Az 1990-es években, részben a Dream Teamnek is köszönhetően, robbanásszerűen kezdett nőni az NBA és a kosárlabda népszerűsége a világban. De ebben szerepe volt annak is, hogy az NBA elkezdett nyitni az Amerikán kívüli és az amerikai gyökerekkel rendelkező nyugati-európai játékosokon túli világra. Persze ehhez kellett az is, hogy legyenek olyan játékosok, akik érdekesek az NBA-nek – ekkoriban két válogatott tudta rendre felvenni a versenyt az amerikaiakkal (leszámítva az 1992-es olimpiát, ahol a Dream Team rárúgta a világra az ajtót): a szovjet és a jugoszláv válogatott.
A szovjet játékosoknak lényegében teljes tabu volt az NBA-be igazolás, az 1988-as szöuli olimpián szerzett ezüstérem viszont jelentős figyelmet irányított a jugoszláv csapat legjobbjaira. A 12 fős olimpiai keretből hatan is eljutottak hosszabb-rövidebb időre az NBA-be, olyan nevekről beszélünk, mint Toni Kukoč, Vlade Divac vagy épp az a Dražen Petrović, aki minden idők egyik legjobb európai kosárlabdázója volt, és aki harminc éve halt meg.
A kosárlabda Mozartja
Petrović 1964-ben született Jugoszláviában, a mai Horvátországban található, a magyar turisták által is jól ismert Šibenikben. Viszonylag későn, 13 évesen kezdett kosárlabdázni, ám a veleszületett tehetségét igazolta, hogy két évvel később, 15 éves korában már a helyi csapat, a Šibenka felnőttcsapatát erősítette, pont, amikor feljutottak a jugoszláv első osztályba.
Erőssége elsősorban a hihetetlen dobójátéka volt, kis túlzással – de tényleg csak kicsivel – bárhol kapta meg a labdát a pályán, szinte azonnal jött a kosár, főleg a hárompontos vonalon túlról. Amikor épp nem a kosaraival kápráztatta el a szurkolókat, akkor a hihetetlen passzaival villant, az egyik ilyen védjegye lett a hát mögött indított passz, a másik pedig a kosarak utáni ünneplést jelentő ökölbe szorított, széttárt karok. A művészi szintre emelt dobótechnikája és a játéka miatt el is kezdték a kosárlabda Mozartjaként emlegetni. Ő maga egyébként a hárompontosaiban látta a játéka erejét, azt is vallotta: „Miért dobnék kétpontost, ha egyet hátralépve lehet triplát is?”
Nem véletlenül mondta róla a jugoszláv válogatottban későbbi csapattársa, a Michael Jordan-féle Chicago Bullsban három NBA-bajnoki címet gyűjtő Toni Kukoč sem, hogy nagy dilemma volt, hogy játsszon valaki az adott meccsen, vagy csak nézze, mert ha játszott, akkor könnyen előfordulhatott, hogy lemaradt valami csodáról.
A remek dobótechnika hamar ki is jött a jugoszláv ligában, ráadásul az is világosan látszik, mikor érett be: amíg az 1980–81-es szezonban még csak 2 pontot dobott meccsenként, a következő kettőben már 16,3, illetve 24,5 pont lett a meccsenkénti átlaga. Ehhez a két szezonhoz kötődik az is, hogy bejutottak a harmadik számú európai klubtorna, a Korać-kupa döntőjébe, ahol mindkétszer a francia Limoges CSP verte őket. 1983-ban jugoszláv bajnoki címet is nyertek, ám a szövetség egy nappal később rossz játékvezetésre hivatkozva a Bosna Sarajevónak ítélte a bajnoki aranyat.
Az igazi áttörés a kötelező egyéves katonai szolgálat letöltése után jött el neki, amikor már a Cibona Zagrebben játszott, ahol bátyjával, Acóval Európa legerősebb hátsó alakulatát alkották. Itt már a legmagasabb szinten mutathatta meg, mit is tud, 1985-ben például úgy nyerték meg a Real Madrid ellen a mai EuroLeague elődjét, hogy Petrović 36 pontot szerzett a 87–78-as sikert hozó döntőben, a szezon 15 meccsén pedig 30,9-es átlagot hozott össze.
Nem sokkal később, 1985. október 5-én megszállott formában játszott az Union Olimpija Ljubljana ellen:
úgy nyertek 158–77-re egy jugoszláv bajnokin, hogy Petrović egymaga dobott 112 pontot.
Ez a 112 pont természetesen jugoszláv csúcs lett, nem is akárhogy: a korábbi, 1962-ben elért pontrekord 74 volt egy meccsen.
Amerika visszainteget
Eközben Amerika is jelentősebb dózist kezdett kapni Petrovićból, elsőként például az 1984-es Los Angeles-i olimpián, ahol már alapember volt a végül bronzérmet szerző válogatottban. A jugoszláv csapat aztán több kisebb tornán is járt Amerikában, így lehet, hogy 1986-ban több, az egyetemi bajnokságban dolgozó amerikai edző is elismerően nyilatkozott róla. Az a Dean Smith, aki a North Carolina Tar Heelsnél Michael Jordannel is dolgozott, például úgy vélte, hogy „a világ legjobb bedobói” között van – ugye Jordan is ezen a poszton játszott többnyire, szóval Smithnek volt kihez hasonlítania.
Nem véletlenül emeltük ki az 1986-os évet: a nemzetközi játékosok felé nyitásban úttörő szerepet vállaló Portland Trail Blazers abban az évben két európai játékosra is lecsapott a drafton: a litván Arvydas Sabonist és Petrovićot is maguknak akarták még úgy is, hogy tudták, talán csak évek múlva lesz reális, hogy az NBA-be kerüljenek. Petrović maga is inkább az 1988-as olimpiára fókuszált, ahova az akkori szabályok szerint nem mehetett volna NBA-játékosként, a realitás tehát az volt, hogy ezután csatlakozhat a legjobbak közé.
Mire 1989-ben eljött az ideje, már játszott például egy bemutatótornán a Boston Celtics ellen is: az 1984–87 között négy szezonon át végig döntős, 1984-ben és 1986-ban bajnok bostoni csapat persze nyert, de a védekezéséről híres, korábban három bajnoki címet és egy döntős MVP-címet is elnyert Dennis Johnsonnak alaposan meggyűlt a baja Petrovićcsal. A négycsapatos torna végén a jugoszláv sztár és Larry Bird egyaránt 56 ponttal zárt, ők lettek az 1988-as McDonald's Open legjobb dobói. Bird egy 2010-es dokumentumfilmben, a horvát Dražen Petrović és a szerb Vlade Divac a délszláv háború miatt véget érő barátságát feldolgozó Once Brothersben úgy nyilatkozott, hogy nem hiszi, bárki is képes lett volna akkoriban tartani Petrovićot.
Nehéz kezdet
1989-ben öt kelet-európai játékos tört be az NBA-be, a Sports Illustrated magazin a külföldiek amerikai lakhatási igazolványa után tréfásan Zöld Kártyás Ötösnek nevezte el a Los Angeles Lakershez kerülő Vlade Divac, a Golden State Warriorsnál landoló litván Šarūnas Marčiulionis, a San Antonio Spurstől lehetőséget kapó Žarko Paspalj és az Atlanta Hawkshoz igazoló, a szovjetekkel 1988-ban olimpiai aranyat szerző Alekszandr Volkov – Petrovićcsal kiegészülő – ötösét.
Petrović nem került jó helyzetbe, a Trail Blazersben az akkori kosárlabda egyik legjobbjának és a második legjobb hátvédjének számító Clyde Drexler, a későbbi kétszeres All-Star Terry Porter, illetve Danny Young és Byron Irvin mögött kellett valahogy érvényesülnie. Illetve kellett volna, merthogy eleinte nem sok lehetőséget kapott, ez pedig érthető okokból csak egyre nagyobb frusztrációt okozott nála, még úgy is, hogy 1990-ben a döntőig jutottak a Portlanddel, ahol a Pistons verte meg őket. Ezt a frusztrációt csak az 1991-es elcserélése tudta megtörni.
A kitörés és a törés
Ekkorra már világbajnoknak mondhatta magát a jugoszláv válogatottal, a New Jersey Netsnél pedig azt a játékost látták benne, aki a vb-aranyat nyerő válogatott sztárja volt. A csapatváltással ki is lőtt, a portlandi 7,6-os, illetve 4,4-es pontátlaga előbb 12,6-ra, majd 20 pont fölé ugrott. Egyre több időt volt pályán, egyre több pontot dobott, az 1993-as szezon végére pedig a Nets egyik legjobbja volt – nem véletlenül került be az All-NBA Harmadik csapatba is, vagyis posztján a harmadik legjobbnak látták a szezonban. Reggie Miller egészen odáig ment, hogy a legjobban dobó kosárlabdázónak nevezte, akit valaha látott. Ne feledjük, az 1990-es évek első felében járunk, röviddel az úgynevezett Showtime Lakers-korszak után, Michael Jordan aktív évei alatt.
Ennek ellenére nem volt garantált, hogy az 1993–94-es szezonra is az NBA-ben marad, állítólag több görög klubbal is tárgyalt. Tudta, 28 évesen mire képes, mi minden van még benne, de azt várta, hogy ezt a Nets is éreztesse vele. Ebbe belejátszott az is, hogy bár a kilencedik legtöbb pontot dobta, nem került be az All-Star-csapatba a szezon közbeni szünetben (végül a 20. lett a dobórangsorban).
Az időközben a jugoszlávból kiváló horvát válogatottban viszont remekül érezte magát, ezért is ment el május végén a csapattal a wrocławi Európa-bajnoki selejtezőkre. Az Eb-kijutás nélküle is simán meglett volna, de csapatkapitányként úgy érezte, ott a helye. A horvátok, miután természetesen simán nyerték a csoportjukat, frankfurti átszállással repültek haza június 7-én, Petrović viszont úgy döntött, Németországból kocsival folytatja, hogy barátnőjével, a magyar származású modellel és kosárlabdázóval, Szalantzy Klárával utazhasson.
Petrović aludt, amikor a végzetes baleset bekövetkezett. Szalantzy – a szintén velük utazó török kosárlabdázó, Hilal Edebal vallomása szerint – 180 km/h-s tempóval hajtott a német autópályán, amikor egy kisebb domb tetejére érve későn vette észre, hogy egy, a szalagkorlátot áttörő kamion előttük keresztben állt meg, mindhárom sávot eltorlaszolva. Petrović, mivel nem használt övet, kirepült az autóból és meghalt.
A sztárkosárlabdázó halálhíre egész Horvátországot és Európa nagy részét is megrázta; nem csoda, hiszen mind Horvátországnak, mind a kosárlabdának fájóan nagy veszteséget jelentett. „Nehéz elképzelni itt Amerikában, mert annyi nagyszerű játékosuk van, de mi egy négymilliós ország vagyunk; nélküle a kosárlabda három lépést tesz visszafelé” – mondta a New York Daily Newsnak Petrović bátyja, Aleksandar.
De az NBA-re gyakorolt (részleges) hatása ma is érezhető. A Zöld Kártyás Ötös volt az első nagyobb beáramlás más kontinensről az NBA-be, ahol ma már az európai játékosok az abszolút csúcsba tartoznak, az elmúlt öt szezonból négyszer is európai játékos lett a legértékesebb (MVP), Jánisz Antetokúnmpo és Nikola Jokić és két-két alkalommal.
A hárompontos soha nem bírt nagyobb jelentőséggel, mint a mai kosárlabdában – ezért is fájó látni, hogy a Petrović négy szezon alatt játszott 290 meccsén elért, 43,7 százalékos triplamutató a mai napig harmadik az NBA-ben. Csak Steve Kerr és Hubert Davis előzik meg a horvát tehetséget.
Az NBA akkori főtitkára, David Stern korábban így emlékezett meg róla:
„Dražen Petrović rendkívüli fiatalember volt, és igazi úttörője a kosárlabdának. Sportolói örökségének maradandó része lesz, hogy ő egyengette az utat más nemzetközi játékosoknak, hogy sikeresen versenyezhessenek az NBA-ben. A kosárlabdasporthoz való hozzájárulása óriási volt. Mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy ismertük őt.”
A kosárlegenda Michael Jordan, aki 2020-ban, egy párizsi sajtótájékoztatón előbb mondta ki Petrović nevét, mint Dirk Nowitzkiét, amikor a legjobb európai játékosról kérdezték, pedig így idézte fel a horvát riválist: „Izgalmas volt Dražen ellen játszani. Minden alkalommal, amikor egymás ellen játszottunk, agresszív hozzáállással küzdött. Nem volt ideges, ugyanolyan keményen támadott, mint ahogy én támadtam őt. Szóval volt néhány nagyszerű csatánk a múltban, és sajnos rövid csaták voltak”.
Petrović a jugoszláv válogatottal egy-egy olimpiai ezüstöt és bronzot szerzett, majd a horvátokkal – a Dream Team ellen – egy másik ezüstöt is mellétett. A jugoszlávokkal 1990-ben világbajnok, előtte négy évvel bronzérmes volt, de az Eb-kről is volt egy-egy arany- és bronzérme. A klubjaival nyert egy jugoszláv bajnokságot, három kupát, kétszer megnyerte a EuroLeague elődjét, a Bajnokok Ligáját, kétszer pedig a kupagyőztesek Európa-kupáját, és eljutott az NBA nagydöntőjébe is.