26 éve a legendás madeleine süti szagával illatosítja a párizsi BKV, azaz az RATP a párizsi metró peronjait és folyosóit. Az illat bevezetését ötévnyi kutatás és fejlesztés előzte meg, a cél pedig az volt, hogy az illat elnyomja a naponta utazó milliónyi ember izzadsága, a vizelet, az égő gumik, a metrófékek, az ételek és a közlekedéssel járó sok más kellemetlen dolog szagát.
Az RATP 1998-ban vezette be a madeleine-re keresztelt illatot, aminek a híre bejárta a világot. Az Invalides metrómegállóban mutatták be a sajtónak, és azzal méltatták, hogy a madeleine virágos, citrusos, vaníliás jegyeket hordoz, felidézve a vidék, az erdők, a virágok és a gyümölcsök üde illatát. A sajtótájékoztatón részt vevő újságírókban azonban nem ez a lírai érzés kerekedett felül, többeknek inkább a légfrissítő sprék szaga ugrott be róla.
Nem a madeleine volt az első ilyen ötlet; az 1920-as évek óta több parfümöt is kipróbáltak a párizsi metróban, köztük egy „Francine” névre kereszteltet, amelynek levendula-, eukaliptusz- és mentaillatát 1993-ban és 1994-ben tesztelték az utasokon. Mivel jóval több panasz érkezett rá, mint dicséret, gyorsan elengedték, és tovább kísérleteztek. A sütiszagú illatosítónál már óvatosabbak voltak: előzetesen ötezer metrózó véleményét kérték ki róla, és csak utána kezdték el alkalmazni.
A naponta több mint ötmillió utast szállító párizsi metró szagára azóta panaszkodtak, hogy 1900-ban az első vonal megnyílt. Az illat hozzáadását az indokolja, hogy a francia metróban rendkívül nehézkes a szellőztetés, és
van mögötte egy kis – közmondásos – francia logika is, miszerint ha nem tudsz mosakodni, parfümözd be magad!
Egyes források szerint az illatot ahhoz a tisztítószerhez adagolják, amellyel kora reggel felmossák az állomások padlóját; más beszámolók szerint a reggeli takarítás után sprézik be vele a padlót, ami hamar megszárad, és bevonja a felületet, az illat pedig akkor szabadul fel, amikor az utasok rálépnek. Bárhogy történik is, a bevezetés idején havonta 1,5-1,8 tonnányi sütiillatra volt szükség ahhoz, hogy töretlenül kitartson. A metró szakemberei szerint az illatanyag allergiás reakciót sosem váltott ki senkiben.
A megoldás idővel követőkre is talált: a madeleine-illattal – azaz annak kicsit módosított verziójával – pár évvel később Londonban is megpróbálkoztak három helyen – a Piccadilly Circus, a Euston és a St. James’s Park állomáson –, de a kísérlet gyors és csúfos kudarcot vallott. Hasonlóan jártak a berlini villamosok is, ahol szintén tiszavirág-életű volt a próbálkozás.
Apróságnak tűnik, pedig valós probléma a metrószag: rengeteg panasz éri a tömegközlekedési vállalatokat világszerte az orrfacsaró szaguk miatt, miközben profitorientált vállalatok illatmarketingesei egyre tudatosabban vetnek be szagokat a vásárlóik viselkedésének befolyásolására, és erről már a tudomány is bizonyította, hogy működik. A német Paderborni Egyetem kutatása szerint ugyanis egyes illatok valóban képesek növelni a vásárlási hajlandóságot, és még az agressziót is tompíthatják.