Litván vagyok, és európai

Litvániából Párizson át Chicagóig ment, hogy rájöjjön, valójában azt a világot akarja megmutatni, amelyik alig száz kilométerre van onnan, ahol született. Mindaugas Kavaliauskas az Egyesült Államokban járva kapott egy szinte véletlenül jött meghívást Kražiaiba. A ma már alig 700 fős település kicsiben olyan, mint maga Litvánia: egykor ötször annyian lakták, fontos központ volt, nagy zsidó közösséggel. Mára a középkori nagyság és a második világháborúban megsemmisített közösség a múlté, de a 750 éves Kražiai nem tűnt el. „Mára a szovjet korszak megfáradt falucskájából múltjára, 17. századi egykori jezsuita iskolájának épületére büszke település lett” – írta első, 20 évvel ezelőtti élményeiről Kavaliauskas.

„Ezek afféle lassú fotók, ma már ezt kevésbé engedhetem meg magamnak.” A képekhez „a városi fiúnak” bizalmat kellett szereznie, hosszú időt töltött Kražiaiban. „Imádtam azoknak a fotósoknak a munkáit, amelyekhez teljes lényeddel el kellett merülni a témában, a közösség életében. Az is tudta, ki vagyok, aki nem szánt rá napokat, hogy megmutassa mindennapi életét.” Szerinte ma már sokkal nehezebb lenne egy ilyen munka: megváltozott az emberek viszonya saját képmásukhoz, belső tereikhez, kevésbé engednének betekintést bárkinek – persze, nem csak Kražiaiban, mindenütt a világon. „Hihetetlen, de emlékeznek rám: 15 évvel később egy órát tartottam a helyi iskolában és ez egyik lány megkérdezte, hogy én fotóztam-e őt csecsemőként a keresztelőjén, ahol a nagyapja kezében feküdt.”

Partjait két tenger is mosta

Kražiai egykor a kereszténység litvániai terjesztésének fontos központja volt. A Litván Nagyfejedelemség volt az utolsó pogány állam Európában: a kereszténység csak a 14. század végén érte el Nyugatról, igaz, rögtön nagy lendülettel. Jagelló – merthogy ez litván név – litván nagyfejedelem, majd lengyel király és mellesleg a legnagyobb lengyel uralkodócsalád névadója lett, amelyik magyar királyt is adott. A másik irányból is van kapcsolat, hiszen Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyfejedelem is volt egyben.

Litvánia ma 65 ezer négyzetkilométeres, 2,8 milliós ország. Jagelló alatt azonban a Balti-tengertől a Fekete-tengerig ért, a Lengyel–Litván Unió csaknem egymillió négyzetkilométerével egy időre Európa legnagyobb területű országa lett – amíg fel nem osztották a Habsburg Birodalom, Poroszország és Oroszország között. Litvániának az utóbbi jutott.

Úgyhogy a fokozatos ellengyelesítés után jött az oroszosítás és a katolikus vallás visszaszorítása – amellyel szemben állva megint csak Kražiai lett a szimbólum, és egyben az Európához képest késői litván nemzeti ébredés fontos állomása.

III. Sándor cár elrendelte a város katolikus templomának bezárását. A helyiek hónapokig virrasztottak a lerombolásra ítélt templomban, majd ellenálltak a kirendelt rendőri erőknek. Megtorlásul másnap 300 doni kozákot eresztettek a városra, akik szabadon portyázhattak. Kilenc halott, tucatnyi nemi erőszak volt a mérleg, később 70 embert ítéltek tíz év kényszermunkára, ám az új cár – az utolsó, II. Miklós – ezt egy évre csökkentette. A templomot bezárták, de megmaradt, 15 év múlva ismét megnyílhatott.

Kevés volt az orosz

„Nyilván sokszor utalunk Litvánia egykori nagyságára, de a mai litván nemzeti identitás nem szenved attól, hogy az ország területeket veszített” – mondta Kavaliauskas. Azon sem akad fenn senki, hogy a külvilág sokszor csak a „balti államok” egyikeként tudja értelmezni az országot, esetleg még össze is keverve az egyébként nyelvrokon Lettországgal. „Nem nagy dolog, a visegrádi országokat is sokan keverik, de még Ausztriát is Ausztráliával.” (A balti nyelvcsaládban a lettek mellett másik rokon a porosz lenne, amely azonban az elnémetesedés miatt a 17. századra eltűnt. A harmadik balti állam, Észtország finnugor.) Litvánia abban is különbözik két balti – önálló államot csak a két világháború között és a Szovjetunió felbomlása után létrehozott – szomszédjától, hogy itt az oroszok aránya sosem volt magas. Országosan öt, a fővárosban, Vilniusban 12 százalék, így 20-30 százalékos orosz kisebbséggel rendelkező lettek, és az észtek szigorú állampolgársági törvényéhez hasonló sem volt érvényben, amelyek miatt a két szomszédban még mindig akadnak hivatalosan hontalannak számító oroszok.

Amikor a ma már több mint 30 önálló kiállítást maga mögött tudó Kavaliauskas először járt Kražiaiban, az ország még nem volt az EU és a NATO tagja. „Az euroatlanti integráció Litvánia aduásza” – mondta a Franciaországban és Svájcban is tanult fotóművész. Igaz, a balti államokra mindig is árnyékként vetülő Oroszország akkor kevésbé tűnt fenyegetőnek, mint az azóta eltelt időszakban, a 2008-as grúz és a 2014 óta tartó ukrán válság és a Krím elcsatolásának ismeretében. „Most talán nem alszunk annyira jól, mint 17 éve.”

Az európai Charles Bronson

Litvánia lakossága 30 év alatt negyedével csökkent. A 200 ezres természetes fogyás mellett 700 ezren vándoroltak ki, elsősorban az Egyesült Királyságba, ahol 150 ezerre becsülik a számukat. Az elvándorlás az EU-tagsággal gyorsult fel, bár London egyes részein már előtte is úgy tűnt a litván fiatalok számából, mintha valami népes országból érkeztek volna. De a 19. század végén is hasonló mértékű volt az elvándorlás a cári Oroszország litván területeiről Amerikába – ahol csaknem 700 ezer litván gyökerű embert tartanak számon, köztük van Pink és a Red Hot Chilli Peppers énekese, Anthony Kiedis, sőt, a néhai Charles Bronson is

„Litvánia az európai integrációval szerezhette vissza magabiztosságát. Európa azt jelenti, hogy minden egyszerűbb lett, a roaming nélküli telefonálás, az utazás” – legalábbis a pandémia előtt. „Másrészt vannak valós viták arról, ahogyan Magyarországon is, hogy mindent, amit Büsszelben vagy Strasbourgban megszavaznak, azt az országnak automatikusan alkalmaznia kell-e. Kis országként sokakban felötlik ilyenkor a Szovjetunió, ahol a kisebbek hangja keveset ért, veszélybe került a gazdasági pozíció, a hagyományok és az identitás képlékeny dologgá vált” – mondta Kavaliauskas.

De a litvánság évszázadokon át fenyegetve élt, mégis megmaradt, részben épp az olyanok révén, mint a cári templomromboló ukáznak ellenálló kražiaiak. „Néha megnézem, mit posztolnak a Facebookon a Kražiaiban élő ismerőseim, hogy más szemszögből is lássam a dolgokat.” „Litván vagyok, és európai.”

Szöveg: Nyilas Gergely; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs