Hiába várták apjukat, csak a halálhírét hozta a postás

2021. március 11. – 05:02

frissítve

Hiába várták apjukat, csak a halálhírét hozta a postás
Vér Sándor – A fotót a család jóvoltából közölhetjük

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt pénteken írtuk meg, hogy a Hórusz archívum képeivel sorozatot indítunk a Telexen. Amikor bemutattuk az archívum ikonikus képét néhány dolgot már tudtunk róla, így azt is, hogy a kép története egy ponton drámai fordulatot vett. A család másodszorra is felismerte magát és megkeresett minket, hogy elmondjanak mindent ami tudható, és hogy legyen végre méltó emléke Vér Sándor hősi halottnak.

Amiben tévedtünk az az, hogy az igencsak megviselt fénykép nem az első, hanem a második világháború idején készült, 1943-ban, nem sokkal azután, hogy Vér Sándor elindult a háborúba. Nagyobbik lánya Vér Mária, aki akkor öt éves volt pontosan emlékezett arra a napra amikor sírva búcsúzott bevonuló édesapjától pedig nem gondolta, hogy akkor látja utoljára, minden nap hazavárta. Sokáig jöttek a levelek a frontról, amiket édesanyjuk Kis Mária, neki és két évvel fiatalabb testvérének, Erzsébetnek mindig felolvasott. Amikor elcsendesedett a háború azt gondolták, hogy a családfő bármelyik nap betoppanhat, mert lassan érkeztek haza a fogságból a katonák. Vér Sándor azonban soha nem tért haza, helyette megint csak egy levél érkezett, amit Török László, a férfi bajtársa írt 1947 október 3-án, miután visszatért a hadifogságból, Szibériából.

Török László leve

Így tudták meg, hogy akit vártak már több mint egy éve halott volt, a családfő 1946. szeptember 3-án tüdő és vizes mellhártyagyulladásban elhunyt. Török László is betegeskedett a rossz körülmények miatt, de akkor barátja ápolta és felépült. A szibériai hidegben Vér Sándornak favágás közben lefagyott a sarka, ezért került kórházba, de a rossz körülmények között állapota csak tovább romlott, és megbetegedett. Legyengült szervezete a megfelelő táplálkozás hiányában nem tudta legyőzni a betegséget ami két hét alatt elvitte. A levél hátulján egy budapesti cím is volt, amin később az asszony és a testvére felkereste a féri katonatársát a nyolcadik kerületi Mária Terézia tér 4-ben. Ekkor került vissza több fénykép is a családhoz. Török László azt is elmondta, hogy Vér Sándort valahol a tábor területén eltemette, pontos nyughelye azonban ismeretlen maradt. Kis Máriát a férje halálhíre teljesen összetörte, csont soványra fogyott, sokáig betegeskedett, azt hitték belehal a bánatba. Lányait csak édesanyja segítségével tudta felnevelni.

Vér Mária, Kis Mária, Vér Erzsébet, Szipszi András – Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Sokáig senki sem gondolt arra, hogy a fénykép eltűnt a családi archívumból. Kincses Károly fotómuzeológus 1983-ban a gödöllői művelődési központ helyettes vezetőjeként szervezett fotógyűjtést a volt gödöllői járás tizennégy falujában, így Dányon is. Vér Erzsébet kisebbik fia Szekeres János erre a gyűjtésre vitte be a családi fotót az iskolába, ahol a régi fényképeket gyűjtötték össze. Kincses ebből a kutatásból írta egyetemi szakdolgozatát, témája a fotós falutörténeti gyűjtés módszertana volt. Később a gödöllői művelődési ház összesítő kiállításán és annak katalógusában is szerepelt a felvétel. Kisebb kiállítások a gyűjtésből mind a tizennégy faluban voltak, a képet mégis egy televízió-műsorban látta viszont először a család és onnan tudták meg, hogy az eltűnt otthonról. Hogy melyik műsor volt ez, arra a történet szereplői máshogy emlékeznek, Kardos Sándor szerint Kepes András egyik műsora lehet az ahol a Hórusz archívum képeiről beszélt és köztük ezt is bejátszották.

Ahogy írtuk a fénykép 1943-ban készült Dányban, a család kertjében. Készítőjére már nem emlékeznek pontosan, lehet, hogy egy kezdő fényképész készítette, akkoriban még nem volt túl sok fényképezőgép otthoni használatban, de az is lehet, hogy a szomszéd Szipszi gyerekek közül készítette valamelyik, közülük az kisebbik, András az aki éppen bukfencezett. A történet ismeretében a nyaktörőnek látszó bukfenc már nehezen tűnhet olyan ártatlannak. Ha nem is abban a pillanatban, de a háború szétszakította ezt a családot is. Édesapjuk elvesztését gyermekként nagyon megszenvedték a Vér lányok és felnőttként is csak a falubeli Hősök emlékművénél tudnak gyertyát gyújtani és virágot vinni neki. Vér Sándor szerencsére még pont látta a fényképet, idejében elérte a fronton, halálos ágyáról barátjával azt üzente, hogy nagyon büszke lányaira, szereti őket és vigyázzanak magukra.

Vér Sándor – A fotót a család jóvoltából közölhetjük