Ahhoz képest, hogy gyerekeknek készül, több SpongyaBob-epizódot is betiltottak már

2022. december 3. – 07:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az 1999-ben indult SpongyaBob Kockanadrág egyértelműen az elmúlt 20-25 év egyik legnagyobb hatású rajzfilmsorozata, amit a felnőttek talán jobban is szeretnek, mint a gyerekek. A sorozatnak óriási kultusza van, készült belőle több mozifilm, és annyira meghatározó része az online mémkultúrának, hogy külön akciófigurákat is gyártottak a mémekből. Arról viszont meglehetősen kevés szó esik, hogy mennyi epizódot tiltottak be a tévék utólag, mert azok nem valók gyerekeknek.

A Screenrant korábban összeszedett egy rakás problematikus epizódot, amelyek miatt kisebb-nagyobb balhék voltak már az elmúlt évtizedekben:

  • Az egyik epizódban SpongyaBob és Patrik örökbe fogadnak egy bébifésűkagylót, a kritikusok szerint ezzel az egynemű párok örökbefogadását propagálták. Később a készítők erre azzal reagáltak, hogy a tengeri szivacsok nemtelenek, és SpongyaBob egyébként is aszexuális.
  • Több epizódban is a nagy multicégeket kritizálja a sorozat, és erősen környezetvédő a hozzáállása, ami jobboldali aktivisták szerint burkolt baloldali politikai propaganda.
  • De érte már kritika a sorozatot azért is, mert túl agresszív, hogy káromkodásra buzdítja a gyerekeket, vagy figyelemzavart okoz az egészen kicsi nézőknél.

Ezek a részek viszont a támadások ellenére máig elérhetők. Ellentétben két epizóddal, amelyeket egyszerűen betiltott a Nickelodeon, így sem a tévében, sem online nem láthatók. A Kwarantined Krab című epizódot azért lőtték le, mert túl egyértelműen utalt a pandémiára és a Covidra, a Mid-Life Crustacean esete viszont ennél sokkal bonyolultabb.

Ez a 2003-as epizód Rák úrról szól, SpongyaBob főnökéről, akinek kapuzárási pánikja van, és kényszeresen próbál kapaszkodni a fiatalságába, illetve olyan dolgokba, amelyeket még ifjúként szeretett. Rák úr fiatalsághoz való ragaszkodásában természetesen a segítségére siet SpongyaBob és Patrik is, akikkel egy úgynevezett panty raidre indultak, ami nyers fordításban valami olyasmit jelent, hogy bugyirazzia.

Ennek annyi az értelme, hogy SpongyaBob és Patrik – állítólag már régóta – azzal töltik az idejüket olykor, hogy betörnek női ismerőseik otthonába, és ellopják az alsóneműiket. Mondani sem kell, hogy ez a modern világban erősen problémás játék még úgy is, hogy az epizód végén kiderül: Rák úrnak sikerült a saját anyjához betörnie, aki büntetésből beküldi a régi gyerekszobájába, így elég furán teljesül a vágya a fiatalságához való ragaszkodásra. A Screenrantnek a Nickelodeon meg is erősítette, hogy 2018 óta levették a rotációból az említett epizódot, mert úgy ítélték meg, hogy nem gyerekeknek való.

Amúgy nem ritka, hogy utólag betiltanak egyes epizódokat gyerekeknek készült rajzfilmsorozatokból, különösen a Nickelodeon erős ebben, ahol a kilencvenes és a kétezres években egészen bizarr mesék is adásba kerülhettek. Azt, hogy ez mennyire nem ritka, az jelzi igazán jól, hogy az IMDb-n egy több mint 200 epizódot tartalmazó lista is található a betiltott rajzfilmepizódokról, amelyek között találni kifejezetten felnőtteknek készülteket is (South Park, Family Guy, Beavis és Butthead), de olyanokat is, mint a Bolondos dallamok, a Pokémon vagy Balu kapitány kalandjai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!