Néhány nappal ezelőtt a Fehér Ház a hivatalos X-csatornáján osztott meg egy MI-generált képet arról, ahogy Donald Trump egy amerikai zászlót szorongató pingvinnel kézen fogva menetel a hóban a végtelen hómezőn egy grönlandi zászló felé. A kép apropója az, hogy az amerikai elnök elhatározta: ha törik, ha szakad, megszerzi Grönlandot, ami egyébként Dániához, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tartozik, és Trumpon kívül senki nem szeretné, hogy az Egyesült Államok része legyen.
A fotó persze hamar közröhej tárgya lett internetszerte, leginkább azért, mert köztudomású, hogy a pingvineknek semmi közük Grönlandhoz, de még az északi sarkkörhöz sem: ezek az állatok a déli féltekén fejlődtek ki, nem tudnak eljutni az északi területekre, és ha valahogy eljutnának is, nem maradnának sokáig életben.
Bár így messziről, a mérsékelt övről nézve az Északi- és a Déli-sarkvidék pont ugyanolyan hideg és sötét, valójában nagy különbségek vannak közöttük. Az Antarktisz tulajdonképpen egy földrész, amit óceánok vesznek körül, és jelentős mennyiségű jég és hó borítja. Az északi oldalon az Arktisz azonban nem egy összefüggő földdarab, hanem a Jeges-tenger és más víztestek, illetve a rajtuk úszó jégtáblák összefoglaló neve.
Az evolúció ezen a két, első ránézésre hasonló, de valójában gyökeresen különböző vidéken lényegesen másfajta állatoknak adott teret. A jegesmedvék például, amik az Északi-sarkvidéken élnek, úgy fejlődtek, hogy a folyamatosan mozgó és változó jégtáblákon tudjanak vadászni és szaporodni. Más, egymáshoz közeli rokon fajok, mint a gyűrűsfókák és a Weddell-fókák, kifejezetten az északi, illetve a déli pólus környezetéhez alkalmazkodtak. A sarki csér pedig a bolygó mindkét sarkán otthonosan mozog, köszönhetően az extrém hosszú vándorlásának.
A pingvinek tehát nem északon, hanem az Antarktiszon és a déli félteke más területein, például Afrikában, Ausztráliában, Dél-Amerikában és Új-Zélandon élnek. Fontos azt is megjegyezni, hogy nem találhatók meg a Déli-sarkon, csak az Antarktisz partvidékein – hiszen a földrész gyakorlatilag egyetlen óriási kietlen terület, így nem sok táplálékuk lenne a sziget belsejében. A legtöbb antarktiszi pingvin az Antarktiszi-félszigeten és a Ross-tenger mellett éli a mindennapjait. Egyetlen pingvinfaj, a galápagosi pingvin él csak az Egyenlítő környékén.
Hogy miért pont ebben a régióban fejlődtek ki, és maradtak is ott? Az evolúciós történelmük, az adaptációjuk és a környezetük gyakorlatilag a déli földrészre zárja őket, és mivel nem tudnak repülni, nem is jutnának messzire, ha megindulnának északra, mivel a melegebb éghajlatot nem bírják. Ha valamilyen csoda folytán mégis eljutnának az Északi-sarkig, azt találnák, hogy az ottani ragadozók ellen esélyük sincs. Az Antarktiszon ugyanis a pingvineknek aránylag kevés a természetes ellenségük, a vízben ugyan előszeretettel vadásszák őket a leopárdfókák és a gyilkos bálnák, de a szárazföldön a felnőtt egyedeknek nagyon kevés, vagy egyáltalán nincs félnivalójuk a ragadozóktól – egyedül a tojásaikra jelenthetnek veszélyt különböző madárfajok.
A fosszíliák alapján sejthető, hogy a pingvinek ősei körülbelül 60 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki a déli féltekén, aminek az az eredménye, hogy ez a faj nagyon erősen ennek a régiónak a körülményeihez alkalmazkodott. Bírja a hideg vizet, szereti a krilleket és a halakat, amikből van bőven az Antarktisz körüli vizekben. A testük a hatékony úszásra specializálódott, és a szaporodási mintázatuk is összhangban van a régió szezonális változásaival, ráadásul a szárazföldön fészkelnek, így a szárazföldi ragadozók számára különösen jó prédává válhatnának.
