Magasabb sebességre kapcsol az Észkombájn: jön a könyv, a Facebook, a hírlevél!

2022. október 10. – 15:12

Másolás

Vágólapra másolva

Második születésnapját ünnepli a Telex, és ezzel két éves lett az Észkombájn is. Egyetlen napot sem hagytunk ki azóta, hétköznapokon általában már reggel ötkor, hétvégenként pedig változó időpontban jelentkezünk egy-egy tudományos, történelmi, vagy popkulturális érdekességgel. A rovat első cikke, az újság indulásakor természetesen arról szólt, hogy mi is az a telexgép. Pontosabban nem is ez volt az első – és ezzel kanyarodjunk is kicsit a kulisszák mögé.

A legeslegelső Észkombájn-cikk ez volt, egy évek óta tök üresen álló New York-i felhőkarcolóról szólt, és tulajdonképpen ez volt a Telex első elkészült cikke, hetekkel azelőtt íródott meg, hogy maga az újság elindult volna. Ezzel teszteltük ugyanis az akkor még erősen félkész szerkesztőségi rendszerünket, és ez volt az a példacikk is, amin a kollégák tanulták a cikkszerkesztő felület kezelését.

Most, több mint 700 epizóddal később eljött az ideje, hogy az Észkombájn sebességet váltson – sőt, egyből három sebességet.

Könyv

Novemberben jelenik meg az első Észkombájn könyv, a legérdekesebb, online már megjelent, kibővített, vagy éppen vadonatúj sztorikkal. Háromszáz oldal, remek olvasmány, és persze tökéletes karácsonyi ajándéknak is. Online a Telexshopban lehet megrendelni, az előrendelés már él is. (Sőt, kedvezményes áron csomagban is megvehető a Telex többi könyvével együtt.)

Facebook

Elindult az Észkombájn dedikált Facebook-oldala, ha valaki a weben, vagy az appban épp lemaradt volna a napi cikkről, itt bepótolhatja, plusz lesznek még csak ide felkerülő extra tartalmak is. Lehet menni lájkolni, megosztani, meg minden ilyesmi. Erre tessék.

Hírlevél

Hamarosan indul a Heti Észkombájn hírlevél, amivel végképp garantálni tudja, hogy egyetlen cikkről se maradjon le: itt egy csomagban megkaphatja bárki a heti adagját, ha nem a napi rohanásban, hanem egy ültő helyében olvasná el inkább.

És a háromszoros sebességváltás mellett persze továbbra is minden nap jelentkezünk egy új cikkel, aki pedig belemerülne az archívumba, annak ezt a linket ajánljuk.

Ez a cikk egy promóció.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!