Minden idők legbetegebb rajzfilmsorozatát egy kárpátaljai magyarnak köszönhetjük

2020. december 06. – 12:50

Minden idők legbetegebb rajzfilmsorozatát egy kárpátaljai magyarnak köszönhetjük
Ren és Stimpy - Fotó: Nickelodeon

Másolás

Vágólapra másolva

Ha híres magyar rajzfilmest kell mondani, aki Amerikában csinált karriert, akkor általában mindenkinek Csupó Gábor neve ugrik be, mint aki a korai Simpson-családért és a Nickelodeon legnépszerűbb meséiért volt felelős. Pedig akad egy másik magyar származású rajzfilmes is, aki sokáig a szakma kultikus hősének számított a Ren és Stimpy című sorozatnak köszönhetően.

A magyar rajzfilmgyártás nem csak itthon legendás, hanem külföldön is: Csupó Gábornak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Nickelodeon rajzfilmjei annyira meghatározóvá válhattak a '90-es és 2000-es években. Volt azonban egy másik magyar származású rajzfilmes, aki ugyan nem vált annyira sikeressé, mint Csupó, cserébe ma már abszolút a rajzfilmszakma kultikus arcai közé sorolják. Ő John Kricfalusi, akit sokáig a következő Walt Disneynek tartottak, de aztán az állandó balhéi és radikális művészete megakadályozták abban, hogy az animációs szakma legnagyobbjai közé emelkedjen. Munkásságának csúcsa egyértelműen az annak idején Magyarországon is sugárzott Ren és Stimpy rajzfilmsorozat volt, amellyel kapcsolatban máig sem értik sokan, hogyan engedték, hogy egy alapvetően gyerekeknek szóló csatornán vetítsék.

Ahhoz, hogy Kricfalusi munkásságát és a Ren és Stimpy hatását igazán meg lehessen érteni, vissza kell menni az időben a ‘80-as évek végéig. Magyarországon a rendszerváltás után években jelentek meg csak nagyobb dózisban az amerikai rajzfilmek. Először a köztévén (1991) kaptak külön blokkot vasárnaponként főleg Disney-sorozatok, később bejött az országba angol nyelven a Cartoon Network, majd később a Nickelodeon is. Azonban az Egyesült Államokban már a '80-as években hatalmas biznisz volt az úgynevezett „vasárnap reggeli mesék” blokk, vagyis amikor a kereskedelmi tévék rájöttek, hogy gyerekeknek is el lehet adni műsorokat, és azon keresztül reklámokat, hiszen hétvégén nem kell iskolába járniuk, leülhetnek a tévé elé.

Az amerikai animációs szakma a '80-as évekre teljesen ráállt arra, hogy a gyerekeknek szóló rajzfilmsorozatok gyakorlatilag reklámként funkcionáltak, hogy eladják a játékfigurákat, legyen szó G.I. Joe-bábukról, Én kicsi pónim-figurákról vagy Transformers-robotokról. Emiatt egyre silányabb lett az animáció, egyre több rajzfilm készült egy kaptafára, és kezdett kiveszni az eredetiség a tévés rajzfilmek piacáról, amit egykor olyan produkciók domináltak, mint a Flintstone család.

John Kricfalusi 2005-ben – Fotó: Albert L. Ortega / Getty Images

A kárpátaljai magyar apától származó, de már Kanadában született John Michael Kricfalusi az amerikai animáció aranykorán nőtt fel, azokon az 1920 és 1970 között készült meséken, amelyeket a műfaj legnagyobbjai készítettek, mint Walt Disney, Tex Avery vagy a Hanna-Barbera duó. Kricfalusi az egyetem után Los Angelesbe költözött, hogy rajzfilmkészítő lehessen, első munkái közé tartozott a Tom és Jerry és a Super Friends, ami a Justice League szuperhőscsapat egyik első rajzfilmes feldolgozása volt. Kricfalusi több nagy animációs cégnél is megfordult, köztük a Hanna-Barberánál is, ahol saját bevallása szerint minden idők legrosszabb animációs munkája folyt.

Végül Kricfalusit nem más mentette meg, mint Ralph Bakshi, a felnőtt animáció úttörője, aki a szárnyai alá vette. A projektet, amin dolgoztak, végül nem rendelte be a tévécsatorna, de azt elintézte, hogy ő legyen a rendezője a Rolling Stones 1986-as klipjének, a Harlem Shuffle-nek. Ebben a klipben már látszik Kricfalusi animációs technikája, amiben minden figura a végletekig el van túlozva vizuálisan, és itt nem Mick Jagger hatalmas szájára gondolunk.

Bakshi és Kricfalusi aztán a Mighty Mouse rajzfilmsorozaton dolgoztak együtt, amit ma már ünnepelni szokás azért, hogy mennyire felnőttes és elborult volt, és mekkora szabadságot kaptak a készítők a többi stúdióhoz képest. A karakter már a ‘60-as évek óta létezik, de Bakshi és Kricfalusi két évadra újraélesztették a ’80-as években a CBS-en, de mindössze két évadot ért meg a produkció, Kricfalusi pedig a második évad elején távozott. A sorozatot azért lőtte le a CBS, mert az egyik epizódban a főhős szuperegér kokaint szippant fel az orrába. Hiába védekezett azzal Bakshi és Kricfalusi is, hogy nem is kokaint fogyaszt a főhős, hanem porrá tört virágszirmokat, ez az érv kevésnek bizonyult a folytatáshoz. Kricfalusi kilépett, és az ABC-nél az egyik példaképe, Bob Clampett szárnyai alatt készíthetett rajzfilmeket, de minél többet panaszkodott a csatorna arra, hogy a mese nem való gyerekeknek, Kricfalusi annál durvább jelenetekkel rukkolt elő, hogy aztán a Beany and Cecilt hat rész után elkaszálják a túl felnőttes hangnem miatt.

Kricfalusi végül Spümco néven saját stúdiót alapított, ahol elkezdtek dolgozni a Ren és Stimpyn a Nickelodeonnak, ahol ezerrel azon voltak, hogy animációs sorozatokkal dobják fel az alapvetően gyerekeknek szánt csatornát. Kricfalusi több ötlettel is házalt a Nickelodeonnál, ahol egyedül Ren, a csivava, és Stimpy, a macska tetszett igazán az ötletek közül. Kricfalusi a két karaktert még egyetemei évei alatt találta ki, és eredetileg az akkoriban népszerű kutyás-cicás meséket parodizálta volna ki a szociopata csivavával, és kedves, de kőbuta macskával. Kricfalusi abban egyezett meg a Nickelodeonnal, hogy azért cserébe, hogy csinálhasson egy-két egészen extrém epizódot, készít majd olyan részeket is, amelyek szívet melengetőek.

Így történhetett meg, hogy az 1991-ben (a Doug és a Csupó Gábor-féle Fecsegő tipegők mellett) debütált rajzfilmsorozat a legnézettebb kábeltévés sorozattá vált, és úgy volt elképesztően nagy népszerűsége, hogy nem árultak a meséből merchandisingot, nem voltak az első pillanattól kezdve bevonva akciófigurákat gyártó cégek, mint a rajzfilmek esetében akkoriban szint mindig. A sorozat később magyar szinkronnal itthon is bekerült a tévés sugárzásba, de a Nickelodeon csak késő este adta le a részeket, amikor már a gyerekek alszanak. Ez egyébként nem véletlen, mert hiába nem volt például vér az epizódokban, Kricfalusi rajzai annyira gusztustalanok, sokkolóak és néhol kifejezetten félelmetesek voltak, hogy egy kamasz gyereknek is hamar leeshetett, hogy itt bizony nem feltétlenül ő a célközönség.

De hiába volt állati népszerű a Ren és Stimpy, és dicsőítették a szakújságírók, hogy végre egy rajzfilmsorozat, ami nem tömegtermeléssel, hanem valódi alkotói szabadsággal készül, Kricfalusi itt is csak két évadig bírta. Itt már nem azon csatázott, hogy szabad-e asztal alján csüngő, beszélő fikákat rajzolni, hanem egyszerűen képtelen volt tartani a leadási határidőket, ami miatt többször is nagyon kellemetlen helyzetbe került a hirdetői előtt a csatorna. Végül felbontották Kricfalusival a szerződést, aki hiába próbálta meg rávenni a távozásra a többieket is, a műsor készítőinek nagy része még évekig dolgozott a Ren és Stimpy új részein.

Kricfalusit egyébként marasztalta a csatorna, mint kreatív supervisor, de úgy érezte, ha ezt az ajánlatot elfogadja, azzal eladja magát. Külön érdekesség, hogy állítólag a második évad első epizódja után romlott meg annyira a kapcsolata a Nickelodeonnal, hogy csak ügyvédeken keresztül volt hajlandó kommunikálni velük. Ebben a részben egy George Liquor nevű fazon örökbe fogadja a két főhőst, de gonosz, abuzív módon bánik velük, ami a csatorna szerint alkalmas volt a gyerekek megfélemlítésére. George Liquor hangját egyébként a magyar származású Michael Pataki adta, aki színészként megfordult a Rocky IV-ben, A farm, ahol élünkben és a Star Trek: Az új nemzedék-ben is, de főleg rajzfilmek szinkronhangjaiként és karakterszínészként volt ismert.

A sorozat a harmadik évadtól elvesztette az eredetiségét, és a sokkoló, de zseniális animációt felváltotta az ostoba poénok ismételgetése. 2003-ban visszatért, hogy új évadot készítsen a Spike TV-nek, de csak három epizódig bírta, a maradék három részt soha nem vetítették le tévében. Kricfalusi szerint a csatorna a South Park irányába tolta volna a műsort, de valamiért csak az egészen gusztustalan altesti humorig futotta a leadott részekből.

Ren és Stimpy – Fotó: Nickelodeon

A Ren és Stimpyről idén jelent meg a Happy Happy Joy Joy című dokumentumfilm, amelyből kiderül, hogy elképesztően nehéz volt Kricfalusival együtt dolgozni. Gyűlölt egyedül lenni, viszont fasiszta őrmesterként dolgoztatta a beosztottait, gyakran olyan hangnemben kritizálta mások munkáit, hogy azok teljesen összetörtek, depressziósak lettek vagy másnap felmondtak. Az egyik megszólaló szerint rendszeres volt köztük az a mondás, hogy „verést kaptak”, ami azt jelentette, hogy Kricfalusi darabokra szedte egy-egy rajzukat, és komplett újrakezdést rendelt el. Egy másik mondás a „vigyázz, mert repül a szemüveg!” volt, amellyel Kricfalusi kiszámíthatatlan indulatosságára utaltak. Néha ugyanis annyira beleélte magát egy-egy jelenetbe vagy a saját dühkitörésébe, hogy ordibálás és gesztikulálás közben rendszeresen lerepült a fejéről a szemüveg.

Ugyan Kricfalusi munkásságának a csúcsát a Ren és Stimpy első két évadához kötik, kifejezetten keresett maradt a szakmán belül sőt, az ő nevéhez fűződik a világ első kizárólag interneten megjelenő animációs sorozata, a Weekend Pussy Hunt, ami annak idején az MSN honlapján volt nézhető. 1998 és 2001 között visszament a Hanna-Barberához Maci Laci- és Jetson család-rajzfilmeken dolgozni, illetve forgatott videóklipeket is, például Björknek és a Tenacious D-nek. Utóbbi frontembere, a sznész Jack Black saját bevallása szerint hatalmas rajongója Ren és Stimpynek, ezért is kereste fel Kricafalusit a Fuck Her Gently című szám klipjéhez. A videó kizárólag a kiadó honlapján volt elérhető, majd onnan is eltűnt. Később aztán csinált még egy klipet nekik a Classico című számhoz, és egyet Weird Al Yankovicnek is.

A 2010-es években kezdték el aztán újra felfedezni Kricfalusit. Több projekten is dolgozott az Adult Swimnek (egyiken a Beavis és Buttheadért is felelős Mike Judge-dzsal), és a Simpson család készítői is felkérték két alkalommal, hogy a sorozat ikonikus kanapés intrójához rajzoljon egy-egy saját verziót. Idén viszont bejelentette, hogy 65 évesen végleg visszavonul az animációs munkától – bár nem a saját döntése alapján.

2018-ban ugyanis megjelent a Buzzfeeden két nőnek a vallomása, akiket állításuk szerint Kricfalusi a '90-es években még tinédzser korukban megpróbált felhasználni a saját szexuális vágyaira. Robyn Byrd és Katie Rice is azzal kereste meg a férfit, hogy rajonganak a munkásságáért, és dolgozni szeretnének a csapatában, de végül egészen másként alakult a munkakapcsolatuk. Byrdöt repülővel utaztatta Los Angelesbe mindössze 16 évesen (Kricfalusi ekkor már 40 volt), majd felvette a Spümcóba gyakornoknak úgy, hogy akkor már együtt éltek. Byrdöt annyira kikészítette a tudat, hogy a példaképe az ujjai köré csavarta és szexuálisan kihasználta, hogy teljesen feladta az animációs szakmát. Az akkor 18 éves Rice-t pedig azután kezdte el szexuálisan zaklatni, hogy felvette a stúdiójába nem sokkal azután, hogy Byrd otthagyta Kricfalusit. Rice-t ráadásul már 13-14 éves korában elkezdte behálózni a férfi, mielőtt felvette volna felnőttkorba érve a cégéhez. Mint a cikkből kiderül, az egész szakma előtt nyílt titok volt, hogy Kricfalusi zaklatja a női kollégáit. Még annak is híre ment, hogy gyerekpornót tárolt a gépén, de a rendőrség az ügy elévülése miatt nem indított nyomozást.

A Happy Happy Joy Joy című dokumentumfilm stábja a Sundance Filmfesztiválon. Kricfalusi nem ment el a bemutatóra, de ott Robyn Byrd (balról a második) és Vanessa Coffey is, aki annak idején a Nickelodeonhoz hozta Kricfalusit – Fotó: Rich Fury / Getty Images

Kricfalusi ügyvédje elismerte, hogy 25 évvel ezelőtt valóban volt a férfinek egy 16 éves barátnője, de tagadja, hogy szexuálisan zaklatta volna, vagy gyerekpornót tárolt volna a számítógépén. Később maga a rajzoló is elnézést kért a két nőtől és minden rajongójától, viselkedését bipoláris és hiperaktív személyiségzavarral, illetve indulatkezelési problémákkal magyarázta. A dokumentumfilmben egyébként Kricfalusi elismeri, hogy mai fejjel egyáltalán nem tartja rendben levőnek, hogy egy tinédzser rajongójával kezdett kapcsolatot. A cikk után a Nickelodeon levette Kricfalusi fotóját a honlapjáról, de ami valószínűleg igazán fájhat neki az az, hogy a Comedy Central nemrég rebootot rendelt be a rajzfilmből, és hiába kezdtek el még Kricfalusival dolgozni, a balhé kirobbanása után közölték, hogy a férfi egy lyukas petákot sem kap a produkcióból, és semmilyen módon nem vesz majd részt a gyártásban.

John Kricfalusi karrierje szépen illeszkedik a zseniális, de problémás rajzfilmesek sorába, mint Walt Disney, akiről máig sokan állítják, hogy rasszista és antiszemita volt, vagy Ralph Bakshi, aki rendszeresen tárgyiasította a nőket az alkotásaiban. Egyik oldalról az animációs szakma tényleg legnagyobbak között emlegeti Kricfalusit, aki annyira komolyan vette a munkáját, hogy filmek képkockáit merevítette ki, hogy meg tudja rajzolni a megfelelő arcmimikát különböző érzelmekhez (ebben Kirk Douglas színészkedése volt egyébként az etalon számára). Másik oldalról viszont feltűnő, hogy valahogy soha senkivel nem tudott együtt dolgozni Kricfalusi huzamosabb ideig, és amikor végre valami teljesen sajátot csinálhatott a Kickstarternek köszönhetően, a projektje éveket csúszott, nem hozta a várt színvonalat, és a rajongók is elfordultak tőle. Ugyan az idei dokumentumfilmben azt mondja, hogy végleg visszavonult az animációktól, de a blogján máig rendszeresen posztol a munkáiról, mások rajzairól, és tanácsokat ad kezdő animátoroknak.