Aki az elmúlt hetekben a foci-Európa-bajnokság meccseit követte, annak feltűnhetett, hogy a spanyol játékosok a himnuszuk alatt nem énekelnek. Nem valami hazafias dac miatt, mint tették azt az irániak két éve a világbajnokságon, vagy mert attól tartanak, hogy béna a hangjuk, hanem azért, mert a spanyol himnusznak egyáltalán nincs szövege.
Jelenleg négy olyan ország van, amelyeknek hivatalosan szövegtelen a himnuszuk: Spanyolország mellett San Marino, Koszovó és Bosznia-Hercegovina. Volt idő, amikor a spanyolok énekeltek is a himnuszuk alatt, de az utóbbi 46 évben maximum na-na-na-náztak rá.
A spanyol himnusz zenéje kifejezetten korán elkészült, a Marcha Real (Királyi induló) már 1761-ben nyomtatásban is olvasható volt. Igaz, akkor még a Manuel de Espinosa által komponált műnek La Marcha Grandera (Gránátosok indulója) volt az címe. A himnusszá válás útján ezt az dallamot III. Károly király indította el 1770-ben, amikor kihirdette, hogy ez a tiszteletadó induló, amelyet a királyi család jelenlétében kell játszani, de csak II. Izabella uralkodása (1833-1868) alatt vált hivatalos himnusszá a Marcha Real. A ma ismert dallamot Bartolomé Pérez Casasnak, a királyi alabárdos testőrség főzeneszerzőjének köszönhetjük, aki 1908-ban írta át az eredeti zenét, majd egy 1997-es királyi rendelet Francisco Gau B-dúrban szóló, 52 másodperces szimfonikus átiratát tette hivatalos himnusszá.
Ennek a himnusznak olykor fabrikáltak szöveget, XIII. Alfonz (1902-1931) uralkodása alatt, majd a nacionalista Franco-rezsim (1939-1975) idején is készült egy szövegváltozat, de ezek sosem váltak hivatalossá, és 1978-tól a francóista szöveget el is hagyták.
Arra, hogy miért nehéz elfogadható szöveget írni Spanyolországnak, leginkább az ország etnikai széttagoltsága a magyarázat. A különböző régiók évszázadok óta nagyon erős identitással rendelkeznek – elég csak Katalónia időről-időre felmerülő függetlenedési törekvéseit említeni – , és nehéz közös nevezőt találni, az ott élők elsősorban baszkok, galíciaiak vagy kasztíliaiak, a nyelvük is kicsit más, és csak utána spanyolok. Ráadásul több régiónak van is saját himnusza.
Ennek ellenére a Spanyol Olimpiai Bizottság 2007-ben úgy gondolta, hogy mégsem járja az, hogy a sportolóik némák maradnak a dobogó tetején, ezért pályázatot írt ki a himnusz megszövegezésére. A pályázat rendkívül sokakat megmozgatott, közel hétezer lírai művet küldtek be, amelyekről egy akadémikusokból és zeneszerzőkből álló zsűri döntött. Találni is véltek egy megfelelő szöveget, amelyet egy madridi munkanélküli, Paulino Cubelino írt, és Placido Domingo operaénekes is begyakorolta, hogy majd előadja a hivatalos bemutatón, de ebből aztán nem lett semmi. A győztes szöveg ugyanis kiszivárgott, és rögtön támadások kereszttüzébe került.
A „Viva España” kezdés sokakban a Franco-korszakot idézte meg, de nagyobb baj volt, hogy zöld völgyek és hatalmas tengerek is feltűntek a szövegben, amelyek nincsenek összhangban az általános spanyol énképpel. Cubelino annyira igyekezett senkit nem megbántani, hogy egy meglehetősen fantáziátlan verset írt. Carmen Calvo, a szocialista kormány volt kulturális minisztere is kritizálta a szöveget: „Régiesnek tűnik, teljesen elavult kifejezésekkel, amelyek úgy hangzanak, mintha egy múltbéli himnuszból származnának.”
Miután a szöveg kikerült a híroldalakra szétszedték a kommentelők, és ezek után reménytelennek tűnt, hogy az olimpiai bizottság megszerezze azt az ötszázezer támogató aláírást, amivel a spanyol törvényhozáshoz fordulhattak volna, hogy legyen a himnusznak szövege.
Persze azóta is voltak próbálkozások arra, hogy énekelhető és ne csak hümmöghető legyen a spanyol himnusz. 2018-ban Marta Sanchez popénekes állt elő egy saját verzióval az egyik koncertjét. Ő is eléggé megosztotta az éppen soros katalán krízisen túleső spanyolokat, Mariano Rajoy akkori miniszterelnök szerint ugyanakkor nagyon jó kezdeményezés volt Sanchezé, és a legtöbb spanyol képviselhetve is érezhette magát a szöveg alapján. Calvo ekkor is megszólalt: „A mi himnuszunknak nincs szövege, és kész.”
