„Nézd, de szép vagy ezen a képen!”

2021. február 20. – 19:12

frissítve

„Nézd, de szép vagy ezen a képen!”
Nemes Anna- rendező / Nagy Zágon – operatőr / Film still © ELF Pictures

Másolás

Vágólapra másolva

„Elég hosszú történet ez, hogyan keveredtem ide lomtalanított Schwarzenegger memoárral és testképzavarral. Mindig is vonzott az extremitás, illetve ha nem is volt a közelemben testépítéssel foglalkozó ember, én magamat mindig is Dwayne D. Johnsonnak képzeltem. Schwarzenegger Utam a csúcsra című könyve nagyon őszinte olvasmány volt, ami a szélsőségekre hívta föl a figyelmem. Főleg a pszichés határfeszegetésre. Miután megfestettem magamat az általam elképzelt testtel, megnéztem mindenféle anyagot a neten női testépítőkről. A legtöbb fotó nem volt túl érdekes számomra, mert mesterségesek voltak a nagy vakukkal, barnítóval, vigyorral.

Azonban volt egy, amin a nő a fürdőszobájában csak úgy magának pózolt a tükörben. Ott volt az intim terében, a szappanjai, fültisztító pálcikái között, és nem mosolygott, hanem kritikusan mustrálta önmagát. Elkezdett foglalkoztatni, hogy vajon milyenek a mindennapjai egy testépítőnőnek”

– írta a Telexnek Nemes Anna, a Szép szörny című dokumentumfilm és a Jámbor szörnyeteg című nagyjátékfilm rendezője arról, hogyan került rá a radarjára a téma, amellyel művészként most már tíz éve foglalkozik.


Nemes Anna a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festőként végzett, később Pécsen posztgraduális képzésen művészetterapeuta képesítést szerzett. A női testépítéshez is festőként közelített eleinte: portrékat festett akvarellel. Kezdetben nem gondolkozott filmben. „Nagyon lassan őrölnek a malmok nálam, kellett hét év, mire egy ilyen nagy projektbe bele mertem fogni” – magyarázta, miért 2017-ben készítette el végül a Szép szörny című dokumentumfilm tervét. A film most poszt-produkciós fázisban van. A járvány némileg ezt a munkát is lassította, de a terv szerint tavasszal befejeződik a vágás, és nyárra teljesen elkészülhet a Szép szörny.


A festmények és a dokumentumfilm, amelyből itt képkockákat mutatunk, Nemes Anna szerint szervesen kiegészítik egymást: nem így csinált volna filmet, ha nem festőként végzett volna. „A dilettantizmusom merésszé tett: nem nyomasztottak szabályok és megfelelési kényszer, mivel nem volt viszonyítási alapom” – írta.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

Mire a filmről szóló terv megszületett, sok idő eltelt a régi akvarell képek óta. Volt a régen megfestett testépítőnők között, aki addigra külföldre költözött, mások elhagyták a pályát. Nemes Annát ajánlásokkal irányították újabb és újabb testépítőnőkhöz, míg végül kialakult, kik lesznek négyen a film szereplői. Ő itt a főszereplő, Csonka Eszter, Eszti. Világbajnok.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

Nemes Anna szerint Eszti először nem is akart találkozni vele, átveréstől félt, de később mégis ő lett az, aki a legjobban megnyílt. Azóta a Csuja Lászlóval közösen írt és rendezett, magyar-német koprodukcióban készülő nagyjátékfilm főszerepét is vállalta. A Jámbor szörnyeteget, amely elnyerte a Sam Spiegel International Film Lab nevű nemzetközi forgatókönyvírói workshop nagydíját, 2020 őszén kezdték forgatni szigorú járványügyi óvintézkedések mellett.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A bizalom apránként, hosszú idő alatt épült ki. Nemes először mindenkivel négyszemközt találkozott, hanganyagot vett fel, de csak magának, jegyzet gyanánt. Aztán a forgatás mindig az edzőteremben kezdődött. Ahogy írta, nem akart egyből berontani senki hálószobájába. „Az is sokat segített, hogy Nagy Zágon, a későbbi operatőröm nagyon érzékeny, és az emberekkel nagyon jól kommunikáló figura amellett, hogy mint szaki is rettentő tehetséges” – jegyezte meg.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

„Csonka Eszti számára a testépítés kohézió. A sok fájdalom és veszteség lerombolta volna, ha nem mutathatja meg tehetségét, és bizonyíthatja kiválóságát” – írta Esztiről Nemes. Eszti negyven múlt. Anorexiás volt. A betegség jellegzetessége, hogy a test alakítása a sikerélmény forrása, a kontrollgyakorlás egyetlen lehetséges terepe. Eszti kezdetben megvonta magától az ennivalót, aztán egy egészen másféle testi tökéletességért kezdett dolgozni minden erejéből. A forgatás idején súlyos magánéleti válságon ment keresztül, nagyon féltették őt, és megrendítő volt végigkísérni az útján.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

S. Németh Eszter Nemes szerint „elképesztő, mi mindenen ment keresztül, és mégis miket vitt véghez”, olyan nő, aki „egészen különösen látja a világot és önmagát, és ez nagyon-nagyon tanulságos”. Spirituálisan látja a világot. Minden traumája más megvilágításba kerül ezáltal, a testépítés is.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A profi testépítés az átlagember számára nehezen elképzelhető elköteleződést jelent. A szigorú tervezettség, gondosan kialakított étrend és annak betartása kőkemény megpróbáltatás az edzések mellett. Az ötvenes évei közepén járó Eszter kritikusan, de büszkeséggel néz vissza versenyzői múltjára.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

Eszter úgy írja le a testépítés szépségét, mint egy anatómiai térkép megalkotását, de felhívja a figyelmünket arra, hogy ennek komoly ára van. A belső démonokkal való megküzdési módok, a csodabogárlét mellett a szépség, annak a mibenléte a film egyik alaptémája. Miközben a társadalom hajlamos a hagyományos értelemben vett szépséget kérni számon a testépítő nőkön, Nemes Anna szerint ők valójában valahogy úgy dolgoznak a testükkel, mint a szobrász a kővel: amit csinálnak az – a mindig a szépséget kereső – művészet egy formája.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A film egyik célja, hogy megmutassák a nézőnek: ezek a nők, még a ha a testük extrém is, ugyanúgy valakiknek a kislányai, a menyasszonyai. Hogy ugyanúgy, mint bárki: elfogadásra vágynak ők is.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A film négy főszereplője közül egyedül Balla Yvette anya. Több világkupával a birtokában eljött az a pont, amikor családra, gyerekekre, otthonra vágyott. „A kupákkal egyedül megöregedni: ez nem tett volna boldoggá” – mondta egyszer.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A nagyobbik lánya is bajnok súlyemelő.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A film törékenységükben, sebezhetőségükben mutatja meg azokat a nőket, akiket rendszerint a versenyek művi külsőségei között látunk: beállított pózokban, merev mosollyal, barna bőrrel, csillogó bikinikben, erős sminkben.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

Hulk teste az övék és Barbie ruhatára, jegyzi meg találóan a Szép szörny honlapján olvasható leírás.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

Szabó Noémi is negyven körül jár. Nagyon szeretne gyereket. A gyerekvállalás bárki számára nagy vállalás, pláne, ha profi testépítő és személyi edző, és majdnem minden napját az edzőteremben tölti. Nemcsak az időbeosztás, a test is megváltozik.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

Noémit a film háttéranyaga afféle női Herkulesnek írja le, aki számára nincs lehetetlen, túl fárasztó gyakorlat. Az élete nagy része a sport körül forog, apróra megtervezett gyakorlatok hibátlan kivitelezésével.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A hét minden napját előre végiggondolja, gondolatban is edz. „Noémi azért különleges, mert olyan pozitivitással és erővel viszonyul ehhez az egészhez, ami egyáltalán nem jellemző. Mindig mosolyog, kedves, még akkor is, hogyha tizenkettedjére emeltetek fel vele egy-egy nyolc kilós tárcsát a kép kedvéért” – írta róla Nemes Anna.

NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES
NEMES ANNA- RENDEZŐ / NAGY ZÁGON – OPERATŐR / FILM STILL © ELF PICTURES

A kész anyagot még a négy főszereplő egyike sem látta. Ahogy Nemes Anna mesélte: „Amikor forgattunk, visszanéztük olykor együtt, meg néha rövid videókat, képeket küldtem nekik, hogy ”Nézd, de szép vagy ezen a képen!„. Ha kész lesz a film, először nekik mutatjuk meg. Izgulok nagyon, mit fognak szólni hozzá. Mégiscsak nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember megmutassa magát, beavasson másokat a belső világába, és megengedje, hogy megismerje a világ őt.”

Szöveg: Janecskó Kata; Képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!