Mintha egy atomvillanás utáni pillanatban

2021. március 14. – 09:20

frissítve

Mintha egy atomvillanás utáni pillanatban
Fotó: Kalmár János / Tilos a ki

Másolás

Vágólapra másolva

„Minden megváltozott az életemben. Át kell értékeljek mindent. Próbálom megérteni azt ami körülöttem és bennem történik (...) Mintha mindenki lelépett volna a városból az utolsó pillanatban, és elfelejtette volna eloltani a villanyt” – írja Kalmár János Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész a TILOS A KI című új könyve első oldalain (csupa nagybetűből állnak a szavak, írásban ez a kiabálás, a nyomatékosítás jele). Fotóalbum ez a bő százoldalas kötet, de több annál, mint Kalmár fekete-fehér képeinek gyűjteménye a koronavírus miatt néptelenné vált Budapest elmúlt négy hónapjából. A képekhez ugyanis a kortárs magyar irodalmi és kulturális élet olyan jeles szereplői írtak hosszabb-rövidebb szövegeket, mint például Kepes András, Tóth Krisztina, Presser Gábor, Závada Pál, illetve a Telex tárcarovatának szerzői közül Háy János, vagy éppen Dragomán György. Az alábbi összeállításban a Kossuth Kiadónál megjelenő kötet fotóiból és írásaiból válogattunk részleteket.

Závada Pál
(részlet)

Elképzelem magam, mint egy jövőből idelátogató vándort (...) És talán emlékszem még – habár nem biztos, mert az ilyesmi hamar elhomályosul a közös memóriában –, 2020-ban borzasztó járvány söpört végig a világon, koronavírusnak hívták, és a legtöbb településen hónapokon át szinte bezárkózva éltek az emberek. Sok helyen este 8 után kijárási tilalmat rendeltek el, miáltal az utcákat megfosztották járókelőiktől, közlekedőiktől.

Szóval Kalmárnak az jutott eszébe ennek a megrokkant 2020-as évnek az őszén, végén, hogy megörökíti az esti várost – üresen. Lehet, hogy én ettől az ötlettől nem leszek rögtön lelkes, ha azt hiszem, már minden megtörtént, miután a szereplők leléptek a színpadról. Hát nem. Mert nem alszanak ki a fények, sokszorta jobban látszik minden, és dermesztően éles, kíméletlenül fájó drámák nyílnak meg egyre-másra, eleven sebekként.

Fotó: Kalmár János / Tilos a ki

Tóth Krisztina
(részlet)

Se emberek, se állatok. Se kutyák, se macskák, se galambok.

Mintha egy atomvillanás utáni pillanatban rögzítené az emlékezet az emberi élet gyarló, ideiglenes díszleteit.

Fotó: Kalmár János / Tilos a ki

Kepes András
(részlet)

Amikor az első puszta sínpárt, üresen tátongó hidat, alagutat, lépcsősort láttam Kalmár János fotóetűdjén – noha megérintett a hangulatuk –, alig tűntek többnek a város érzékeny szemmel komponált, elhagyatott, ismert éjszakai helyszíneinél. Aki csatangolt már hajnaltájt egyedül a városban, láthatott hasonlót. De olyankor, azért mégis feltűnt néha egy-egy sietősen lépkedő ember, egy elsuhanó autó, egy remízbe tartó éjszakai villamos.

A negyedik, ötödik fotó után kezdünk szorongani: Hová tűntek a járművek és az emberek? A kőpárkányon két üdítősüveg jelzi, itt járhatott nemrégiben egy pár; bizonyára fiatalok voltak, talán szerelmesek is, vidámak és rendetlenek, mint mi, kamaszkorunkban. Egy nyitva felejtett üvegezett, rácsos kapu; valaki sietve kisurrant, már üres a lépcsőház, lakó sehol. A járdán magányos kávéházi asztal. Legalább egy elnyomott, vacak csikk lenne a hamutartóban, gondoljuk egyre türelmetlenebbül, egy apró utalás, hogy emberek élnek itt!

Fotó: Kalmár János / Tilos a ki

Dragomán György
(részlet)

A neutronbomba sokkal jobb, mint az atombomba, mondta a barátom, mert a neutronbomba az úgy van megcsinálva, hogy mindenki meghal, sőt nemcsak mindenki, hanem minden, minden szerves élet elpusztul, de a tárgyaknak, az épületeknek, az utcáknak és a városoknak nem lesz egyáltalán semmi baja, megmaradnak szépen és érintetlenül.

Sokat gondoltam a neutronbombára, elképzeltem, hogy milyen lenne, ledobják és eltűnik az élet, mind eltűnünk nyom nélkül, minden pont olyan lesz, mint amilyen volt, csak mi nem leszünk ott, egyáltalán senki és semmi, egy ember se, egy madár se, egy kutya se, egy bogár se, a lámpák, azok szépen világítanak tovább, a stoplámpa pirosról sárgára, aztán zöldre vált, épp csak forgalom nem lesz, mert az autók is állnak, minden úgy marad, ahogy akkor volt, amikor a bombát ledobták.

Fotó: Kalmár János / Tilos a ki

Háy János: Hol vagyunk egy üres világban?
(részlet)

Megváltozott minden, az utcák üresek, a boltokban eszelős felvásárlás indult, egy ismerős eladó mondja, hogy túlszárnyaltak minden eddigi rekordot. Holott van minden, de mi lesz, ha holnap nem lesz, nehogy már én legyek, akinek nem jut, mondja telefonba a raktáráruház parkolójában egy kövér férfi. A kisfiamra maszkot rakok, magamra is. Kiraboljuk a boltot, mondom. Ez tetszik neki. Az lesz a rabolt szajré, mondja, amit megveszünk. Jó, mondtam. És majd szétosztjuk a szegények között, mint Robin Hood. Ő most a kedvenc.

Mindenki szeretne jó lenni. Legalább azért, hogy szeressék. Nem baj, sőt tulajdonképpen szerencse, hogy úgy is lehet jónak lenni, hogy a jót tevő is jól jár. Bajban ismerszik meg a barát, és most baj van. Lehet barátnak lenni. Lehetünk együtt a bajban, hogy később lehessünk együtt a jóban. A postán rám szóltak, hogy csak ketten lehetnek bent, és mivel én gyerekkel mentem, s már eleve volt bent valaki, megszegtem a szabályt. Legközelebb várja meg, míg mindenki kimegy. Bocsánat, mondtam.

Fotó: Kalmár János / Tilos a ki

Marnó János
(részlet)

Égve hagyták a városban a villanyt.

Ontják a képeket.

Azaz jóslás előtt s az esemény után. ’56-ban Pilinszkyben (valahol egy belvárosi lakásban) megszólalt az apokalipszis jóslata, 2020-ban pedig Kalmár János (hivatásos szobrászművész) rögzített egy csomagnyi jelenést a posztapokaliptikus (lelepleződés utáni elnéptelenített éjszakákban.

A vírus modellek sorozatává meztelenítette le a metafizikaira és az infrastruktúrák anatómiájára érzékeny szobrász számára a várost, ám az infrastruktúrák a zsigeriséget és az idegpályákat is asszociálják, így épp a legszembeszökőbben embertelen képek árulnak el a legtöbbet az emberről. Mit értsünk persze a többön. A többletről. A pátoszt? Ami Pilinszky Négysorosát olyan túlcsordulóan áthatja? Számomra nem, nem ezt jelenti a többlet, hanem amit fentebb leleplezésnek (végbement apokalipszisnek) neveztem, csakhogy a Jelenések vízióitól menten.

Fotó: Kalmár János / Tilos a ki

Presser Gábor
(részlet)

Most végre jól láthatni,
hogy miért egészen más
a budapesti csend,
mint az összes többi.
Kalmár kiment
lefényképezni a magányt,
lefényképezni a hiányzókat.