Néhány napja foglalkoztunk azzal a témával, hogy miért nem élnek pingvinek az Északi-sarkvidéken, és egyáltalán képesek lennének-e ott megélni. Na de mi a helyzet fordítva: az északon honos és egyre inkább a kihalás szélére sodródó jegesmedvéknek menedék lehetne az Antarktisz?
Egy ideje már nem könnyű jegesmedvének lenni. Persze régen sem volt az, de mióta rohamosan olvadnak a jégsapkák, és ezzel együtt fogy az élettér, és fogynak a helyi állatok, azaz a préda, még nehezebb a helyzetük. Mit lehetne ezzel kezdeni? Egyrészt ott az egyik megoldás, hogy emberiségként közösen úgy döntünk, hogy mégis érdekel minket a klímaváltozás, de most tényleg, mert nem akarjuk, hogy 50 éven belül már Oslóban is narancsot, olajbogyót és ananászt termesszenek. Ha közösen meghoznánk a szükséges lépéseket ahhoz, hogy ha vissza talán nem is tudjuk fordítani, de legalább megállítsuk a melegedést, azzal a jegesmedvék is jól járnának.
Ez ugye elég valószerűtlen, úgyhogy jöhet a többi ötlet. Mi lenne, ha átköltöztetnénk őket a Déli-sarkra? Ugyanúgy hideg van, van egy csomó jég, amit be tudnak sétálni, és több állat is él ott, mint északon, tehát eleség is akadna bőven.
Na, ez nagyon rossz ötlet lenne. Talán hallott már a nyulak ausztrál rémuralmáról. A jegesmedvék áttelepítése a Déli-sarkra hasonlóan katasztrofális lehetne. Egy helyi ökoszisztéma mindig kényes egyensúlyra épül, még akkor is, ha első ránézésre csak egy havas-jeges pusztaságnak tűnik. Bármilyen invazív faj betelepítése felboríthatja ezt az egyensúlyt, és akár ki is szoríthatja az őshonos élővilágot – már ha nem pusztították ki a helyi állatokat valamilyen, az őshonosok számára ismeretlen kórokozókkal, amit behurcoltak.
A Déli-sarkvidék pingvinjei és fókái hozzá vannak szokva, hogy veszélyben az életük, de általában vízi ragadozók vadásznak rájuk. Emiatt a szárazföldön viszonylag biztonságban érzik magukat. A Polar Bears International kutatói szerint ezek az állatok kifejezetten naivan állnak a szárazföldi ragadozókhoz, ezért nagy hatással lennének a csúcsragadozó jegesmedvék az őshonos populációkra – főleg, ha a medvék betévednek a szaporodási helyeikre.
A medvék által behurcolt kórokozókról már volt szó, de azt is fontos észben tartani, hogy az Antarktiszon is előfordulhat olyan vírus vagy baktérium, amit a helyiek már megszoktak, de a jegesmedvékre rendkívül veszélyes. Mivel mindkét sarkvidék lakói a nagyvilágtól izolálva élnek, az immunrendszerük nem túl hatékony az újdonságokkal szemben.
Fontos megjegyezni, hogy nemcsak az északi jég fogy, de az Antarktisz jege is, méghozzá egyre gyorsabban: 1979 és 1990 között 40 milliárd tonna jeget veszített évente, de most már évi 150 milliárdnál tart. Az őshonos fajok belátható időn belül ugyanabban a helyzetben találhatják magukat, mint amivel a jegesmedvék évek óta együttélnek.
Ahogy sok más problémára, úgy erre sincs egyszerű megoldás. Ha meg akarnánk állítani a sarki jégsapkák fogyását, akkor vállalati, kormányzati és egyéni szinten is drasztikus változtatásokra lenne szükség. De ezt szakértők már évtizedek óta hajtogatják, és nem úgy tűnik, mintha javult volna a helyzet, így nem valószínű, hogy a jegesmedvék hamarosan fellélegezhetnek.
