annak üzenetéről ezt mondta:

„Valójában pacifista vagyok. De 56-os is, ezért tartom fontosnak, hogy ne legyünk védtelenek.”

Ezernyi indítványa, ügyei, perei mellett a 2010-es választások másnapján benyújtott, utolsó törvénymódosítási javaslata sem merülhet feledésbe. Az akkor még kétfordulós választás másnapján, hétfőn nyújtotta be ugyanis az Országgyűlésnek Mécs Imre az Alkotmány módosítására irányuló javaslatát, ami egyetlen paragrafusból állt:

„Az Alkotmánybíróság tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és az Alkotmánybíróság hatásköréből adódó feladatokon kívül politikai tevékenységet nem folytathatnak.”

Ez a sor nem volt ismeretlen az alkotmány akkori szövegében, egyetlen különbséggel: az akkor hatályos paragrafusban ugyanis „a párt” szerepelt, ami még mindig az egypártrendszerre utalt. Mécs Imre ebben az ügyben először 2004. január 23-án nyújtott be indítványt a parlamentnek, de 2010-ig sehogy sem sikerült rendezni a többpártrendszer egyértelműsítését, azután pedig a Fidesz–KDNP új alaptörvényt fogadott el, és léptetett hatályba.

Mécs ezután is a módosító javaslat indoklásában is szereplő „demokratikus államberendezkedés” híve és szolgálója maradt. Éppen ezért 2010 óta civil mozgalmak szervezője és résztvevője, a demokratikus intézményrendszert sértő, korlátozó kormányzati intézkedések és hatalmi célkitűzések hangos kritikusa lett. Feleségével, Magyar Fruzsinával a Szabadság téri ellenállás (Tiszta emlékezettel a szabadságért, a demokráciáért csoport) arca, szervezője, résztvevője, felszólalója, majd a Visszahozzuk a forradalom lángját civil mozgalom elindítója és szervezője is volt. A Ligetért is kiállt, többször jelen volt a ligetvédő megmozdulásokon, ahogy a társadalmi ügyek széles skáláján tüntetések, megmozdulások állandó résztvevőjeként, fényképezőgépével a nyakában, az örök optimista mosolyával az arcán.

Kétségtelenül sok elintéznivalója volt, és mennyi mindent kellene még elintéznie.

Mécs Imre 2014-es, Szabadság téren készült felvételén a megszállási emlékmű és az Orbán-kormány emlékezetpolitikája ellen hónapokon át tiltakozók láthatók, akik Magyar Fruzsina, Zoltai Andrea és Mécs Imre kezdeményezésére demonstráltak a történelemhamisítás, és az azóta is ott látható szobor ellen. Az emlékművet az előzetes tiltakozások ellenére, kordonnal körbevéve építették fel, hónapokkal később pedig az éj leple alatt fejezték be, ceremoniálisan felavatni azonban nem merte a kormány. Mécs és „társai” ellen egyébként a rendőrség „jogszerű intézkedésével szembeni engedetlenség miatt” eljárást is indítottak a tiltakozássorozat nyomán, mert többszöri felszólításra sem voltak hajlandók elhagyni az építési területet.

Mécs Imre 2014. szeptember 13-án készült fényképén egy demonstráció részvevői. Civilek szerveztek tüntetést az Ökotárs, a DemNet, a Norvég Civil Támogatási Alap, valamint lényegében az egész civil társadalom megtámadása után ezzel a hívószóval: „nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna”.

2014. október 21-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közölte: a kormány minden megkezdett gigabyte-nyi elektronikusadat-forgalom után 150 forint adót vetne ki a felhasználókra 2015-től. A bejelentés óriási tiltakozást váltott ki, másnap délre a frissen létrejött Százezren az internetadó ellen Facebook-oldalt csaknem 90 ezren lájkolták. Tömegtiltakozások kezdődtek, Mécs Imre 2014. október 28-i fotója akkor készült, amikor lejárt a tiltakozók 48 órás ultimátuma a kormánydöntés visszavonására. Három nappal a százezres tüntetés után, október 31-én Orbán Viktor interjút adott a Kossuth Rádiónak. Itt jelentette be, hogy az internetadó a kitalált formában nem vezethető be, és hogy 2015 elején nemzeti konzultációt terveznek indítani a témában.

2014 a demonstrációk éve volt, ami Mécs Imre fotóarchívumából is kitűnhet. Ez a november közepi fotó a Szolidaritás Mozgalom társadalmi összefogást sürgető eseményén készült. „A közvagyon mindannyiunké. A pedagógusé, a taxisé, az egyszerű állampolgáré, hogyha a politikusok lopnak, akkor tőlünk lopnak” – szólt a demonstráció hirdetménye.

2014. december 16-ára az év októbere óta zajló tüntetéshullám fordulóponthoz ért: a rendőrök a Kossuth téren, a Parlament előtt paprikaspray-t is bevetettek, hogy megállítsanak néhány embert. Mécs Imre az erről tudósító sajtósokat és a tömeg nyomulását az első sorból örökítette meg.

Mécs Imre fotója 2015. április 12-én, a 13. Élet menetén készült. A menetet azért rendezik meg minden évben Budapesten, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

Mécs Imre fényképei a 2015-ös menekültválság idejéről, a Keleti pályaudvarról. „Sohase voltunk egyformák, és most sem vagyunk azok. Ötvenhatban nagyon sokféle ember jutott átmenetileg közös álláspontra, és még ennél is fontosabb: nagyon erős volt a hitünk abban, hogy egyet akarunk. Lehet, hogy nem pontosan így volt, de így hittük; a Parlament előtt a Nagy Imrére váró tömegben, amelyben már a diákok mellett sok munkás is volt, alighanem mind úgy érezték, ahogyan én is: mi mind értjük egymást. Ez egy pillanatnyi, kegyelmi állapot volt; hatalmas erőt teremtett. Bizalom és közösség született – újjászületett a nemzet. Jó, ha száz-kétszáz évente egyszer történik ilyesmi” – mesélte emlékeit Mécs Imre, aki talán 2010 után is ezt a közösségi élményt kereste.

„Nagy hiány van öntudatos állampolgárokból, fontos számunkra, hogy segítsük őket” – nyilatkozta a Mécs Imre arról, miért vesz részt a demonstrációkon, például a Városliget átépítése elleni tiltakozásokon. Fényképe a 2015. szeptember 26-i tüntetésen készült, ám a felvonulás nem ért el hatást, így amikor néhány hónappal később Mécs és felesége is részt vett a Ligetet védő élőláncban, fizikai összetűzésbe is került a rendőrökkel.

2015-ben is élő békejelet formáztak az erőszakmentességért, az együttérzésért és a megbékélésért október 2-án, Mécs Imre fotóján pedig látszik, milyen változatos generációs összefogásról volt szó.

2015. október 24-én, a Kossuth téren készült Mécs Imre fotója, ahol ő maga beszélt. Mécs uniós és magyar zászlók előtt szólalt fel a Vissza a Forradalom lángját! elnevezésű megemlékezésen. Mécs, aki az Ötvenhatos Emlékbizottság elnökeként szólalt fel, elfogadhatatlannak tartotta, hogy a Kossuth Lajos tér átalakításakor eltávolították onnan azt az örök lángot, amely Göncz Árpád javaslatára, közadakozásból állított emléket 1956-nak.

2016. június 11-én szakadó esőben tartott bizonyítványosztó tüntetést a Tanítanék Mozgalom, a tanártársadalommal, valamint a közoktatással szolidáris megmozdulásról pedig Mécs Imre sem hiányozhatott.

2016. június 28-án több száz rendőr nyomult be a ligetvédők táborába, mert megszületett az a birtokvédelmi határozat, amelyre hivatkozva kiszorították őket az addig tiltakozó céllal elfoglalt területekről. Több tucat embert állítottak elő, eljárások sora indult, Mécs Imre és felesége is a civil ellenállás részese volt.

2017. október 22-én, a Forradalom lángjánál készítette a fotót Mécs Imre. Egy korábbi interjúban azt mondta: „Én őszintén liberális vagyok. A liberalizmust úgy tekintem, mint a levegőt: abból veszem észre, ha baj van, hogy a levegő rosszá válik és megfulladok, ha elfogy. A jó levegő természetes. A liberalizmus is az a szó eredeti értelmében: mindent szabad, ami nem sérti mások érdekeit. Korán alakult ez ki nálam. A legnagyobb hatást gyermekkoromban a pécsi jezsuita kollégium tette rám. Ez a nagyon szigorúnak hitt szerzetesrend tulajdonképpen lelkileg liberális. Önként és szabadon szenteltük életünket Isten szolgálatára. Ott nem voltak tabutémák. S később ’56 volt a meghatározó élményem. Van-e liberálisabb dolog, mint egy szabadságharc?…”