Háromszor élesztették újra, majdnem amputálták a lábát, leálltak a belső szervei, de túlélte

„A Lotus a szalagkorlátnak csapódott, az autó eleje szétrobbant, a pilóta a pálya közepére zuhant. Az autó olyan mértékben károsodott, hogy lehetetlen megmondani, mi volt a baj.” Ez 1990-ben, a Forma–1 Spanyol Nagydíjának angol nyelvű közvetítésében hangzott el, és az akkor 26 éves, feltörekvő, ígéretes karrier előtt álló Martin Donnelly szeptember 28-i balesetére utalt.

Az északír Donnelly a pénteki időmérőn csapódott a becslések szerint 250 km/h-s tempónál, 42 G erővel a jerezi versenypálya szalagkorlátjának. A Lamborghini motorjával hajtott Lotus 102 mondhatni kettészakadt, de inkább az történt, hogy az ütközés erejétől az autó eleje lényegében megsemmisült, Donnelly pedig az üléséhez rögzítve kirepült a járműből. A pilóta ekkor, de legkésőbb a következő másodpercekben tulajdonképpen halott volt, először még helyben, a versenypályán kellett újraéleszteni, majd még kétszer később, a kórházi kezelése alatt.

Hajszálon múlott – két irányban is

Donelly, aki 2022 őszén volt vendége a Forma–1 beszélgetős podcastjának, a Beyond the Gridnek, elmondta, hogy ha csak pár századmásodperccel később hibásodik meg a Lotus felfüggesztése, akkor csak a következő, lassabb, nagyobb bukótérrel rendelkező kanyarban sodródik ki, amit ráadásul gumifal határol. Így pár nagyobb zúzódással is megúszhatta volna, a vége viszont súlyos sérülések sorozata lett.

Ez persze nem csoda, látván, hogy a baleset – amelyet az erősebb idegzetűek itt tudnak megnézni videón – mit művelt Donnelly versenyautójával. A sárga, az F1-ből mára kitiltott cigimárka színét viselő Lotus egy nagy (az autó hátsó része) és rengeteg apró darabra szakadt, Donnelly pedig, aki az oldalán fekve kötött ki a pályán, a kezével lényegében összehajtogatta a kormányt.

Ezek után szinte hihetetlen, hogy a karja és a keze alig sérült, a teste többi része viszont már nem volt ilyen szerencsés.

„A bal lábam szilánkosra tört, nem lehetett újra összerakni. A combcsontom súlyosan eltört, a sípcsont is, a lábfej teljesen szétroncsolódott és kicsavarodott. A bal lábam csontjai lényegében teljesen összeforrtak. A térdemtől lefelé semmit sem érzek, de a lábfej alsó része hiperérzékeny. A lábfej teteje… a lábujjaim mind meggörbültek az idegsérüléstől. A jobb lábam rendben volt. A lapockám viszont még mindig törött, a dobhártyám meg kilyukadt. A kezem rendben volt, semmi komoly. A sérülések legnagyobb része a belső szerveimet érintette, túl sokat is ahhoz, hogy emlékezzek” – mesélt a podcastban Donnelly a sérüléseiről.

A túlélését és az életéért folytatott harcot is felidézte, igaz, csak elbeszélésekből tud erről, hiszen ő maga már a baleset előtti órákra sem emlékszik. Tizenegy és fél percig feküdt a pályán, mire a segítséget jelentő orvosi személyzet odaért, addig Pierluigi Martini a pályán keresztben leparkolt Minardija védte Donnelly testét, nehogy valaki nekihajtson. Mire az F1 akkor állandó orvosa, Sid Watkins kezelésbe vette, Donnelly a klinikai halál állapotában volt: „Felnyitotta a sisakom szélvédőjét, és látta, hogy a kék halvány árnyalatára váltottam” – mesélte később. Watkins ezután két csövet nyomott a nyelvét lenyelő pilóta orrába, aki az újraélesztés után ezeken keresztül tudott lélegezni. Watkins szerint a pilótának nagyjából 30 másodperce volt hátra, ha később érnek oda, már nem tudta volna megmenteni.

Donnellyt előbb a pálya orvosi központjába, majd egy sevillai kórházba szállították, ahol csak Watkins erősködése és a tolmács talpraesettsége miatt nem amputálták a súlyosan sérült bal lábát. Watkins abban is hajthatatlan volt, hogy a pilótának jobb ellátásra van szüksége, tudta ugyanis, hogy egy ilyen erejű becsapódás a belső szervekre is súlyos csapást mért. Ezért Watkins a saját kórházába, Londonba szállíttatta a versenyzőt, akinek pár nap múlva le is álltak a veséi és a tüdeje. Hét hétig volt lélegeztetőgépen, eközben mindennap napi három órán át vesedialízisen esett át. Annyira kilátástalan volt a helyzete, hogy az anyja már az utolsó kenetet is feladatta neki a kórház lelkészével. A londoni kórházban kétszer is megállt a szíve műtét közben, szóval Donnelly igazából háromszorosan is Watkinsnak köszönheti az életét.

Félbetört karrier

A bal lábában szenvedett törések miatt egyből nyilvánvaló volt, hogy nem vezethet többé F1-autót, de Donnelly nem adta fel, az utolsó szalmaszálba is igyekezett belekapaszkodni, ezért felkereste azt az osztrák Willi Dunglt, aki azzal lett élő legenda az autósportban, hogy Niki Lauda az ő segítségével tudott hat héttel a borzalmas nürburgringi balesete és megégése után újra autóba ülni.

De a súlyos törések szövődményei miatt a következő évben további műtétekre volt szüksége, a felépülés közben pedig az izmai sem a megfelelő módon regenerálódtak, így örökre sánta maradt.

Pár hónappal a baleset előtt, júliusban a mára már F1-veteránnak számító újságíró, Joe Saward arról írt, hogy Donnelly lehet majd az új brit pilótageneráció sztárja – cikkében az 1990-es szezon alatt visszavonulását bejelentő Nigel Mansell utódjának kiáltotta ki. (Mansell aztán mégsem vonult vissza 1990 végén, sőt, 1991-ben begyűjtötte harmadik vb-ezüstjét, majd 1992-ben világbajnok lett. Az F1-ben 1995-ig maradt.)

Az északír pilótát egyébként Eddie Jordan fedezte fel, ő adott neki lehetőséget a brit Forma–3-ban, ahol 1987-ben bronzérmes is lett. 1989-ben egy futamra beugorhatott az Arrowsba a Forma–1-be, miközben a Lotus tesztpilótája volt, 1990-re pedig már állandó szerződést kapott, és bár egyszer sem szerzett pontot, a teljesítménye miatt több csapat is felfigyelt rá, így a Lotus kénytelen volt már az első idénye közben 5,6 millió fontra emelni a fizetését.

Donnelly pályafutása a balesetben elszenvedett sérülések ismeretében természetesen nem folytatódott. A bal lába majdnem négy centivel rövidebb lett a jobbnál, de az idegsérülés is maradandó nyomot hagyott: mint elmondta, úgy kétezer lépésenként egyszer az agya elfelejt szólni a lábának, hogy mozduljon, és ilyenkor mindig egy hatalmas esés következik. „Nagyon kínos, ha egy repülőtéren vagy hasonló helyen vagyok” – vallotta be.

A 2000-es évek közepétől kezdve több kisebb versenyen is rajthoz állt, az F1-be is visszatért versenybíróként, de a fiatal pilótatehetségek mellett is dolgozott. 2019-ben egy mopedbalesetben újra eltörte a súlyosan sérült jobb lábát, ami miatt másodszor is felmerült az amputáció lehetősége, de ekkor is sikerrel felépült a drasztikus beavatkozás nélkül.