2023. május 17. – 05:20
Időről időre előkerül az interneten az a furcsa tény, hogy egyetlen gramm urán-235 durván 20 milliárd kalóriát tartalmaz, és ennek nyomán a kérdés is, hogy fel lehetne-e váltani ezzel az evést. A válasz természetesen az, hogy nem: az erősen radioaktív uránban lakozó energiát az emberi szervezet nem tudja hasznosítani, így a rengeteg kalória legfeljebb rekordsebességgel kialakuló rákos daganattá tudna átalakulni a testünkben. Ebből következik az is, hogy a radioaktív anyagok fogyasztását érdemes mindenkinek elkerülnie, de olykor előfordul, hogy erre nincs lehetőség.
Ilyen volt az is, amikor az amerikai Massachusettsben, azon belül is Walthamban található Walter E. Fernald Állami Iskola több mint száz diákja évekig tömte magába tudtán kívül a Quaker Oats zabpelyhét, amelyet egy nem túl etikus kísérlet keretében radioaktív vassal és kalciummal dobott fel a gyártó és a velük együttműködő MIT Egyetem. És hogy miért? Hát azért, hogy a Quaker Oats bebizonyítsa, jobb zabpelyhet gyárt, mint a versenytársai.
Az atomkorszak furcsa hajnala
Azt, hogy a radioaktív sugárzás káros az emberi testre, már a 20. század elején jól tudták az Egyesült Államokban, nem véletlenül kezdték el egyre keményebben szabályozni a századforduló környékén népszerű röntgengépek felhasználását. Persze mindez nem akadályozta meg sem az emberiséget, sem pedig kimondottan az amerikaiakat abban, hogy a továbbiakban is foglalkozzanak a radioaktív anyagokkal, amire jobb példát aligha lehetne mondani az első irányított láncreakciónál 1942 decemberében, ami aztán a második világháborút lezáró atombomba kifejlesztéséhez, és 1945. augusztusi bevetéséhez vezetett.
Ezzel megkezdődött az atomkorszak, ahogy pedig azt egy 1993-as vizsgálat feltárta, ennek az Egyesült Államokban 1945 és 1962 között szerves része volt az is, hogy az érintettek tudta nélkül végeztek megkérdőjelezhető kísérleteket, többek közt a radioaktivitással összefüggésben. A hetvenes évek elején egy szifiliszről szóló tanulmány, illetve az amiatt kitört botrány nyomán több olyan szabályozás is született, amellyel megpróbálták elejét venni az etikátlan kísérletezgetésnek, addigra azonban hétköznapi emberek és katonák százezreit tették ki akaratukon kívül radioaktív sugárzásnak.
Köztük voltak a Fernald diákjai is, akiknek amúgy sem volt túl egyszerű az életük. Az eredetileg szanatóriumként működő, bentlakásos intézményben ekkoriban szellemileg visszamaradott vagy a szüleik által elhagyott gyerekeket oktattak, az eleve rossz helyzetüket pedig tovább nehezítette, hogy a gondozóik változatos módszerekkel bántalmazták őket. Így nem meglepő, hogy 1949-ben gyerekek tucatjai csatlakoztak a frissen indult tudományos klubhoz, amelynek tagjaként kirándulásokra mehettek, ajándékokat kaphattak és rendszeresen ehettek reggelire zabkását is. Utóbbi sokat nyomott a latban, mert a gondozóik gyakran fosztották meg a gyerekeket az ételtől, a háttérben viszont egészen vad machinációk zajlottak.
I’m radioactive, radioactive
A középpontban az ugyancsak ekkoriban berobbanó müzliipar állt, amelynek szereplői tudományos bizonyítékokat akartak szerezni, hogy kijelenthessék, ők a legjobbak a piacon. Ebben a cipőben járt a Quaker Oats és a Cream of Wheat is, amelyeknek ekkoriban már a hideg tejbe önthető gabonapelyhekkel is meg kellett küzdeniük. A Quaker zabpelyhet árult, míg a Cream of Wheat gabonalisztből készült keveréket, előbbinek pedig extrán fájhatott a feje, mert több kutatás is arra utalt, hogy a zab magas fitinsavtartalma megakadályozza a vas felszívódását, míg a gabonaliszt esetében ez nem probléma.
A Quaker mindenáron be akarta bizonyítani, hogy nem ez az igazság, ehhez pedig remek partnerre találtak az MIT-nál és a Fernaldnál. A gyártó által adott müzlit az MIT kutatói radioaktív jelölőanyaggal ellátott vassal vonták be, a tejbe pedig radioaktív kalcium került, amelyből egyébként külön injekciókat is kaptak a kísérletben részt vevő gyerekek. Összesen három kísérletet végeztek, ebből kettő azt bizonyította, hogy a Quakernek nem kell aggódnia, mert a kalcium és a vas is hasonló ütemben szívódik fel, mint a gabonaliszt esetében,
a harmadik pedig bizonyította, hogy a kalcium a véráramból közvetlenül a csontokba kerül, ami a gyártó szempontjából nem volt fontos, ez lett viszont az alapja a csontritkulás későbbi kutatásának.
Ezzel különösebb felhajtás nélkül vége is lehetett volna a történetnek, 1993-ban azonban nyilvánosságra kerültek a kísérletek részletei, amelyekről aztán számos újság beszámolt, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy az ügy számos áldozata is előkerüljön. Az ekkor is kiderült, hogy az egésznek tényleg az volt a fő motivációja, hogy a Quakernek legyen mit lobogtatnia a versenytársaival szemben a piacon, az MIT kutatói pedig a hivatalos meghallgatásokon jelezték, hogy a kísérletek során annyira alacsony dózisban tették ki sugárzásnak az alanyokat, hogy a rákbetegség kockázata nem volt nagyobb az átlagosnál.
Később egyébként bizonyították is, hogy semelyikük nem szenvedett maradandó károsodást a kísérletek nyomán, a radioaktív jelölőanyagot pedig máig használják az orvostudományban, így igazából tényleg nem lehet azzal vádolni az MIT tudósait, hogy tönkretették volna a gyerekek életét. Az viszont jogosan merült fel, hogy miért pont az amúgy is kiszolgáltatott gyerekeken végezték ezeket a kísérleteket, ráadásul anélkül, hogy elmondták volna nekik az igazságot. Az ügyből végül per is lett, 1998 januárjában pedig az MIT beleegyezett abba, hogy kártérítést fizessen harminc érintettnek, a Quaker viszont még ekkor is tagadta, hogy komolyabb szerepet játszott volna a kísérletekben.
Forrás: A Spoonful of Sugar Helps the Radioactive Oatmeal Go Down (Smithsonian Magazine)