Bő tíz év alatt sikeres brand lett egy kaján ötletből: az Awkward Family Photos alapítói könyveket, naptárakat adnak ki, kiállításokat szerveznek a kínosan vicces családi pillanatok közszemlére tételével. A beküldők között természetesen magyarok is vannak.
Mike Bender visszaemlékezése szerint az ötlet onnan jött, hogy amikor 2009-ben meglátogatta szüleit, egy furcsán kínos családi fotót vett észre a falon. A képen hárman (apa és két fia) feszítenek síruhában, egy kínosan mesterkélt, mégis nevetésre ingerlő beállításban. Mikor ezt elmesélte barátjának, Doug Chernack-nek, kiderült, hogy neki is vannak hasonló fotói, amin az ember inkább már kínjában nevet. Ha pedig nekik vannak, akkor másoknak is biztosan, gondolták.
A két Los Angeles-i forgatókönyvíró (Bender az MTV Movie Awards-on dolgozott, Chernack tévés valóságshow-kat készített) összedobott egy weboldalt, amit már a legelső héten felkapott egy Rhode Island-i rádió, és innentől nem volt megállás. Ma már naponta 20-25 beküldött kép közül válogatnak, csak az Instagram-oldaluknak közel milliós követőtábora van. Kiadtak öt sikeres könyvet, naptárakat készítenek és forgalmaznak, számos ajándéktárgyat adnak el az Awkward Family Photos márkanévvel és híresebb fotóival.
A képekben egyetlen dolgot keresünk, azt amikor az emberek valamit nagyon akarnak erőltetni, de a nagy erőlködés kínosan vicces helyzetet eredményez. A legjobb, ha a fotón szereplőknek fogalmuk sincs, milyen kínos szituációban vannak
– árulta el a filozófiát egy interjúban Mike Bender.
A válogatáson elbukik az a kép, amin a szereplők eleve kínosan viccesnek akarnak mutatkozni. Máskor azért kell levenni fotót, mert az egyik képen szereplő érintett nem találja annyira viccesnek, hogy rajta röhög a fél világ. De sokan vannak, akik szívesen nevetnek magukon – még Magyarországon is.
Több mint egymillió fotót küldtek már nekünk a világ számos országából, köztük Magyarországról is, mondta a Telexnek Doug Chernack. Személyes kedvence a kép, amin egy morcos magyar testvérpár szerepel vicces kalapban, a másik favorit pedig egy félresikerült kirándulást dokumentál.
Bendernek viszont nem magyar a kedvenc képe, hanem (valószínűleg) amerikai: a „Csurrantó” című fotó, Jimtől. A karácsonyi képet maga a főszereplő küldte be, aki a fotózás előtt kiugrott gyorsan a fürdőszobába csurrantani egyet. A fotó tanúsága szerint azonban néhány csepp elkalandozott, és ezen később a család, majd a fél világ jót mulatott.
Úgy tekintünk magunkra, mint egy széles befogadó közösségre, ahol az emberek a kínosan vicces helyzeteket ünneplik
– írta le Bender az érzést, milyen az Awkward Family Photos egyik atyjának lenni.
1981-es középiskolai fényképem dauer frizurával és és Pókember-szemüveggel.
Negyedikes voltam, Űrhét volt az iskolában. Bármibe felöltözhettünk, ami az űrrel kapcsolatos. Nagyon belelendültem: teljes alufólia-űrruházatot húztam, jól passzoló szürke csizmával.
Nagyapám küldte ezt a képet, a 80. születésnapi bulijáról.
Teljes 45 percet töltöttünk a fotósnál két éhes és morcos gyerekemmel, egy normális képet se tudott lőni. Meg is kérdezte vagy ötször, hogy biztos kellenek nekem a fotók? Persze, mondtam neki. Ezek lettek minden idők legnépszerűbb karácsonyi fotói nálunk.
Bárányhimlős családi idill.
Épp a férjemről és két lányomról készítettem képet, amikor ez történt a háttérben.
Nagyon szeretem a különös, űrös hátterű családi fotókat. Max kutyám kevésbé. Így sikerült elkapnunk ezt a csodálatos pillanatot.
Egy családi fotóhoz pózoltunk, miközben apám az időzítő gombbal versenyt futva rohant felénk, hogy bent legyen a képben. Ez még a digitális fényképezőgépek előtt történt.
A képen én vagyok a nagymamámmal, 1985-ben. Bár ő volt a kedvencem, de aznap dühös voltam valamire, és a világért se mosolyogtam volna a fotósnak, aki folyton édesemnek becézett. A „legszebb” arcomat kapta cserébe.
Én vagyok a képen, 1990 körül. Ezt a jól sikerült fotót ingyen, bónuszba kapta anyukám.
Ez volt az egyetlen pad, ahol le tudtunk pihenni egy hosszú túra után, így ide ültünk le öt percre.
Ez itt a bátyám kiskorában. A fotós megpróbálta rávenni, hogy nézzen a kamerába, és amikor az ujjaival csettintett, véletlenül megijesztette őt. Tökéletes időzítés!
2002-es iskolai fotóm a madarammal. Tíz év múlva odaállítottam a kép elé merengeni az elmúlt évekről. Szentimentalizmus a maga legigazibb formájában.
Szöveg: Tenczer Gábor; Képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs