Laza terpesz és vezetékes telefon: divatfotókról köszön vissza a szocializmus lábszagú világa

2021. április 5. – 22:05

Laza terpesz és vezetékes telefon: divatfotókról köszön vissza a szocializmus lábszagú világa
Fotó: Fortepan / Főfotó

Másolás

Vágólapra másolva

Decemberben mutattuk be a Főfotó képeiből készült válogatásunkat. Az akkori cikkünk a hetvenes-nyolcvanas évek szocialista kis- és nagyvállalatainak ünnepségeire koncentrált. A Fortepan újabb válogatása jóval szerteágazóbb, de ezeken a képeken is erőteljesen átjön a szocialista idők kifacsart világa. Minden annyira beállított, megrendezett és hazug, de a magyarországi reklám- és divatfotózás hőskorát nehéz lenne bemutatni a most felkerült 2600 kép nélkül.

A Főfotó fotósainak rengeteg mindent kellett fotózniuk, dübörgött a gazdaság, és szép volt az élet, meg persze éljen május elseje. Ezt kellett megmutatniuk, ez volt a munkájuk. Akad egy-két eléggé furcsa kép is a válogatásban, néhányukról csak találgatni lehet, hogy pontosan miért is készültek, az viszont világosan kiderül, hogy a telefon valójában akkoriban volt igazán státuszszimbólum. Most következzen Tamási Miklós bevezetője, aztán meg jöhet az időutazás a kamu időgéppel.


A hatvanas évek elején létrejött a Fővárosi Fotó riporterosztálya. Az osztály hivatásos fotósai a korszak állami vállalatainak készítettek promóciós képeket. Több száz vállalat, üzem, állami szerv rendelt meg riportokat, termékkatalógus- vagy reklámfotókat a Főfotótól. A képek jó része – szerintem – teljesen érdektelen. A Csőszerelő Vállalat összes csöve, a Kábelgyár összes kábele, a Compack csomagoló összes doboza látható fotók százain. Sőt, tízezrein, mivel a Főfotó egész a rendszerváltásig fotózta az uborkás üvegeket, a csapágygolyókat meg a cipőtalpakat. Így jött létre egy több mint 200 ezer negatívból álló archívum, ami kalandos úton – a privatizáció sűrűjében – egy magánszemélyhez került.

Sokszori próbálkozás után, öt évvel ezelőtt sikerült megvennünk az egész gyűjteményt. Nem tudtuk, hogy mit veszünk meg, de sejtettük, hogy egy ekkora hagyatékban biztos lesznek fontos/különleges/érdekes képek. Ötezer ilyen fotót találtunk, ezek két körben kerülnek föl a Fortepanra, az első 2600 fotó most, a többi az év második felében.

A negatív-hagyatékot Budapest Főváros Levéltárában helyeztük el, ahol nem csak jó helye van az eredetiknek, de a módszeres feldolgozás is elkezdődött. Sőt, az Arcanum segítségével a teljes hagyatékot digitalizálták. Így az a különleges helyzet állt elő, hogy aki szeretné, a mi válogatásunk mellett végignézheti a Főfotó összes kockáját is. Íme az első hetvenezer fotó.

Az erről szóló nagyszerű hírt olvashatták pár hónappal ezelőtt. Jókora késéssel, de mostanra elkészült a mi válogatásunk is. A sorozat első részében jórészt utcaképek, épület- és városfotók, szállodák, presszók, munkahelyek belső enteriőrjei szerepelnek. Több száz fotót választottunk a palánkokra, villamosokra, hirdetőtáblákra tervezett egyedi mozifilmplakátokból is. A gyűjtemény külön értéke a számtalan – sokszor színes negatívra készült – reklám- és divatfotó.

Ha van kedvük, keresgéljenek, nézelődjenek, bóklásszanak a 60-as, 70-es évek világában. (A korszak designtörténete iránt érdeklődőknek kötelező!) A teljes sorozat itt, egy százképes ízelítő pedig itt látható.

Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Fotó: Fortepan / Főfotó
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!