Konfitált bőrcipő à la Werner Herzog
Hozzávalók:
- 1 pár jól bejáratott bőrcipő
- 2 fej fokhagyma
- 4 vöröshagyma
- 1 csokor friss petrezselyem
- 1 csokor friss rozmaring
- csípős szósz (lehetőleg mexikói salsa picante)
- meleg kacsazsír
- víz, só
Az étel eredeti receptjét ugyan nem jegyezték fel a készítői, csak utólag lehetett azt a felvételek alapján rekonstruálni, Werner Herzog, a legendás német filmrendező egy nagyjából ilyen összeállítású ételből falatozott 1979-ben egy elvesztett fogadás miatt.
Az egész cipőevés azzal kezdődött, hogy az ekkor már híresnek számító Herzog a kaliforniai Berkeley egyetem filmintézetében megismerkedett egy tehetséges filozófia- és filmszakos hallgatóval, Errol Morrisszal, és úgy érezte, rokonlélekre talált a társadalom kitaszítottjai és deviánsai iránt érdeklődő fiatalban. Az első közös projektjük a hírhedt sorozatgyilkos és kannibál Ed Gein sztorijának feldolgozása lett volna, ami meghiúsult, Morris azonban újabb és újabb dokumentumfilmes ötletekkel állt elő. Például egy bizarr háziállat-temető biznisz ügyével, a tapasztalatlan filmes viszont a finanszírozás lehetetlenségeire hivatkozva sehogyan sem mert a forgatásba belevágni.
Hogy ezután pontosan mi történt, arra a szereplők később kissé másképpen emlékeztek vissza. Már az sem teljesen világos, hogy Herzog ösztönözni szerette volna a barátját, vagy cinikusan odaszúrni neki ezzel, mindenesetre állítólag azt mondta: „Ha valaha tényleg sikerül filmet készítened, esküszöm, megeszem a cipőmet!” Más visszaemlékezések szerint ez hangzott el:
„Soha nem fogsz filmet készíteni, de ha mégis, akkor eljövök a premierre és megeszem a cipőmet!”
Morris végül sikeresen leforgatta a kisállattemetős, Gates of Heaven című dokumentumfilmjét, de azt állította, hogy ennek semmi köze nem volt a rendező fogadalmához. Sőt, később külön kérte őt, hogy ne egye meg a cipőjét, Herzog viszont úgy döntött, betartja az ígéretét. Az ötlet aztán eljutott egy Les Blank nevű rendezőhöz, aki egy újabb lehetőséget látott meg a cipőevésben. Így készült el 1980-ban a Werner Herzog Eats His Shoe (Werner Herzog megeszi a cipőjét) című rövid dokumentumfilm.
A film azzal kezdődik, hogy Herzog leszáll a San Franciscó-i repülőtéren, és egy vidám polka dallamaira végigsétál a kifutópályán a kopott, barna bőrcipőjében. A következő képsorokon már a híres Chez Panisse étterem konyhájában vagyunk, ahol a rendező a megpucolt hagyma darabjait dugdossa a lábbelijébe, aztán megy még bele kevés chiliszósz és fűszer is, majd a cipő a lábasba kerül. Herzog mindeközben a gasztronómia és a mozi kapcsolatáról elmélkedik, és kijelenti, hogy a főzés a filmkészítés egyetlen valódi alternatívája.
Ezután a rendező mezítláb sétál el egy cipőboltig, ahol egy vadonatúj bakanccsal pótolja az éppen tűzön rotyogó régi lábbelit. Aztán vissza a Chez Panisse-be, ahol immár Alice Waters séf segíti a cipőfőzés kreatív folyamatát. Majd a rendező a UC Theatre színpadán arról beszél a közönségének, hogy kezdetben egy étteremben akarta elfogyasztani a főztjét, majd azért döntött mégis a nyilvánosság mellett, hogy ezzel a merész akcióval is arra bátorítsa a kezdő filmeseket, hogy bármi áron vágjanak bele az álmaik megvalósításába.
Amikor a filmben elérünk a kóstolásig, a kamera közeliben mutatja meg a tökéletesen ehetetlennek látszó ételt. Herzog ennek ellenére apró darabokat nyes le egy késsel a főtt bőrcipőből, amiket egy gyors mozdulattal a szájába tesz, és anélkül, hogy kommentálná azt, pontosan le lehet olvasni az élményt az arcáról.
Herzog evés közben újra a filmek jelentőségéről elmélkedik, és arról beszél, hogy ha a mozi nem is változtatja meg az emberek életét, a világnézetüket azért befolyásolja, ami hosszú távon mégis értékes. „De sok abszurditás is társul hozzá, mint látjátok. Ez is bohóccá tesz engem, de ez mindenkivel megesik. Nézzétek csak meg Orson Wellest vagy Truffaut – ők is bohócokká váltak. Mert amit mi, filmkészítők csinálunk, az lényegtelen. (...) Cipőt enni is ostoba gesztus, de néha ostobáknak kell lennünk.”
Nem véletlen, hogy közben részleteket játszanak be a filmtörténet legemlékezetesebb cipőevős jelenetéből, Charlie Chaplin 1925-ben készült Aranylázából, amiben az éhséggel küzdő Chaplin kétségbeesésében megfőzi, majd elfogyasztja a bakancsát, és spagettiként tekeri fel villájára a cipőfűzőt.
A későbbi beszámolók szerint az öt órán át rotyogtatott cipő nemcsak látványra volt gusztustalan, de borzalmasan büdös is volt. Azt pedig már Herzog is túlzásnak tartotta volna, hogy a cipő talpát is megkóstolja, és azt mondta, a csirke csontjait sem fogyasztja el az ember.
A cannes-i nagydíjas Fitzcarraldo német rendezőjének nem ez volt az első szokatlan fogadalma. Mikor korábban A törpék is kicsin kezdték című horror-vígjátéka forgatásán balesetek sorozata történt a színészekkel, azt ígérte, ha megússzák még egy szerencsétlen eset nélkül, beugrik a kaktuszok közé. Ekkor is tartotta a szavát. Werner Herzognak egyébként is kalandos élet jutott, 2007-ben egy interjú közben például hasba lőtték, mire a rendező annyit mondott: semmi jelentős nem történt.
(Források: Werner Herzog Eats His Shoe, Cabinet Magazine, Wiki)
