Nem biztos, hogy apa necctrikóban, klottgatyában akarta mutogatni magát

2021. október 20. – 23:35

Nem biztos, hogy apa necctrikóban, klottgatyában akarta mutogatni magát
Fotó: Varga Marietta – Schmal Fülöp

Másolás

Vágólapra másolva

Szívószállal iszogató nap, bikinis nők, vitorlások és halak minden mennyiségben: tipikus motívumok a balatoni nyaralók 60-as, 70-es években készült kerítéseiről. Egy letűnt kor tanúi ezek a gulyásszocializmusból, amikor a fusizó gyári munkások és az új nyaralótulajdonosok a nyaralókerítések problematikáját együtt oldották meg okosba.

Színes betonvaskerítések halakkal, vitorlással, pálcika nappal: több generáció nyaralását dobták fel az elmúlt hat évtizedben a vicces, naiv balatoni kerítések és kapuk. A Formákon túl – egy alig féléves Facebook- és Instagram-oldal – ezeket a balatoni retrókerítéseket gyűjti helyi lakosok, nyaralótulajdonosok és alkalmi látogatók bevonásával. A cél, hogy jobban megértsék a balatoni nyaralókultúrát, és minél többet megtudjanak egy nemrég letűnt kor, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években épült nyaralótelepek és az ott élők világáról.

A projekt Törő Balázs néprajzkutató ötletén alapul, aki évek óta a nyaralóövezetek kialakulását kutatja a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársaként. Az ötlet mellé állt a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. Bár a témában még rengeteg a fehér folt, annyi biztos, hogy a kerítések leginkább hangulati elemként működtek.

„Ezek a kerítések épp azért fontosak, mert nem akarnak semmit eltakarni, sőt: »mögéjük«️ igenis be lehet látni – nem csak fizikai, hanem átvitt értelemben is sokat láttatnak, méghozzá megrendelőik és elkészítőik világából” – írja az ötlet gazdája egy nemrég megnyílt minikiállítás kísérőszövegében. A Rímek mentén, formákon túl című kiállításon tíz kerítésfotót lehet megnézni a révfülöpi vasútállomás várótermében november végéig. A képek mellett környékbeli költők versei olvashatók a helyiek és nyaralók együttéléséről.

Fotó: Bodó Balázs
Fotó: Bodó Balázs

A parcellákat elválasztó hegesztett kerítések többsége a 60-as, 70-es években készült. Ebben az időben ötméteres előkertet írt elő a szabályozás, és az „áttört kerítés normális volt” – mondja Szalai András építész, művészettörténész egy kapcsolódó podcastban. A Balatonnál ugyanakkor a nyaralótulajdonosok szerinte csupán a körülmények hatására tárulkoztak ki ennyire, és egyáltalán nem biztos, hogy „apa amúgy necctrikóban, klottgatyában” szerette volna mutogatni magát. Magyarázat lehet erre, hogy a szabályozások miatt a házak többsége a telek közepén állt, így igazi lakóudvar sokszor nem tartozott hozzá.

A nyaralókerítések anyaga többnyire betonacél – vagy ismertebb nevein vasbeton vagy betonvas –, de például kőből és préselt hulladéklemezből is készültek egyedi megoldások. A háttérben ismeretlen szakik álltak, leginkább fusizó helyi lakatosok, ezermesterek és gyári munkások. Így a kerítések egyúttal a szocialista hiánygazdaságra jellemző sufnituning vagy „megoldjuk okosba” mentalitás remek példái is.

A korabeli szabályok szerint a kerítések 2 méter 10 centi magasságig magasodhattak, és ez már egy egész szép méret az önkifejezéshez. A motívumok sora az absztrakttól a naivig terjed, ritkábban művészi(eskedő) megfogalmazásban. A leggyakoribb motívumokat természetesen a nyári táj és annak állandó kísérőjegyei adták: nap, vitorlás, hullám, hal és buzogány.

Különösen viccesek a motívumtobzódások, mint – mondjuk – egy szívószállal italt szürcsölő Nap. Szinte hallja az ember a mester fejében cikázó gondolatokat: „Mit is szoktak csinálni a nyaralók a Balatonnál? Ja, napoznak és italoznak. Megoldjuk egyben”. Persze az sem kizárt, hogy a megrendelő fejéből pattant ki egy-egy ilyen pazar látomás, Hamza Gergely, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa marketing- és kommunikációs menedzsere, a fent említett Insta- és a Facebook-oldal üzemeltetője szerint még rengeteg a homályos részlet. Azt is csak sejteni lehet, hogy a balatonfűzfői Nitrokémiában és a Balatonfüredi Hajógyárban dolgozó szakik fusizták körbe a Balatont.

Ha ez így van, logikus lenne, hogy az északi parton sűrűbben forduljanak elő ilyen kerítések, mint a délin, de ennek kiderítése is még sokkal több kutatást igényel, ahogy az is, hogy vajon vannak-e a kisebb balatoni régióknak tipikus, elkülönülő motívumkincsei.

Fotó: Bene Júlia / Fabrizio Fotó: Bene Júlia / Fabrizio
Fotó: Bene Júlia / Fabrizio

A jellegzetes tóparti motívumok mellett előfordulnak korabeli rajzfilmek és a karikatúrák grafikai világát idéző kerítések is. Például egy hátát süttető, pipázó horgász, vélhetően a Nagy ho-ho-horgászról koppintva. Gyakran geometrikus formákba rendeződnek a képek, és időnként évszámok és feliratok is megjelennek a kerítéseken.

Igazi gulyásszocialista képtár az egyik ilyen évszámmal ellátott kapu és kerítés 1980-ból. Alighanem a motorizáció bűvöletében élt, aki a kapuján egyszerre szerette nézegetni a gyorsan hasító vitorlásokat, a kabrióban száguldó nőt, valamint a Balatonra érkező gőzöst.

A tulajdonos még ennél is tovább ment, és teljesen kimaxolta a balatoni életérzését, hiszen a folytatásban cigányzenés borkultúra és bikinis nők is megjelennek a kerítésen.

Nagy megfejtéseket vagy metaforikus, mély jelentéstartalmat egyébként nem érdemes keresgélni sem a formákban, sem a színekben: vélhetően azzal főztek, ami épp volt (az üzemben) és ami a szerzőnek vagy megrendelőnek eszébe jutott. A végeredmény egy csodás eklektika.

Fotó: Toroczkai Csaba
Fotó: Toroczkai Csaba

Szalai szerint ezek a második világháború utáni, modernizációs, kora kádári emlékek ugyanúgy megmentésre érdemesek, mint az utóbbi időkben épp divatossá váló Kádár-kockák (a sátortetős kockaházak). Hogy élettartamuknak mi a határa, azt csak találgatni lehet, az egyik szomorú vég többnyire az szokott lenni, amikor a nyaraló gazdát cserél, és az új tulaj a fákkal együtt a kerítést is eldózeroltatja.

Egyébként nemcsak a Balatonon, az egész országban előfordulnak ilyen vasbeton kerítések és tűzfaldíszek, ablakrácsok, virágtartók. Főleg olyan településeken maradtak fenn, ahol a lakosságcsere elég lassú, és belátható közelségben volt olyan gyár, ahol okosban hozzá lehetett jutni az alapanyagokhoz és a szaktudáshoz. És, hogy mennyire nem csupán magyar barkácslelemény ez, az egy remek Tumblr-oldalon megtekinthető.

Fotó: Nagy Attila Károly
Fotó: Nagy Attila Károly
Fotó: Varga Marietta – Schmal Fülöp
Fotó: Varga Marietta – Schmal Fülöp
Fotó: Toroczkai Csaba
Fotó: Toroczkai Csaba
Fotó: Varga Marietta – Schmal Fülöp
Fotó: Varga Marietta – Schmal Fülöp
Fotó: Nagy Attila Károly
Fotó: Nagy Attila Károly

Szöveg: Vincze Barbara; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!