A Scrabble legnagyobb legendája többször megnyerte egy olyan ország bajnokságát, aminek a nyelvét nem beszéli

Az 1930-as években a nagy gazdasági világválság kifejezetten jót tett a társasjátékoknak, sokan próbáltak társasjátékok tervezésével és eladásával boldogulni, ekkor lett például népszerű a Monopoly is. Sokaknak megtetszett az állítólagos tervező Charles Darrow meggazdagodásának története (ez a valóságban kicsit másképp történt, erről itt írtunk bővebben), amit persze a kiadó marketinggépezete sem győzött emlegetni. Így volt ezzel a fiatal New York-i építész Alfred Butts is, akit éppen elbocsátottak az állásából, és nem talált új munkát magának. Rendszerszerető ember volt, a képeslap-gyűjteményét is külön kódokkal rendszerezte, hogy könnyebben megtalálható legyen, mit ábrázolnak az egyes lapok (4E2 volt a léggömb, 3E4 az amfiteátrum és így tovább), így nekiállt alaposan tanulmányozni, hogy milyen társasjátékok léteznek, hátha talál magának egy piaci rést.

Írt is egy rövid értekezést, amiben megállapította, hogy alapjában háromféle játék létezik, azok, amik mozgáson alapulnak (sakk, dáma), azok, amik számokon (bingó, römi) és azok, amik szavakon. Úgy találta, hogy ez az utóbbi típus méltatlanul el van hanyagolva, akkoriban tulajdonképpen csak egy népszerű játék illett ebbe a kategóriába, az Anagramma. Ebben véletlenszerűen kapott betűkből kellett hét- vagy nyolcbetűs szavakat alkotni, és akinek elsőre sikerült, az nyert. Butts úgy találta, hogy az Anagramma legnagyobb hibája, hogy túl sokat számít benne a szerencse, a játékosok túlságosan ki vannak szolgáltatva annak, hogy milyen betűket kapnak. Poe Az aranybogár című novelláját olvasva jutott eszébe, hogy miként lehetne ezen javítani.

A történetben egy titkosírást az alapján fejtenek meg, hogy a gyakrabban előforduló jelek biztosan a gyakrabban előforduló betűk helyén állnak – innen jött az ötlet, hogy a gyakoribb betűknek a játékban is gyakrabban kellene előfordulniuk. Több napot töltött azzal, hogy megszámolta, melyik betű milyen gyakran fordul elő az újságokban, majd ez alapján határozta meg, hogy az ő játékában melyikből hány legyen (az s betűk számát kicsit csökkentette, hogy ne legyen olyan egyszerű többes számba rakni a szavakat angolban). Így született meg a Lexiko című játék, ami nem nagyon érdekelt egy játékkiadót sem, de ez nem szegte Butts kedvét, továbbfejlesztette a játékot, kitalálta hozzá a táblát, a különleges mezőket és elnevezte Criss Cross Wordsnek, utalva az egyik inspirációjára, a keresztrejtvényekre.

A játékokat maga készítette és másfél dollárért árulta, nem túl nagy sikerrel. Az első évben 84 darabot sikerült eladnia, így egyévnyi munkájával sikerült 20 dollár veszteséget termelnie. Írt az összes nagy játékkiadónak, de azok változatos, udvarias levelekben utasították el. Pár év múlva magára talált a gazdaság és korábbi munkahelye is visszahívta, így aztán nem is foglalkozott tovább a játékkal.

Második menet

Szerencsére volt valaki, aki látott benne fantáziát: James Brunot úgy vélte, megfelelő marketinggel sikeres lehet a Criss Cross Words, így 1948-ban megvásárolta a jogait szerény részesedésért cserébe Buttstól. A megfelelő marketing része volt, hogy átnevezte a játékot a ma is ismert Scrabble névre, ami kétségbeesett vakaródzást jelent. Kezdetben így sem volt elsöprő sikere, egészen addig, amíg a Macy’s áruházlánc vezetője nem játszott egy ismerősénél a Scrabble-lel, ahol jól meg is döbbent azon, hogy ezt a remek társast nem lehet kapni az boltjaiban. 1952-ben már heti 6000 darab ment el belőle és becslések szerint mára már az amerikai háztartások harmadában van legalább egy Scrabble-készlet.

A játék sikere a könyvkiadókat is megihlette, igazi verseny kezdődött azért, hogy ki adhatja ki a hivatalos Scrabble-szótárat, ami egyfajta szabálykönyvként is működik, hiszen ennek segítségével lehet eldönteni a játék leggyakoribb vitáját: létezik-e egy szó, amit egy játékos éppen kirakott, vagy ő találta ki.

Mivel a játék jogai Észak-Amerikában és a világ többi részén két külön céghez kerültek, szótárból is kettő született végül – bár valójában nem is szótárakról van szó, hanem csak hosszú szólistákról, hiszen meghatározásokat nem találunk a szavak mellett. Az Amerikában használatos Merriam–Webster-lista 190 ezer szót tartalmaz, míg a világ többi részén elfogadott Collins-féle 260 ezret sorol fel. Nemcsak azért van az utóbbiban több, mert ebben az angol ausztrál, dél-afrikai és indiai változatának szavai is szerepelnek, hanem azért is, mert ebből a listából nem vették ki a trágár és sértő kifejezéseket.

A bajnok, akinek a nyelvet sem kell ismernie

Nem kellett sokat várni arra, hogy az emberek versenyezni kezdjenek a betűrakosgatásban, már a 60-as években voltak pénzdíjas bajnokságok, de a hivatalos sorozat csak 1978-ban indult el. 1991-től már világbajnokságot is rendeztek, ahol páros meccseken dől el, hogy ki nyer. A legutóbbi, 2023-ban rendezett versenyt az ausztrál David Eldar nyerte, akinek ez volt a második győzelme, de még így is bőven elmarad a Scrabble igazi legendájától, Nigel Richardstól, aki ötször volt már világbajnok. Az új-zélandi versenyző sosem ad interjút, kerüli a nyilvánosságot és igazán az sem érdekli, hogy nyer-e, vagy sem, számára maga az intellektuális kihívás a lényeges, bár egy 2011-es győzelme után annyit megjegyzett: „Szeretem a Scrabble-t.”

A játékban sokat segít, hogy állítása szerint fotografikus memóriája van, vagyis amit egyszer látott, azt képes később tökéletesen felidézni. Naponta egy-két órát tölt azzal, hogy biciklizés közben ismételgeti a Scrabble-szótár szavait. Ez persze egymagában nem lenne elég, a szavak ismeretén túl kiemelkedő kombinációs képességekre is szükség van, és mint sok más játékban, itt is pár lépéssel előre kell gondolkodni, hiszen nemcsak a szavak számítanak, hanem az is, hogy a táblán milyen helyeket nyit meg, vagy vesz el az ellenféltől.

A profi játékosok kivétel nélkül egyfajta feladványnak fogják fel a játékot, ahol a szavak jelentése tulajdonképpen nem érdekes, csak az, hogy hány pontot lehet szerezni az adott betűkombinációval. Ezt is Richards mutatta be a leglátványosabban, amikor két hónapnyi felkészülés után megnyerte a francia Scrabble-bajnokságot, úgy, hogy egyáltalán nem tud franciául. Azt nem mondhatjuk, hogy egy szót sem tud, hiszen betanulta a franciáknál elfogadott mind a 386 ezer szót. Hogy nem csak szerencséje volt, azt bizonyítja, hogy azóta már meg is védte a bajnoki címet.

Források: Guardian | Theworld.org | Tristan Donovan: It’s All A Game, 2017 Atlantic Books