Mi az első dolog, ami eszébe jut, ha azt hallja, hogy közpénzpazarlás? Nem a teleportálás, ugye? Pedig akár az is lehetne, hiszen az állami finanszírozású CIA 1983-ban pont azt kutatta, hogy az agy manipulálásával hogy lehetne dimenziók között utazni. A kutatást Wayne M. McDonnell alezredes és Itzhak Bentov biomérnök vezette, az eredményeit pedig 2003-ban hozták nyilvánosságra. McDonnellről nem sok információ található az interneten, és a jelentés valójában csak az ő véleményét mutatja be, nem a hadseregét vagy a CIA-ét.
Nagyon nagy vonalakban arról van szó, hogy az ember agya egy metaforikus lámpa, aminek fénye szétterül. Azonban ha megfelelően stimuláljuk, akkor az elmélet szerint szuperpontos és fókuszált lesz, mint egy lézer. A végeredmény gyakorlatilag a talán jobban ismert asztrális projekció, azaz testen kívüli élmény, amikor a tudatunk a testünk szabta fizikai korlátok nélkül tud kalandozni. A CIA ezt a Gateway Experience nevű elméletet vizsgálta, azonban nem ők találták azt ki, hanem egy rádiós szakember, Robert Monroe.
Monroe az 1950-es években kezdte el vizsgálni, hogy különböző hangok hogyan hatnak az emberi agyra. 1956-ban létre is hozott a cégén belül egy kutatás-fejlesztési részleget, amely csak ezzel foglalkozott. Két évvel később azt állította, hogy több kísérlet után testen kívüli élménye volt, 1971-ben pedig könyvet is írt ezekről az esetekről.
Nem sokkal később, 1972-ben az amerikai hadsereg megtudta, hogy a szovjetek például pszichokinézissel kísérleteznek, hogy az okkultra épülő kémkedési módszerekkel álljanak elő. Emiatt (vagyis valószínűleg ezzel párhuzamosan) a CIA is hasonló kísérletekbe kezdett. Próbálkoztak kiborg kémmacskákkal (nem jött össze), agykontrollal (mint például az MK-ULTRA), valamint paranormális kémkedéssel a Stargate Projekten belül.
A Gateway is ebbe a projektbe tartozott. McDonnell már a jelentése elején igyekezett leszögezni, hogy itt nem trükkökről vagy szemfényvesztésről van szó. Tudta, hogy sokan szkepticizmussal kezelik az okkult dolgokat, ezért igyekezett tudományos alapokra helyezni a kutatást. Ahogy írtuk, a projekt lényege az volt, hogy az agy két féltekéje azonos hullámhosszra kerüljön – vagyis az, hogy az agyhullámok amplitúdója és frekvenciája szinkronba kerüljön. Ezt Hemi-Sync módszernek nevezték el, és néhány, már régóta ismert technikára épül: hipnózisra, transzcendentális meditációra, biofeedback-terápiára (egy módszer, amivel például tudatosan irányíthatjuk a légzésünket, pulzusunkat és izomválaszainkat) és kundalini jógára.
A magyarázatok közé több illusztráció is került, valószínűleg többek között azért is, hogy a jelentés hitelesebbnek tűnjön. Az első három például az agyat ábrázolja különböző szempontok alapján.
Az alezredes szerint ha két oldalról különböző hangokkal bombázzák az agyat, akkor össze tudják zavarni, és a két félteke azonos hullámhosszon kezd el működni. Ebben a mély meditációs állapotban a tudat kitágul. A jelentés szerint
„a Gateway Experience alapvetően egy olyan tréningrendszer, amelynek célja, hogy a bal és a jobb agyfélteke közötti agyhullámok amplitúdóját és frekvenciáját erősítse, fokozza és koherenciát teremtsen, hogy végül még az idő és a tér korlátait is átléphessük”.
McDonnellék szerint a résztvevők így jobban meg tudják érteni az univerzum titkait. Ehhez a Monroe Intézet szakértőit hívták segítségül, akik belátták, hogy egy átlagos embernél a Hemi-Sync viszonylag rövid, de a Monroe Intézet képzésével és nagyjából 20 év zen meditációs gyakorlattal akár több mint 15 percre is kitolhatják. Bentov szerint ha az ember elért ebbe az állapotba, akkor a teste a mikromozdulataival elkezd 6,8 és 7,5 hertz között rezegni, ami szinte pont annyi, mint a Föld ionoszféra-üregének rezonanciája. Bentov azt írja, hogy a test vibrálásából keletkező jel a másodperc hetedrésze alatt körbe tudja járni a bolygót, és gyakorlatilag minden anyagon képes átmenni, tehát tökéletes a telepátiára.
Testen kívüli élmény
Azonban ez a rezgés nem csak telepátiára jó. Mivel a test Bentov szerint nagyjából olyan frekvenciával rezeg, hogy az egy ismétlődő hanghullámot idéz elő, ami a Föld elektrosztatikus mezejével összhangban terjed. A résztvevő a Gateway-hangok hallgatásakor megerősíti a teste körüli energiamezőt, amihez a bolygót körülvevő energiából merít. A test körüli és a bolygó mezeje így szinkronba kerül, tehát a tudat el tudja hagyni a testet és szabadon vándorolhat.
Tehát a test és a Föld gyakorlatilag egy nagy energiakontinuummá válik, de ez nem minden: az összes többi, hasonlóan beállított elme is beleolvad ebbe a masszába.
McDonnell szerint az energia kulcsfontosságú – valószínűleg azért, mert azt írja, hogy olyan, hogy szilárd anyag nem létezik. Azt írta, hogy az atomok valójában rendkívüli sebességgel keringő, egymás körül elhelyezkedő energiarácsokból áll össze. Bentov azt írta, hogy „a lényeg az, hogy az egész ember, az agy, a tudat és minden más, akárcsak az őt körülvevő világegyetem, nem több és nem kevesebb, mint energiamezők rendkívül összetett rendszere”.
Ebből adódik, hogy a valóság úgy épül fel, hogy mozgó energiák álló energiákba ütköznek, így egy 3 dimenziós valamit, hologramot alkotnak. A jelentés szerint a valóságunk egy ilyen hologram, amit a tudatunk úgy dolgoz fel, hogy a 3D-s információt 2D-ssé alakítja. A Gatewayjel kitágított tudatállapotban a jobb agyfélteke fogadja be a kívülről érkező, holografikus jelet, amit a bal számítógépként dolgoz fel, és 2D-ssé alakít. Ez a fajta önismeret a szerzők szerint kizárólag emberi tulajdonság, valójában ez különböztet meg minket az állatoktól és növényektől.
Jöjjön a móka
„A Gatewayről szóló elmélkedés eddig relatíve egyszerű és követhető volt. Most kezdődik a móka”
– írta McDonnell.
A jelentés egyébként azért is érdekes, mert a szerző nagyon hatékonyan keveri a tudományos alapvetéseket, az elméleti fizikát és a saját elméletét. Az olvasó azt érezheti, hogy minden, ami a jelentésben áll, tudományosan megalapozott, reprodukálható kísérletek során megállapított tény. Aztán jön egy-egy ilyen mondat, ami megingathatja a befogadót:
„Az energia a végtelenben […] megőrzi eredendő tudatossági képességét, mivel képes befogadni és passzívan érzékelni a teremtett világegyetemet alkotó különböző dimenziókban mozgásban lévő energia által létrehozott hologramokat.”
A végtelenben lévő energia a téridő síkon kívül áll, McDonnellék szerint minden dimenziót átjár. Ezt Abszolútnak nevezik, és a Gateway célja az, hogy az emberek tudatát a téridőn kívülre helyezze, hogy eljusson az Abszolúthoz.
Bentov szerint ez az Abszolút körülvesz egy kozmikus tojást, azaz az univerzumot. Azért tojás, mert úgy néz ki, hogy középen van egy mag, ami tulajdonképpen összenyomott energia. Ebből a magból egy fehér lyukon át folyamatosan „anyag” áramlik, ami a tojás héját alkotva visszafelé áramlik, majd visszakanyarodva egy fekete lyukon keresztül visszatér a magba, amit egyébként az Abszolút táplál. Ez az anyagfolyam alkotja az univerzális hologramot, azaz tóruszt (ez gyakorlatilag egy lyukas fánk alakú alakzat, amely forog).
Mivel – érvel McDonnell – a tóruszt az idő minden fázisában egyszerre alakítja az anyagfolyam, látható benne az univerzum fejlődésének múltja, jelene és jövője. Szerinte ebből egyértelmű, hogy ha az emberi tudat megfelelően módosult állapotba kerül, akkor a múltról és a jövőről is szerezhet információt.
Ez az egész hologramelmélet egyébként nem csak McDonellék kreálmánya: elméleti fizikusok már évtizedek óta játszadoznak a gondolattal, hogy a 3D-sként tapasztalt világunk valójában kétdimenziós, ami sok fizikai problémát leegyszerűsít.
Módszertan
Ahhoz, hogy valaki elérje a Hemi-Sync állapotot, nem elég a Monroe Intézet egyik felvételére elaludnia (bár elvileg segít). Az alanynak hosszan ki kell tartania egy hangot (mint amikor a rajzfilmekben valaki meditál, és azt mondja, hogy ommmmmmmmmmmmmmmm), hogy az elme és a test rezonálni kezdjen. Ha ez megvan, el kell kezdenie mantrázni, méghozzá valami olyasmit, hogy ő csak egy fizikai test, és nagyon szeretné kitágítani az elméjét.
Ha ez megvan, jöhet a Hemi-Sync lejátszási listája, amit kicsivel később „rózsaszín és fehér” zajokkal kevernek, hogy az ember még jobban ellazuljon. A következő feladat az, hogy az alanynak el kell képzelnie, hogy egy energialufi veszi körbe. Ennek az az egyik célja, hogy az alany meg tudja védeni magát, ha alacsonyabb energiájú, tudatos entitásokkal találkozik a testen kívüli élmény során.
Ha az alany elérte a Focus 12-es szintet, végre interakcióba léphet más dimenziókkal, ahonnan új ismereteket szerezhet. Emellett új eszközöket is szerezhet, amelyek elősegítik a személyes fejlődését: az univerzum segítségét kérheti problémák megoldásában, színek elképzelésével gyógyíthatja magát, új tudást kereshet.
A következő szint a Focus 15, azaz az időutazás. Ehhez még több nyugtató hangra van szükség, de még így is nagyon nehéz elérni. A Monroe Intézet szerint hét nap képzés után csak a résztvevők kevesebb mint öt százalékának sikerül. Ettől függetlenül az intézet oktatói szerint el lehet érni, sőt. Ha a résztvevő elég profi, akkor nemcsak a saját múltjába nyerhet betekintést, hanem olyan eseményekbe is, amelyeken nem volt jelen.
A CIA által nyilvánosságra hozott jelentés egyébként jelentős mértékben az intézet által kiadott információkra épít, némi cinizmussal akár azt is lehetne mondani, hogy remek reklám. A szükséges hanganyagokat is az intézet rakja össze, és a módszertan kialakításában is nagy szerepük volt.
Az utolsó szint a Focus 21, amellyel a jövőt lehet megismerni. Ennek eléréséhez több hónapos, többéves gyakorlásra lehet szükség. Ahhoz, hogy a résztvevő tudata kikerüljön a testből és mozogni tudjon, Monroe szerint béta-jelekkel kell bombázni az agyát, méghozzá „2877,3 ciklus/másodperccel”.
Ennek azért van jelentősége, mert egy hírszerző ügynökség számára sokkal fontosabb egy projekt információszerző potenciálja, mint az, hogy a résztvevők jobban meg tudják-e ismerni önmagukat. McDonnell megjegyezte, hogy bár többen is eljutottak a testen kívüli élményig, az így szerzett információ gyakran megbízhatatlannak bizonyult. Azt érdemes kiemelni, hogy az alezredes alapvetően tényként kezelte a dolgot. Szerinte – vagyis a Monroe Intézet azt mondta neki, hogy – volt egy kísérlet, amiben a résztvevők az Egyesült Államok egyik partján lementek Focus 12-be, így a tudatuk egy szempillantás alatt át tudott utazni a másik partra, ahol egy laboratóriumban le kellett olvasniuk 10 számot egy képernyőről. McDonnell szerint a legtöbben ébredéskor több számot is felidéztek, emiatt biztos benne, hogy a tudatuk átszelte a kontinenst, de mind a 10-et senki nem tudta felidézni.
Várható megítélés
Ahogy korábban is láthattuk, az alezredest nagyon is érdekelte, hogy a világ hogy viszonyul a kutatásához. Egy külön fejezetet szentelt annak, hogy bemutassa, hogy az eredményeik kompatibilisek a nagyobb vallásokkal, mind a keleti, mind a nyugati féltekéről, így nem kell attól tartani, hogy valaki pusztán világnézeti szempontokra hivatkozva azonnal elvesse a felvetést, anélkül hogy végiggondolná a lehetséges előnyeit.
Apró érdekesség, hogy a jelentés a 24. oldalon ír a vallásokról, amit aztán a 26. követ. 2003 óta a CIA rengeteg hivatalos kérést kapott, hogy hozzák nyilvánosságra a 25. oldalt is, de mindig azt válaszolták, hogy náluk is csak ennyi van. A Vice végül 2021-ben megkapta a hiányzó oldalt, de nem a CIA-tól vagy a hadseregtől, hanem a Monroe Intézettől.
Ezen az alezredes bővebben kifejtette, hogy az örök életű tudat és a mindent körülölelő, örök Abszolút nem új keletű találmányok, akárcsak a tórusz vagy a kozmikus tojás. Rámutat, hogy ezek néhány eleme valamilyen formában szerepel a legtöbb vallás tanai között.
Bár McDonnell nem volt teljesen meggyőzve a hírszerzési potenciálról, igyekezett jó színben feltüntetni a Gatewayt. Azt írta, hogy hatékonyabb, mint a transzcendentális meditáció, a jóga vagy más, hasonlóan spirituális módszerek, mert nincs szükség végtelen türelemre és arra, hogy az alany teljesen beleélje magát egy hitre épülő rendszerbe. Jelentését azzal zárta, hogy szerinte ez egy jó projekt, ami valószínűleg hasznos lenne, bár némi finomhangolásra szorul.
A jelentésnek itt vége is, gyakorlatilag arról szól, hogy érdemes lenne kiterjeszteni a programot. Nem tudni, hogy a CIA azóta szerzett-e híreket a Hemi-Sync használatával. A Monroe Institute Hemi-Sync Journal című folyóiratának egyik 2001-es számában egy Raymond O. Waldkoetter nevű személyzetirányítási elemző, aki a folyóirat szerint a hadseregnek is bedolgozott, azt írta, hogy a sereg 1978 óta kísérletezik a Hemi-Synckel, de 1982–1983-ig annyit értek el vele, hogy néhány kísérleti alanynál segített a tanulási folyamaton, a stresszkezelésben valamint terápiás haszna is volt. Persze a jelentés akkor még 12 évig titkosítva volt.
Azonban ha belegondolunk, hogy azóta volt egy szeptember 11., feloszlatták az iraki hadsereget, környezeti csapások sújtják az Egyesült Államokat, és valóságos katasztrófa volt, ahogy kivonultak Afganisztánból – csak hogy néhány amerikai problémát idézzünk a közelmúltból –, nehéz elképzelni, hogy titkos ügynökök nyugodt hangolódással a jövőbe látnának. Persze az is előfordulhat, hogy a Hemi-Sync valóban úgy működik, ahogy McDonnellék gondolták, és az említetteknél sokkal nagyobb fenyegetéseket hárítottak el, és a munkájuk nélkül minden sokkal rosszabb lenne. Ha valaki kipróbálná, hogy működik-e, 1065 dollárért cserébe megteheti a Monroe Institute-nál.