2023. június 17. – 14:26
Finoman szólva sem állt távol a megalománia az Adolf Hitler által kitalált vagy jóváhagyott projekteket nézve a náci Németországban. Így volt ez azzal az autóval is, amivel pépesre verték volna a szárazföldi sebességrekordot – naná, hogy Hitler óriási lelkesedéssel támogatta a minimum 600 km/h-s, de a tervek szerint akár 750 km/h-s sebességre is képes szuper Mercedes ötletét.
Ez az ötlet a főként a hegyi versenyzésben óriási sikereket elért német autóversenyző, Hans Stuck fejéből pattant ki, majd a projekt 1937-ben, Hitler áldásával el is indult. A cél világos volt: a „kiválasztott” faj olyan sebességi rekordot tudhasson magának, amitől mindenkinek jó időre elmegy a kedve attól, hogy újabb rekorddöntéssel próbálkozzon. Ehhez eredetileg az 550 km/h-s sebességet lőtték be, majd amikor 1937-től kezdve két brit, George Eyston és John Cobb áttörték az 550-es álomhatárt és egymást túllicitálva kezdték megközelíteni a 600 km/h-s sebességi rekordot, tervezés közben a minimum 600 km/h lett az új német cél.
A tervezési munkát egyébként Ferdinand Porschéra bízták, aki a Mercedes-Benzzel együttműködve dolgozott a rekorder autó, a T80 tervein. Azt már említettük, hogy mindez (nem meglepő módon) megalomániával társult, de ez még a náci Németország viszonyaihoz képest is túlzónak mondható: a 600, illetve ideális esetben akár 750 km/h-s sebességre képes autóhoz egy 3000 lóerős, 44,5 literes motort párosítottak. Ha ez önmagában nem lenne elég megalomániának, akkor tegyük gyorsan hozzá, hogy a motor a Messerschmitt Bf 109 vadászrepülőkből származott, de még ahhoz képest is megnövelték a hengerűrtartalmát.
A gigantikus és bivalyerős motort egy kifejezetten szofisztikált csővázba préselték bele, amire egy hihetetlen alacsony légellenállási együtthatóval rendelkező formájú borítás került. Mit jelent ez a rendkívül alacsony légellenállási együttható? A mostani, tömeggyártásban készülő utcai autók között a Tesla kocsijai 0,23–0,208 között mozognak, a Mercedes EQS villanyautó kerek 0,2-es együtthatóval bír, de még a Porsche Taycan Turbo is csak 0,22-t tud felmutatni, miközben a T80 esetében ez 0,18 lett volna. (A 0,2-es mutató alatt szinte kizárólag csak kísérleti és koncepcióautókat találunk.)
A könnyű váz és borítás ellenére a motor rengeteget dobott az autó tömegén, a 2,9 tonna miatt végül egy harmadik tengelyre is szükség volt a jobb súlyeloszlás miatt, így végül hat kerékkel született meg a 8 méter hosszú, áramvonalas, futurisztikus kinézetű csodaautó. A teljes fejlesztés és építés 600 ezer márkába került, de 1939-ben minden készen állt ahhoz, hogy a tervek szerint 1940 januárjában megszülethessen az új szárazföldi sebességrekord.
Mindezt a Berlin-Halle és Lipcse közötti, 25 méter széles, 10 kilométer hosszú autópálya-szakaszon bonyolították volna le az ötletgazda Hans Stuckkal a volán mögött, sőt, egy egész eseménysorozatot rittyentettek volna köré RekordWoche (rekordhét) néven. A vége felé Hitler maga is erősen involválódott a projektben, átnevezte a T80-ast Schwarzer Vogellé (Fekete Madár), és kikötötte, hogy – a Trójából nyúlt – horogkereszt, sas és a vörös, fehér, illetve fekete színek díszítsék az autót.
A nagy rekordkísérlet viszont soha nem jött el, mert 1939. szeptember 1-én Németország kirobbantotta a második világháborút. A felturbózott motort kiszerelték az autóból, aminek a vázát az ausztriai Kärntenbe szállították, hogy gondosan elcsomagolják egy garázsban. Innen a háborút gond nélkül átvészelve visszakerült a Mercedes-Benz stuttgarti múzeumába, ahol a mai napig megtekinthető.
Könnyen lehet viszont, hogy bár papíron valóban meglehetett volna a 600–750 km/h-s sebesség közötti rekord a Fekete Madárnak, egy tervezési hiba miatt valójában sosem jutott volna el oda, és a rekordkísérlet tragédiába torkollt volna. Egy 2020-as dokumentumfilm, a Hitler Szuperautói kedvéért számítógépes modell készült a T80-asról, amiből kiderült, hogy a 640 km/h közeli tempó simán meglehetett volna az autónak, csakhogy az első részén keletkező felhajtóerő a hátsó résznél keletkező kiemelkedő leszorítóerővel kombinálva szinte biztosan oda vezetett volna, hogy a T80 bizonyos tempó fölött egész egyszerűen a levegőbe emelkedett volna. Valahogy úgy, ahogy a Mercedes-Benz CLR tette az 1999-es Le Mans-i 24 órás versenyen:
