2023. augusztus 3. – 22:34
Ha azt halljuk, hogy 1968-as olimpia és politikai véleménynyilvánítás, valószínűleg a legtöbben John Carlos és Tommie Smith fekete kesztyűs, égbe emelt öklére gondolnak. Pedig Mexikóvárosban volt egy másik politikai indíttatású tiltakozás is, ráadásul a csehszlovák tornász, Věra Čáslavská szovjetek elleni tettét és annak hátterét kelet-európai szemmel nézve sokkal közelebbinek is érezhetjük magunkhoz.
Az 1942-ben, Prágában született Čáslavská az 1960-as évek egyik meghatározó tornásza volt, bár eredetileg műkorcsolyázónak készült. Első nemzetközi versenyén, az 1958-as moszkvai világbajnokságon ezüstérmes lett a csehszlovák tornászcsapat tagjaként, egy évvel később, a krakkói Eb-n pedig már az első egyéni aranya is meglett gerendán. 1962-ben megszerezte az első világbajnoki aranyát: a hazai, prágai tornán lett első ugrásban, egyéni összetettben pedig csak a szovjet legenda Larisza Latinyina előzte meg.
Az 1964-es olimpián Čáslavská végleg berobbant a világ élmezőnyébe: háromszoros olimpiai bajnok lett Tokióban, a gerenda és az ugrás mellett az egyéni összetettet is megnyerte, és óriási érdemei voltak a csehszlovák csapatezüstben is. A következő olimpiai ciklus lényegében róla szólt, 1964 és 1968 között 19 egyéni aranyat nyert nagy nemzetközi versenyeken, de ez nem volt teljesen zökkenőmentes.
Čáslavská ugyanis aktív és hangos támogatója volt a szovjet irányítás elleni csehszlovák mozgalomnak, 1968 tavaszán az elsők között írta alá a Ludvík Vaculík író által jegyzett Kétezer szó című kiáltványt. A politikai szerepvállalása miatt sokakhoz hasonlóan menekülnie kellett Prágából, amikor a Varsói Szerződés csapatai a „testvéri segítségnyújtás” jegyében augusztusban lerohanták Csehszlovákiát. Ez közvetlenül a mexikóvárosi olimpia felkészülésének idejébe vágott, hiszen az olimpia október 12-i megnyitója ekkor már vészesen közel volt.
Az olimpiára és többszörös címvédésre készülő Čáslavská a megszokott edzőkomplexumot elhagyva az észak-morvaországi hegyekbe menekült a megtorlás elől. Az olimpiai álmait itt sem adta fel, későbbi elmondása alapján krumpliszsákokat emelgetve tartotta formában magát, kivágott fákkal helyettesítette a szereket, a tenyerét védő bőrkeményedéseket pedig szénlapátolással tartotta fenn.
Végül az utolsó pillanatban megkapta az engedélyt az olimpiai indulásra, de így is óriási hátrányba került a szovjet riválisokkal szemben. Egyrészt a felkészülése legvége finoman szólva sem volt zavartalan, másrészt lényegében beesett Mexikóvárosba a versenyeire, míg a szovjeteknek bőven volt idejük alkalmazkodni az időeltolódáshoz.
Ráadásul Čáslavská dolgát még a pontozóbírók is megnehezítették, de azért így is négy aranyat és két ezüstöt nyert, ami azt jelentette, hogy minden számban érmes lett, amiben elindult. Egy erősen vitatható bírói ítélet miatt gerendán elmaradt a címvédés, és a szovjet Natalja Kucsinszkaja lett az olimpiai bajnok. Talajon szintén szokatlan események zajlottak, a szovjet Larisza Petrik pontszámát utólag módosítva holtversenyt hirdettek, így mindketten olimpiai bajnokok lettek.
Čáslavská mindkét szám eredményhirdetésekor jelezte a történtek és a szovjet megszállás miatti nemtetszését, a dobogón állva, fejét jobbra fordítva a földre szegezte tekintetét a szovjet himnusz alatt. „Mi, olimpikonok voltunk az egyetlenek, akik a szovjet megszálláshoz való hozzáállásunkat demonstrálhattuk a világnak a megszállás idején” – mondta 2007-ben, egy cseh lapnak adott interjújában.
A tiltakozás és a rendkívül eredményes szereplés világhírnevet hozott Čáslavskának, aki Mexikóban különösen nagy népszerűségre tett szert. Egyrészt azért, mert a talajgyakorlatához a jarabe tapatío, a legismertebb mexikói tánc zenéjét választotta, másrészt pedig azért, mert még az olimpia ideje alatt, ott helyben összeházasodott az előző olimpián 1500 méteres futásban ezüstérmes Josef Odložillal. Hiába rendezték több ezer kilométerre hazájától a ceremóniát, arra sokezres tömeg látogatott el. A házasságuk egyébként válással és tragédiával ért véget – Josef 1993-ban a saját fiuk által okozott sérülésekbe halt bele, miután összeverekedtek egy prágai diszkóban.
A világhír utáni hazatérés már meglehetősen felemás élmény volt Čáslavskának. A szovjet elnyomást ellenző nép körében soha nem látott népszerűsége volt, 1968-ban (negyedszer és utoljára) megkapta az év sportolója díjat, ám mivel nem volt hajlandó feladni az elveit, és továbbra is kiállt a forradalom támogatói mellett, sőt, még az aranyérmeiből is adományozott nekik, a szovjetbarát csehszlovák vezetés kérdés nélkül ellehetetlenítette.
Eltiltották minden hivatalos tornásztevékenységtől és külföldi utazástól. Mexikóvárosból hazaérve 26 éves volt, vagyis valószínűleg már nem sokáig versenyzett volna, de minden bizonnyal fényes edzői karrier előtt állt, amit így elvettek tőle. Ehelyett feketelistásként a következő években a megélhetésért is küzdenie kellett. Később aztán pont a mexikói népszerűsége mentette meg: hosszas egyezkedés után engedélyt kapott a csehszlovák államtól, hogy edző lehessen Mexikóban, de csak azután, hogy a közép-amerikai ország a Csehszlovákia felé irányuló olajexport felfüggesztésével kezdett fenyegetőzni.
Az 1980-as években a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Juan Antonio Samaranch nyomására megkapta az Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát – ezután végre hazájában is dolgozhatott edzőként és pontozóbíróként. A kommunizmus bukása és a bársonyos forradalom sikere után visszatérhetett a közéletbe, sport- és szociális ügyi tanácsadóként bekerült Václav Havel első kormányába, 1990-1996 között a Cseh Olimpiai Bizottság elnökeként szolgált, 1995-2001 között pedig a NOB tagja is volt.
2016-ban, 74 évesen, rákbetegség miatt halt meg. Pályafutása során az olimpiákon hét aranyérmet és két ezüstöt, a világbajnokságokon négy aranyat, öt ezüstöt és egy bronzot, az Európa-bajnokságokon pedig tizenegy aranyat, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert. Az olimpiai tornasport történetében csak Čáslavskának és a szovjet Larisza Latinyinának sikerült egyéni összetettben címet védenie, ugrásban viszont Čáslavská az egyetlen, akinek ez valaha összejött.
