Röntgensugárral mindent látni, csak a kiszolgáltatottságot nem

2021. március 21. – 22:15

Röntgensugárral mindent látni, csak a kiszolgáltatottságot nem
Fotó: Noelle Mason

Másolás

Vágólapra másolva

Ma már egyáltalán nem szokatlan művészi gesztus, ha valaki talált tárgyakból dolgozik, és az összeguberált cuccból valami egészen mást alkot. Az amerikai Noelle Mason menekültekről készült zsigeri képei is ezzel a módszerrel születtek. A képzőművész sosem tekintett magára képalkotóként, kisajátított fotókból dolgozva teremti meg az univerzumát. Így kerülhetnek nála például falikárpitra egy kamion rakterében gubbasztó menekültek, vagy reprodukált más bevándorlókról készült fotókat a cianotípia nevű fotótechnikai eljárással. Szobrászként neki sokszor a fényképészet közege jelenti a témát.

Mason X-Ray Vision vs. Invisibility (Röntgenvíziók vs. láthatatlanság) című, három fejezetből álló sorozatának határőrök, önjelölt igazságosztók, biztonsági szolgálatok által készített röntgenképek, infravörös kamerák és hőkamerák fotói jelentették az alapját. A legtöbbjük az amerikai–mexikói határon készült, ahol havonta több tízezer ember próbál meg illegálisan átjutni. Mexikóból is rengetegen kelnek útra, de számos mélyszegénységben élő guatemalai, hondurasi, salvadori is itt próbál bejutni az ígéret földjének tekintett Egyesült Államokba a jobb élet reményében, vagy csak az erőszak elől menekülve. Ez a határzóna igazi olvasztótégely is, mert a közép-amerikaikon túl kínai, közel-keleti és afrikai kivándorlók is gyakran ezt az útvonalat választják a határátlépésre.

A menekültek és az őket szállító embercsempészek sok trükköt bevetnek az átjutás reményében, de a modern biztonságtechnikai eszközök már szinte mindent látnak, hiába bújnak el az emberek titkos rekeszekben vagy a raktérben, az átvilágított járművek elég sok lebukást eredményeznek.

Masonnek az az alapvető baja ezekkel a hatósági röntgenképekkel, hogy tárgyként ábrázolja a menekülteket, és ez az önkéntelen vagy gyakran tudatos dehumanizálás pedig termékeny táptalajt biztosít a menekültellenes politikai mozgalmak és az idegengyűlölet felerősödéséhez. Ő ezzel megy szembe, és recikláló technikájával a rideg, digitális képeket úgy próbálja meg átalakítani, hogy a rajtuk szereplő emberek művészi alkotásként identitást kapjanak, átélhetővé váljon a sorsuk.

Fotó: Noelle Mason

Mason arra is kíváncsi, hogy hogyan befolyásolja a közeg azt, hogy mit gondolunk egy képről, mennyire változtatja meg a digitalizáció a világképünket. A zenehallgatásból hozott párhuzamot arra, hogy szerinte milyen hatása lehet a közeg változásának: a digitális formátumban tárolt zenéhez képest a bakelitről lejátszott zene megmagyarázhatatlanul vonzóbb, valamiféle melegség és emberi jön át belőle. Ő is erre törekszik a képzőművészeti alkotásaival. Szerinte egy fénykép túlzottan manipulatív lehet, és a nézőt jobban elgondolkodtatja az, ha egy fotó érzelmi többletet kap egy képzőművészeti technika felhasználásával.

Röntgenképeket 2008-ban kezdett gyűjteni Mason, akkoriban ezek még nem voltak túl gyakoriak, fel kellett túrnia értük az internetet. Először ezeket a fotókat falikárpitokká (gobelin) dolgozta át, de egy idő után olyan nagy tömegben elérhetővé váltak a hasonló felvételek, hogy már lehetetlen volt mindegyiket ebbe a formátumba transzponálni. Mason emellett arra jutott, hogy valamilyen klasszikus fényképészeti technikát is be kell vonnia a projektjébe, amivel a fotózás történetiségét is megidézhette. Így jött a képbe már a 19. században is alkalmazott cianotípia vagy kéknyomat (blueprint) fotótechnikai eljárás, amivel korábban tervrajzokat is rendszeresen nagy számban sokszorosítottak.

A cianotípia elég jól passzol a röntgenképekhez, hiszen azokhoz hasonlóan két szín árnyalatai jelennek meg rajta. A Backscatter Blueprint sorozatba tartozó cianotípiákról rengeteg művészeti korszak eszünkbe juthat, a barlangrajzokon át az avantgárdon át a pop-artig, de akárhogy nézzük is, némaságba burkolózó, meggyötört alakok derenghetnek fel, akik egy gépszörny fogságába estek.

Ha nálunk migrációs válság van, akkor az amerikai–mexikói határon már eljött az armageddon. A határzóna az embercsempészek, az erőszak, a gyermekkereskedelem és a prostitúció nagyüzeme. Beszédes szám, hogy csak idén februárban százezer határsértőt regisztráltak az amerikai hatóságok. Ez kiugró értéknek számít, de a havi több tízezres szám átlagosnak mondható. Becslések szerint évente 20 és 50 ezer közé tehető azok száma, akiknek sikerül is illegálisan átjutniuk a körülbelül háromezer kilométer hosszú határon, amelynek körülbelül egyharmadát már műszaki határzár biztosítja.

Vannak, akik önerőből kísérelnek meg az USA területére lépni, nekivágnak a sivatagnak, vagy a Rio Grandén átúszva próbálnak átjutni, de már külön iparág is települt az embercsempészésre. Az Egyesült Államokba a coyote-ok (ez eredetileg prérifarkast jelent) szervezik az illegális határátlépéseket. Korábban a coyote-ok csak afféle kalauzként működtek, átvitték a náluk befizetőket, aztán ment mindenki, amerre látott. Manapság már a teljes üzletágat le akarják fedni a coyote-ok, a velük megegyező menekülteket sokszor nem is oda viszik, amiben megállapodtak, hanem egy másik helyen kényszermunkára kötelezik. Van, aki ennek tudatában egyezik meg a csempészekkel, egyszerűen nincs annyi pénze, hogy kifizethesse az egyre erősebb határzár miatt megemelt tarifát. Ebből aztán egy ördögi kör is lehet, a bevándorló sosem képes annyi pénzt keresni, hogy végleg kifizethesse csempészét. A nőknek és gyerekeknek olykor kedvezményeket ígérnek a coyote-ok, de a különbözetért szexuálisan bántalmazzák vagy kihasználják a védtelen menekülteket.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet felmérése szerint a Mexikón át az Egyesült Államokba tartó menekültek közel 80 százaléka szenved el valamilyen erőszakot útja során, sokszor durvábbat, mint ami elől menekülnek. Gyakori a szexuális erőszak, a fizikai bántalmazás, a kínzás, és az emberrablás is előfordul. Van, akit az emberrablók vagy -csempészek prostitúcióra kényszerítenek, sok gyermek is ennek áldozattá válik, de arra is van példa, hogy valakit egy bűnszervezetbe „kényszersoroznak” be. A gyermekprostitúciónak a határ mindkét oldalán van áldozata, de nem csak ez a magyarázata annak, hogy miért vannak nagy számban gyerekek is a menekültek között. Az egyik amerikai jogszabály szerint a gyerekek és a velük érkező kísérők kedvezőbb elbírálás alá esnek, ha már beléptek az országba. Persze már erre is rájátszanak, a coyote-ok gyerekeket bérelnek, hogy azok idegenek társaságában lépjék át a határt. Ezeket a gyerekeket dolguk végeztével sorsukra is hagyhatják, vagy el is adhatják őket.

Ahogy Manson képein is látjuk, a teher- és személyautókban való embercsempészés különböző ötleteket szült, persze még mindig vannak olyanok, akik egy kamion rakterében üldögélnek, de a határőrök találtak már műszerfal mögé beszorított embert is, akit a kesztyűtartóban lévő keze buktatott le, az pedig többször előfordult már, hogy egy személyautó csomagterében ketten bepréselődve remélték a határon való titkos átjutást.

Fotó: Noelle Mason
Fotó: Noelle Mason
Fotó: Noelle Mason
Fotó: Noelle Mason
Fotó: Noelle Mason
Fotó: Noelle Mason
Fotó: Noelle Mason
Fotó: Noelle Mason