Bálványozott sportoló volt, 1956 után kegyetlenül lecsapott rá a rendszer haragja

2023. január 15. – 15:32

Bálványozott sportoló volt, 1956 után kegyetlenül lecsapott rá a rendszer haragja
Benedek Gábor a Helsinkiben megrendezett XV. nyári olimpiai játékok idején az olimpiai táborban – Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

Másolás

Vágólapra másolva

Sokszor halljuk, hogy valakinek előre meg volt írva a sorsa. Benedek Gábor Tiszafüreden született 1927-ben, annak a Lipcsey Mártonnak a kúriájában, akit a hazai öttusasport atyjának szoktak nevezni. Benedek innen indulva a sportág első egyéni magyar világbajnoka lett, egy évvel előtte, az 1952-es olimpián pedig a győztes magyar csapat tagja volt, ami mellé egyéniben ezüstérmet is szerzett. A most 95 éves bajnok az év sportolói gálájára látogatott Budapestre január elején, akkor beszélgettünk vele.

Benedek Gábor huszártisztként szolgáló édesapja hadirokkantként tért haza az első világháborúból, miután a harcokban elvesztette az egyik lábát. Budapesten kapott egy trafikot, vele együtt a családja is a fővárosba költözött Tiszafüredről. A két gyerek is katonai pályára vágyott, Gábor a Magyarországhoz visszakerülő erdélyi Marosvásárhelyre került hadapródiskolába 14 évesen, a két évvel idősebb testvére, Ferenc, Pécsre ment. Mivel a második világháború kirobbanása után a végzős középiskolásokat is a frontra helyezték, nekik is menniük kellett.

Gábor a lengyel fronton esett fogságba, ahonnan Dániába került. Ott liftes fiúként helyezkedett el, majd megpróbált Svédországban letelepedni, de visszaküldték Koppenhágába, ahonnan 1947 végén költözött vissza Magyarországra.

„Nem volt könnyű kint munkához jutni, és egyébként is hazavágytam már. Még a kisgazdák voltak hatalmon, a kommunistákat nem szerettem. Feri már itthon volt, ő a francia fogságból tért haza, akkor már nem versenyezhetett, mert a fél tüdeje egy súlyos fertőzés után nem működött, mint edző kezdett el az öttusával foglalkozni. Az ő hatására kipróbáltam én is” – emlékezett vissza Benedek a kezdetekre.

Márpedig a kezdetek elég jól sikerültek, Benedek ugyanis 1948-ban már harmadik volt az öttusázók magyar bajnokságán. A sportág még gyerekcipőben járt akkor itthon, a lovak és a vívás miatt egyfajta úri sportnak sorolták be a háború után. Olimpián mindaddig egyébként sem szerzett érmet magyar versenyző, 1948-ban, Londonban két magyart is kizártak. A központi akarat az 50-es évek elején megvolt arra, hogy a leginkább emberpróbáló sportágban látványos fejlődés legyen, pláne, miután a szovjetek is ráálltak az öttusára.

A két háború között a sportágat a svédek uralták, 1912-től mindegyik arany hozzájuk került, egyedül a berlini olimpián tudta megszakítani sorozatukat egy német versenyző. Benedek eleinte meg sem merte mondani a társainak a munkahelyén – számvitellel foglalkozott –, hogy edzeni jár. 1951-re meg is lett az előrelépés, egyéniben már második lett a bajnokságban, csapatban pedig a legjobb helyezést érte el társaival.

„Egyszer csak odajött hozzám Csepelen egy párttitkár, és azt kérdezte tőlem, jól hallom, Benedek elvtárs, maga Moszkvááába megy? Az ő értékrendjében ez nagy dolgot jelentett. Hát mentem, és hát megnyertem azt a versenyt. Ezzel megváltottam a helyem az olimpiára is. Az oroszoknál volt egy szó, a szicsasz. Ami jelenthetett holnapot is, de egy hónapot is. Hát ezt mondogatták nekünk, amikor arról faggattuk őket, mikor jöhetünk haza. Türelmesnek kellett lennünk. Addig nyilván folyamatosan tanultak tőlünk, a fegyvereink, a Walther pisztolyok valahogy nem velünk együtt értek haza, mert gondolom, lekopírozták azokat. Az olimpia előtt így új fegyvereket kaptunk, hozzá kellett szoknunk az utolsó pillanatban. Azokkal utazhattunk Helsinkibe.”

1952-ben, tehát 25 évesen kijutott az olimpiára újoncként, míg csapattársa, a szintén katonai alapokat szerző Szondy István már ott volt négy évvel korábban is. A harmadik tag, az orvostanhallgató Kovácsi Aladár még 21 éves sem volt, amikor bekerült a csapatba. Szondy és Benedek egy szobába kerültek, a vezetés abban bízott, hogy a mindig fegyelmezett Benedek jó hatással lesz a bohém életvitelt nem megvető Szondyra.

A magyar csapat nagy meglepetésre a svédek hegemóniáját megszakítva aranyérmes lett, Benedek pedig egyéniben a második.

Az akkori számítás szerint a versenyzők tusánkénti helyezését vették figyelembe a csapatrangsor megállapításakor, és értelemszerűen minél kevesebb jött ki valakinek, annál előrébb végzett az összetettben. Benedek a futásban második lett, úszásban tizennyolcadik, összesen 37-es helyezési szám került a neve mellé, míg a győztes Hall 32-vel zárt. A svéd az úszást és a lovaglást is megnyerte, így a lövészet 15. helye is belefért neki.

„Szokott remegni a kezem, de a lövészet jól ment az új pisztolyokkal is, kilencedik lettem. A svéd megkapta a legjobb lovat, nem szokatlan ez, az öt kilométeres, 25 fix akadállyal teli pályán ez előnyt jelentett. A verseny sok jelenete előttem van, emlékszem rájuk, anyám és a testvérem itthon hallgatták a rádiót, és végig szurkoltak. Akkor különösen szorítottak, amikor azt hallották Szepesi Györgytől, hogy a futásban jön Benedek, nagyon jön Benedek. Kemény pályát jelöltek ki, terepfutás volt a javából, emelkedőkkel és lejtőkkel. A futásom a csapat győzelme miatt fontos volt, az egyéni első helyére igazából nem gondoltam, nagyon relatív volt minden, örültünk, hogy egyáltalán ott lehettünk az olimpián.”

A csapat sikeréhez nagyon kellett Benedek futásban elért második helye, mert a másik két társnak, a már említett Szondynak és Kovácsi Aladárnak, nem volt esélye arra, hogy a tízbe kerüljenek. Nézzük is végig, a két csapat milyen helyezéseket szerzett tusánként! Még egyszer jelezzük, a helyezések alacsonyabb száma a jobb.

  • Lovaglás: Magyarország–Svédország 21 vs. 18
  • Vívás: Magyarország–Svédország 16 vs. 16
  • Lövészet: Magyarország–Svédország 45 vs. 68
  • Úszás: Magyarország–Svédország 46 vs. 29
  • Futás: Magyarország–Svédország 38 vs. 51
  • Összesen tehát 166–182-re győzött a magyar öttusa-válogatott.

Amint látható, a harmadik tusa, a lövészet hozta el a fordulatot, mert akkor Lindqvist idegességében kétszer nem találta el a táblát. A negyvenedik helye jócskán lerontotta a csapat átlagát, a magyarok 23 helyezéssel voltak jobbak ebben a tusában. Váratlan aranyérem volt, sem a szakvezetés, sem a politika nem számított rá, de teljesen megérdemelt.

Benedek egy év múlva az egyéni világbajnokságot is megnyerte Chilében Szondy István előtt, pár nappal az Aranycsapat 6:3-as londoni győzelme után december elején, ezzel még teljesebbé tette az országban uralkodó mámort. A csapatversenyben viszont kizárták a magyarokat, mert a lovaglásban a csapat harmadik tagja kihagyott egy kaput. Ha akár csak nulla ponttal fejezi be, akkor a csapat bajnok lett volna, a kizárás viszont azt vonta maga után, hogy a lovaglásban nem született értékelhető eredmény. „A svédek uralták a paragrafusokat, kiszortíroztak bennünket a versenyről. Nekem egyéniben az volt az egyik legjobb, de mindenképp a legeredményesebb versenyem.”

A chilei szereplésről szóló cikk a Népsport 1953. december 20-i számának címlapján – Forrás: Arcanum
A chilei szereplésről szóló cikk a Népsport 1953. december 20-i számának címlapján – Forrás: Arcanum

Csak egy gondolat a példaképfunkcióról: Benedek aranyérméről a rádióból értesült a 14 éves Balczó András, aki annyira a teljesítmény hatása alá került, hogy elhatározta, ha ez egy magyar embernek sikerülhet, akkor neki is fog. Pár év múlva már Benedek Ferenc volt az edzője, Balczó 1959-ben pedig már a második lett a vb-n, később pedig öt világbajnoki címig jutott.

Visszatérve Benedek életútjára, az 1954-es budapesti világbajnokságon a csapat újra győzni tudott, 1955-ben Magyarország Benedek nélkül – esett a lovával, és eltört a lába – is a világ legjobbja lett. A sérülése után visszatérő Benedek a címvédés reményében készült a melbourne-i olimpiára. A Képes Sport 1956 nyarán így írt róla egy kisebb verseny megnyerése után:

„Példának szeretnénk állítani sportolóink elé, mint akit nem szédítettek meg a világsikerek, aki az ünneplés közepette is megmaradt annak a törekvő, szerény sportolónak, akinek néhány évvel ezelőtt, kezdő korában megismertük. Nagyon sokra kell értékelni Benedek Gábor győzelmét, ha tekintetbe vesszük, hogy súlyos sérülése miatti hosszú kényszerpihenője után, úgyszólván mint egy kezdőnek egészen elölről kellett kezdeni a felkészülést. A sport barátai bizalommal kísérik Benedek Gábor további szereplését és változatlanul egyik olimpiai esélyesünknek tartják őt.”

A magyar küldöttség fogadalomtételén Benedek mondhatta az eskü szövegét még jóval az elutazás előtt, 1956. januárban. Aztán kevéssel az elindulás előtt októberben kitört a forradalom, a csapat Prágán keresztül vágott neki a hatnapos utazásnak. Az út teljes bizonytalanságban telt, kevés információt kaptak itthonról. Melbourne-ben Benedek legjobb magyarként a hatodik helyen végzett, a csapat a negyedik lett, sok ponttal maradt le a finnek mögött, így az éremszerzésre nem volt esélye. A dobogón így nem találkozhattak a szovjetekkel, de Benedek úgy tiltakozott az odahaza történő események miatt, hogy nem fogott kezet a szovjet riválisaival. Barátját, az öttusabajnok Hegedűs Istvánt lelőtték a forradalomban, ami lelkileg igencsak megviselte – Hegedűs onnan is ismerős lehet, hogy róla mintázták a régi papír húszforintoson látható férfialakot.

Benedek elmondta a társainak egy vacsoránál, hogy a szovjet sportolók semmiről sem tehetnek ugyan, de valahogy mégiscsak tiltakozni szeretne ellenük, mert azt az országot képviselik, amelyik vérbe fojtotta a magyar nép bátor szabadságharcát. Később, amikor az egyik, kézfogás nélkül hagyott szovjet riválisával Budapesten találkozott a forradalom utáni években, vacsorára hívta, de a szovjet nem fogadta el azt.

Mivel családos ember volt, eszébe sem jutott, hogy a forradalom idején kint maradjon Ausztráliában. Itthon a szabadságharcban való részvétele miatt eltávolították csepeli munkahelyéről, mivel azonban valamiből meg kellett élnie, szódát kezdett árulni.

1956 nyarán még ünnepelt sztár, 1957 elején már kitaszított

És még az sem ment könnyen, hogy szikvizet szállíthasson a város területén belül. 20 ezer forintért jutott hozzá feketén egy erkölcsi bizonyítványhoz, ami igen nagy pénz volt akkoriban. Lovakat vásárolt, és Kelenföldön reggeltől estig a kocsijával árulta a vizet, így tudott megélni. Amikor már nagyjából egyenesbe került az élete, 1959-ben el akart indulni egy vívóversenyen, de közölték vele, feleslegesen melegít be, mert örökre eltiltották a sportolástól. Ő nem is tudott erről, mert fegyelmi tárgyalása nem volt, távollétében törtek pálcát felette, meg sem hallgatták.

1959. november harmadikán jelent meg egy cikk a Népsportban. Szerzője nem volt, a cikk címe: Erkölcsi alap nélkül. Egy részlet belőle:

„Benedek egy követ fújt az ellenforradalmárokkal. Egyszeriben elfeledte, megtagadta azt az országot, azt a rendszert, amely neki csak jót tett, amely vele szemben kivételes bánásmódot tanúsított. A sportolás helyett élenjárt a népi demokrácia, a szocialista sport, a Szovjetunió rágalmazásában.

Pedig a rágalmaknak ellenkezőjére az ő példája is bizonyíték volt. Mindezt most, három évvel az ellenforradalom után tetézte azzal, hogy megjelent és elindult egy versenyen, amelyen nemcsak joga, de erkölcsi alapja sem volt a részvételre. Ugyan, hogy nézhet egyenesen a szemébe egy mai sportolónak Benedek Gábor?”

Újabb hat éven át maradt a szódásélet, 1965-ben bocsátottak meg neki, akkor visszamehetett a Honvédba – segédedzőnek. 1969-ben hagyta el az országot, amikor a kislánya beteg lett. Hosszas huzavona után engedélyezték lánya németországi gyógykezelését, és az utolsó pillanatig bízott abban, hogy kint meg tudják gyógyítani a lányát, de már nem tudták megmenteni az életét. A fiukat akkor nem vihették magukkal, ő volt a garancia arra, hogy a család hazatér. Ifjabb Benedek Gábort, a túszt, át kellett csempészni a határon. Egy csepeli barátja önként, fizetség nélkül vállalta a veszélyes küldetést, a kocsijában kialakított egy rejtekhelyet, ahol nem veszik észre a gyereket a határőrök. Neki persze pisszennie sem lehetett. A kocsit megvizsgálták kutyákkal, a szöktetés így is sikerült, a család új életet kezdhetett Németországban.

„Álmaimban sok minden előjön, de a múlt fáj. Nem csak a sportban, általában mondom, hogy sok minden ért engem. Az emlékezést szeretem ma már elhagyni, kérem, ne is mélyüljünk el tovább menne. Annak örülök, hogy ez az ország még rám, egy idős sportolóra is emlékszik, noha nem lakom itt.”

Az 1970-es warendorfi világbajnokságon Benedek már a német csapatot segítette, a kinti öttusa fellegvárában kapott állást, az 1972-es olimpiára ő készítette fel a németeket. Később a juniorválogatott edzője volt, Leverkusenben dolgozott, sok sikert ért el a korosztályával. Itthonról nem zaklatták, de sokáig nem is kapott magyar vízumot, így édesanyja temetésére nem mehetett el, csak 1986-ban térhetett vissza először Magyarországra.

Benedek Gábor a Magyar Sportújságírók Szövetségének 2022-es éves gáláján – Fotó: Gádoros Márk / MSÚSZ
Benedek Gábor a Magyar Sportújságírók Szövetségének 2022-es éves gáláján – Fotó: Gádoros Márk / MSÚSZ

Benedeket annyira zavarta és felkavarta az 1959-ben megjelent igazságtalan újságcikk, annyira méltatlannak érezte, hogy amikor először lehetősége nyílt rá, 1989 novemberében válaszolt az írásra. Leveléhez ösztönzést adott, hogy az ellene hozott határozatot a Magyar Közlönyben semmisnek nyilvánította Szűrös Mátyás köztársasági elnök, sportban szerzett kitüntetéseit pedig visszakaphatta. A névtelen cikk szerzőjét is felderítette, találkozott is vele. Az újságíró úgy védekezett, hogy kényszerítették erre az írásra, egyúttal bocsánatot kért. Késői válaszában ezt írta:

„Lelkiismeretemnek megnyugtató, hogy az 1956-os forradalom idején – számolva a súlyos következményekkel, és senkitől szolidaritást nem remélve – hazám függetlenségéért kiálltam.”

Benedek Gábor 95 évesen a Bonn melletti St. Augustinban él, a napi mozgástól nem szakadt el, rendszeresen mozog, lakása ablakában jól kivehetők a magyar nemzeti színek. A jelenlegi öttusa már nem érdekli, a régi öttusa, amit ő régi katonaként imádott, pedig szép lassan kezd kimúlni. A német Annika Schleu emlékezetes tokiói lovaglását azért természetesen látta, szerinte hallatlan hibát követtek el a szervezők, hogy a lovat az első kör rombolása után nem szedték ki a versenyből. Szemlátomást félt a pályától a ló, a német versenyző semmiről sem tehetett.

Benedek 1990 óta rendszeresen, évente legalább egyszer hazatér, a január 9-i év sportolója gálán pedig vastaps köszöntötte az Operaházban. Ha nincs az ő 1952-es győzelmük, valószínűleg az egész hazai öttusa nem áll rá az azóta rendkívül sikeres pályára.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!