Az 1953-as Le Mans-i 24 órás verseny több szempontból is kiemelkedő, például ez volt a sorozat első kiadása, amin a győztes átlagsebessége meghaladta a 100 mérföld per órát, vagyis a 160 kilométer per órás sebességet. Az összefoglalók kiemelik a végül kettős győzelmet arató Jaguar egy fontos technikai előnyét, a Dunlop által gyártott féktárcsákat mint a győzelem egyik kulcselemét, máshol pedig a majdnem 20 óráig tartó Jaguar–Ferrari-csatát emlegetik fő izgalomforrásként. A sportszakmai szempontokon túl az átlagolvasónak viszont érdekesebb lehet, hogy a végső győzelmet megszerző pilótapáros, Tony Rolt és Duncan Hamilton egy átivott éjszaka után majdhogynem félrészegen vágtak neki a versenynek, és ha már nem is ittasan, de mindenképpen iszonyú másnaposan győztek.
Persze nem arról van szó, hogy két idült alkoholista jó heccnek találta, hogy a világ egyik legerőtpróbálóbb versenyén majd italozgatva teszi kockára az életét. Sőt, az egész inkább egy mérhetetlen csalódásból eredt. Két évvel korábban, 1951-ben a Jaguar simán nyert, egy évvel később zökkenőmentes címvédésre készültek, de az aerodimanikai szempontokból továbbfejlesztett autón elszámoltak valamit, és hazavágták a motor hűtését, így nagy meglepetésre kiestek.
1953-ra már nem bíztak semmit a véletlenre Coventryben, és magabiztosan tértek vissza a legendás franciaországi pályára, érezve, hogy minden összeállt, és a kisebb, gyengébb motor ellenére is lenyomják majd a Ferrarit, nagyban a féktárcsáknak köszönhetően. (Ekkoriban még a verseny közben sokkal nagyobb odafigyelést, kímélést igénylő dobfékek voltak az elterjedtek, a Jaguar ehhez képest állt elő nagy újítással.) Ráadásul pilótafronton is erősek voltak, a három autóba nevezett hat versenyzőből kettő már nyert korábban Le Mans-t, de ott volt még a feltörekvő csillag, a későbbi tizenhatszoros F1-futamgyőztes Stirling Moss is. A csapat harmadik kocsijába nem jutott nagy név, ezt vezették főhőseink, Duncan Hamilton és Tony Rolt.
Minden jól is indult a Jaguar szempontjából, Hamilton és Rolt autója már az edzéseken megdöntötte (nem hitelesített formában) a pályacsúcsot, de Moss nem volt elégedett a saját beállításaival, ezért arra kérte a csapatot, próbáljanak ki valamit a tartalékautóval. Ez meg is történt, csakhogy azon ugyanaz a 18-as rajtszám figyelt, mint Hamilton és Rolt versenyautóján, és mivel egy ideig mindkét autó egyszerre tartózkodott a pályán ugyanazzal a rajtszámmal, a Ferrari óvást nyújtott be. Hamiltonékat azonnal kizárták a versenyről, de a Jaguar természetesen fellebbezett: a döntést szombat délelőtt 10-re, a verseny rajtja előtti órákra ígérték.
A kizárás miatt elkenődött pilóták nem várták ezt meg, otthagyták a pályát, hogy Le Mans egyik kocsmájában vigasztalódjanak, ahol szó szerint egész este ittak. Csakhogy 10-kor kiderült, hogy a Jaguar sikeresen óvott, egy 25 ezer frankos büntetéssel megúszták a dolgot. A neheze viszont még hátravolt, hiszen valahogy versenyképes állapotba kellett hozni az egy napja nem alvó, egész este ivó versenyzőket. „Hat órával később volt a verseny rajtja. Egyikünk sem aludt, és egy 24 órás verseny várt ránk. Rendeltünk még egy kör feketét, majd megkérdeztük, van-e esetleg egy törökfürdő a városban. Nem volt” – idézte fel a helyzetet Hamilton a későbbi életrajzi könyvében. A Jaguar akkori csapatvezetője, Lofty England később egyébként azt állította, semmi ilyesmi nem volt, természetesen az autó közelébe sem engedte volna a pilótáikat, ha azok nem lettek volna versenyzésre kész állapotban. Rolt később maga is azt mondta, az egész csak legenda.
Két órával a rajt előtt apokaliptikusan másnapos állapotban voltak Hamiltonék, se a kávé, sem a kényszeredett pihenés nem használt, úgyhogy a kutyaharapást szőrivel megoldáshoz folyamodva magának és Roltnak is kért egy dupla brandyt, majd repülőrajtot vettek. Pár óra versenyzés után Rolt és Hamilton autója vezetett, és miután Mossék Jaguarja technikai gondok miatt lemaradt, lényegében kétautós küzdelemmé változott a 24 órás, maratoni verseny: Hamiltonék mentek Alberto Ascari és Luigi Villoresi Ferrarija ellen.
Egész éjszaka előzgették egymást, miközben Hamilton és Rolt a brandyadta lendületből egyre jobban csúsztak bele az adrenalinnal tompított másnapba. Egyes források szerint a folyamatosan belétöltött kávétól Hamilton keze remegni kezdett, ezért a verseny közben is brandyt kért egy idő után, hogy kicsit jobban tudjon vezetni, de ezt hiteles forrás nem erősítette meg. Ami viszont biztos, hogy a jaguarosok, főleg Hamilton dolgát egy extra körülmény is nehezítette: az éjszaka közepén elütött egy baglyot, ami a szélvédőt be-, Hamilton orrát pedig eltörte.
Amikor délután négykor leintették Hamiltont az első helyen, több mint 40 kilométeres előnye volt a második helyezett Moss-szal szemben. Az egész estés italozás, aztán 24 órás versenyzés után Rolt és Hamilton nem pukkant ki egyből, keretbe foglalva a nagy sikert még egy estén át ittak-ünnepeltek.
A részeges-másnapos Le Mans-i győzelem története itt véget ér, de az egyik résztvevő, Rolt miatt teszünk még egy kisebb kanyart. Rolt a második világháborúban szolgálva részt vett a német erők feltartóztatásában, hogy azok minél később érjék el Dunkerque-öt és az ott kimenekítésre váró brit katonákat. Rolt fogságba esett, de összesen hétszer sikerült megszöknie a különböző német (hadi)fogolytáborokból. A végére a híres-hírhedt Colditz kastélyba, hivatalos nevén Oflag IV-C fogolytáborba küldték. A szökés innen sem volt lehetetlen, hat év alatt tizenhat embernek sikerült is. Rolt is közéjük akart tartozni, be is szállt egy szökési kísérletbe, amiben egy siklóernyővel hagyták volna el a hegyoromra épült kastélybörtönt, ám erre nem volt szükség, mert mire összeállt volna a terv, az amerikai erők felszabadították a fogolytábort.
(Forrás: Motorsport Magazine)
