Csodálatos potréfotókon elevenedik meg a '80-as, '90-es évek liverpooli munkásosztálya

2021. július 25. – 16:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rob Bremner Skóciában született, majd a '80-as években Liverpoolba költözött, hogy a Wallasey School of Art iskolában tanuljon fotózást. Aztán hamar beleszeretett az utcai fotózásba, azon belül is Liverpool olyan elmaradottabb részeinek megörökítésébe, mint Everton vagy Vauxhall. Bremner fotóin keresztül megismerhetjük a '80-as és '90-es évek Liverpooljának lakóit és mindennapjait a Thatcher-érában, amikor a város és az ott lakó munkásosztály talán az egyik legnagyobb válságát élte meg.

Everton / Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner
Everton / Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner

A második világháborúban a nácik szétbombázták Liverpoolt, amelyben több ezer ember meghalt, és számos épületet leromboltak, a lakóépületek nagyjából fele pedig lakhatatlanná vált. A városnak nem volt pénze a teljes renoválásra, a lakóknak meg pláne, ezért sokáig romosan maradt Liverpool, és csak részben tudták rendbe hozni a károkat. Még a '80-as években is látható volt a pusztítás, amit a Luftwaffe bombázói okoztak a Mersey folyó partjain.

Elsie Partridge, Walton Road 1993 – Fotó: Rob Bremner
Elsie Partridge, Walton Road 1993 – Fotó: Rob Bremner

A világháború után óriási válságba került a város, ami az ‘50-es évektől kitartott egészen a ’80-as évekig. 1985-re mindössze 460 ezer embert élt Liverpoolban, ami leginkább annak a következménye, hogy válságba került a városi kikötő, és sorra zártak be a gyárak is.

 Oliver Grant (passenger seat) town centre 1996 – Fotó: Rob Bremner
Oliver Grant (passenger seat) town centre 1996 – Fotó: Rob Bremner

Maga Bremner egy kis észak-skóciai halászfaluból származik, és saját bevallása szerint Liverpoolban használt először liftet. Liverpoolon belül Everton városrészbe szeretett bele igazán, amire szinte semmi pénzt nem költött a városi önkormányzat, ezért a munkásosztály omladozó, többemeletes lakóházakban volt kénytelen tengődni.

Colin Dobbie and Lee Crumbs, Vauxhall 1994 – Fotó: Rob Bremner
Colin Dobbie and Lee Crumbs, Vauxhall 1994 – Fotó: Rob Bremner

Bremner nem sokkal az után érkezett Liverpoolba, hogy kitörtek a hírhedt toxtethi zavargások a város fekete kisebbsége és a rendőrség között. Ekkoriban egész Angliában gazdasági válság tombolt, és 50 éve nem látott magasságban volt a munkanélküliség. Ez különösen rosszul érintette Liverpoolt, azon belül a Toxteth negyed munkásosztályhoz tartozó lakóit.

Tom Caton, photographed at the back of the coffin blocks off Standish street. Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner
Tom Caton, photographed at the back of the coffin blocks off Standish street. Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner

A város lezüllésében óriási szerepe volt Margaret Thatcher brit miniszterelnöknek is, aki hagyta a csőd szélére sodródni a várost, miután a gyárak bezárása és a kikötő hanyatlása miatt kétszer akkora lett a munkanélküliség Liverpoolban, mint az ország többi részén. Ennek következtében megerősödött a szervezett bűnözés a városban, és egyre több lett a heroinista is. Bremnernek egy tűzoltó annak idején elmondta, hogy a '80-as években rengeteg munkájuk volt, mert a helyi fiatalok a kilátástalanságukat gyújtogatásokkal és graffitizéssel vezették le.

Johnnie Crummie with Pat Smith, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner
Johnnie Crummie with Pat Smith, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner

A fotókon rengeteg bérlakás szerepel, amelyekben egész generációk nőttek fel 70 év alatt. Ezeknek az épületeknek a nagy részét ma már elbontották, és alig emlékeztet a mai Liverpoolból bármi arra, ami a második világháború utáni időszakot jellemezte.

Tony Blair, Everton 1997 – Fotó: Rob Bremner
Tony Blair, Everton 1997 – Fotó: Rob Bremner

Bremner maga is egy nagy munkáscsaládból származik, ezért hamar otthonra lelt Liverpoolban, ahol igyekezett megmutatni, hogy a hatalmas problémák ellenére is büszkén viselik a sorsukat a helyiek, és igyekeznek összetartani.

Joey Malone, Gerry Ormesher and friend, off Breck Road 1987 – Fotó: Rob Bremner
Joey Malone, Gerry Ormesher and friend, off Breck Road 1987 – Fotó: Rob Bremner

Liverpool a évtizedek során a popzene városa lett a Beatles sikerének köszönhetően. A '80-as évekre azonban feloszlott a zenekar, 1980-ban meggyilkolták John Lennont, és egészen más zenei trendek kezdtek el kialakulni. A város a posztpunk és a new wave új központja lett az olyan helyi zenekaroknak köszönhetően, mint az Echo & the Bunnymen vagy a Frankie Goes to Hollywood.

Clare Rosie with Rose her sister and Carrie Norris who all shared a house on Athol Street, Everton 1987 – Fotó: Rob Bremner
Clare Rosie with Rose her sister and Carrie Norris who all shared a house on Athol Street, Everton 1987 – Fotó: Rob Bremner

Bremner sokáig a Timesnak és a Guardiannek fotózott a régióban, de 2007-ben vissza kellett térnie a szülőfalujába apja betegsége és anyja halála miatt. Ma is visszamenne Liverpoolba, mert az otthonának érzi, azonban szerinte erre már nincs lehetősége. Ma már egyszerűen túl drága Liverpoolban élni, és amíg a '80-as években szegény emberként is részt tudott venni valaki a város pezsgő kulturális életében, ma már egyszerűen erre nincs lehetőség egy bizonyos anyagi egzisztencia alatt.

Bobby Carman, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner
Bobby Carman, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner

A gyárbezárásoknak és a hatalmas munkanélküliségnek következményeként a '80-as években évente 12 ezer ember vándorolt el a városból, és a lakóépületek 15 százaléka üresen állt. Thatcher és a brit konzervatívok nem is voltak túl népszerűek a városban, ahol minden választáson kifejezetten kevés szavazatot kaptak, leginkább amiatt, hogy a város radikálisabb balhoz tartozó vezetése folyamatosan a Thatcher-kormányt okolta Liverpool lezüllesztése miatt.

Margaret Flemingham and her mother, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner
Margaret Flemingham and her mother, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner

A liverpooliakat érte egy másik trauma is, ami óriási hatással volt az angol futballra. 1989 áprilisában tartották az FA Kupa elődöntőjét a sheffieldi Hillsborough stadionban a Nottingham Forest és a Liverpool között. A mérkőzésre óriási tömegek voltak kíváncsiak, aminek tragédia lett a vége. A megvadult tömeg agyontaposta egymást, összesen 96-an haltak meg, és 766-an megsérültek. Ezután szüntették meg Angliában az állólelátókat, és tették kötelezővé a stadionokban az ülőhelyeket. Ez azonban nem vigasztalta azokat a liverpooliakat, akiknek barátai, rokonai és családtagjai haltak meg a tragédiában. A városi foci ma már ott tart, hogy a Liverpool a világ egyik legjobb csapata, és jön fel a rivális Everton is, amelynek új stadionja miatt elvette az UNESCO a környék világörökségi besorolását.

Lisa Connelly and Trisha Jenning, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner
Lisa Connelly and Trisha Jenning, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner

Bremner azt mondja, hogy sohasem vágyott arra, hogy a fotóit kiállítsák, és sokkal jobban örül annak, hogy az Instagramnak köszönhetően a képei eljutnak azokhoz a rokonokhoz vagy barátokhoz, akik felismerik évtizedekkel később a szereplőket. Jelenleg megpróbál pénzt gyűjteni arra, hogy visszaköltözhessen Liverpoolba, és megvalósíthassa a nagy álmát, vagyis hogy minden ott élőt le tudjon egyszer fotózni a városban. Szerinte neki ehhez a grandiózus tervhez elég lenne hat év.

The Bullring, Town center 1996 – Fotó: Rob Bremner
The Bullring, Town center 1996 – Fotó: Rob Bremner

A fotók erejét leginkább az adja, hogy Bremner a lehető legegyszerűbb technikával készítette őket. Egyszerűen odasétált az utcán az emberekhez, és megkérdezte, lőhet-e róluk egy fotót. Ennek köszönhetően hat igazán autentikusnak minden fotója, hiszen a hátteret a városnak azon részei adják, ahol éppen elkapott egy járókelőt. És mivel az Everton és a Vauxhall negyedekben volt a legtöbbet, így vissza tudta adni ezeknek a negyedeknek az elhagyatottságát vagy magányát is.

Chris Smith, Paul Burns and John Miles, Everton 1987 – Fotó: Rob Bremner
Chris Smith, Paul Burns and John Miles, Everton 1987 – Fotó: Rob Bremner

A fotós azt mondja, hogy mivel eléggé ismerte a környéket, és szép lassan feltűnt a helyieknek is, sokszor egy fotó azzal járt, hogy az alany behívta magához meginni egy kávét vagy egy sört. Azóta több alanya is felkutatta őt, és baráti kapcsolat alakult ki közöttük.

Family from North Birkenhead 1987 – Fotó: Rob Bremner
Family from North Birkenhead 1987 – Fotó: Rob Bremner

Nagyon sok alanyával kifejezetten jó kapcsolatot ápol azóta az Instagramon vagy különböző liverpooli Facebook-csoportokban, ahol publikálni kezdte a képeit. A képeken szereplő tinilányok ma már nagyszülők, de olyan kisfiúról is tud, aki azóta profi bokszoló lett.

Sherrie and her brother, Wick 1993 – Fotó: Rob Bremner
Sherrie and her brother, Wick 1993 – Fotó: Rob Bremner

Volt egy fontos pont, ami Bremner szerint megkülönböztette Manchestert és Liverpoolt, Anglia legnagyobb városait London után. Amíg a manchesteri gyárak folyamatosan munkát adtak a helyieknek, Liverpoolban minden attól függött, hogy épp hány hajó érkezett meg a kikötőbe. Emiatt nem alakulhatott ki anyagi biztonságérzet a helyiekben, és valószínűleg ezért tudták büszkeséggel viselni a '80-as évek gazdasági válságát a városban. Maga Bremner is évekig munkanélküli volt egyetem után, de azt mondja, el tudott tengődni valahogyan, és egyáltalán nem érezte depresszívnek ettől a környezetét.

Joanne Davis, Ann Marie Shamrock, Kelly Foster and Lisa Wilcox, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner
Joanne Davis, Ann Marie Shamrock, Kelly Foster and Lisa Wilcox, Vauxhall 1987 – Fotó: Rob Bremner

Miközben Margaret Thatchert a patás ördögként kezelték Liverpoolban, Bremner szerint sokkal rosszabbak jöttek utána, és állítja, a mostani brit kormány is rosszabb. Szerinte ma már elképzelhetetlen lenne, hogy főiskolára járjon a tandíjak és a lakhatási költségek miatt, Thatcher idejében legalább az összejött neki, hogy bármiféle komolyabb háttér nélkül Skóciából Angliába tudott költözni.

Martin Aileen, carboot sale, Bootle 1997 – Fotó: Rob Bremner
Martin Aileen, carboot sale, Bootle 1997 – Fotó: Rob Bremner

A mentorai közé tartozott Tom Wood és a híres brit dokumentarista fotós, Martin Parr is. Az akkor még nagyon fiatal Bremner rendszeresen felbukkant Parr lakása előtt ebédidőben, mert egyébként gyakran semmi pénze nem volt ételre.

Everton Brow 1995 – Fotó: Rob Bremner
Everton Brow 1995 – Fotó: Rob Bremner

Az is nagyon érdekes, ahogy Bremner a szociofotózás jelenét látja. A '80-as években ő pont olyan szegény volt, mint azok, akiket fotózott, ezért is annyira hitelesek talán a képei. Nagyon furcsának tartja, hogy van már olyan mesterképzés, hogy szociofotózás, ami semmi másról nem szól, mint arról, hogyan kell különféle pályázati papírokat kitölteni, hogy a fotós anyagi támogatást kaphasson ahhoz, hogy aztán szegény emberekről készíthessen képeket. Bremner szerint viszont nem számít az az ember szegénynek, akinek volt pénze elvégezni a főiskolát, aztán mesterszakra menni.

A '80-as évek vége felé aztán annyi szociofotós lepte el Liverpoolt, hogy Bremner szerint minden létező heroinfüggőt, tetoválóművészt és hajléktalant lefotóztak már, ezért ő és a kollégái egy része új helyeket kezdtek el felfedezni, mint a walesi Cardiff vagy Bristol. De Bremnernek örökké Liverpool maradt a szívügye, ezért nemrég meg is jelentette a könyvét az itt készült fotókból The Dash Between címmel.

Források: The Malestrom, 10 Magazine, Why Now

Szöveg: Sajó Dávid; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!