Nyert egy olimpiai aranyat, azt odaadta a feleségének, aki pár perccel később szintén olimpiai bajnok lett

2022. szeptember 18. – 09:43

Nyert egy olimpiai aranyat, azt odaadta a feleségének, aki pár perccel később szintén olimpiai bajnok lett
A cseh Emil Zátopek az olimpiai 5000 méteres síkfutás céljában, 1952. július 26-án Helsinkiben, a francia Alain Mimoun és Herbert Schade előtt – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Száz évvel ezelőtt, 1922. szeptember 19-én született Emil Zátopek, aki megkérdőjelezhetetlenül az egyik legnagyobb alakja a hosszútávfutásnak. A cseh atléta négyszeres olimpiai bajnok volt, az 1940-es, 1950-es években halmozta a világrekordokat, miközben elképesztően önsanyargató edzésmunkát végzett. Zátopek rendkívül karizmatikus figura volt, sok történet maradt fent nagylelkűségéről, sportszerűségéről is, de még Csehszlovákiában sem tudott igazi bálvánnyá válni az állampárttal való viszonya miatt.

Zátopek élete tele van meseszerű mozzanatokkal, amelyekből akár egy csöpögős melodrámát is lehetne írni. A képzeletbeli film egyik nagyjelenete biztosan az 1952-es helsinki olimpián játszódna, ahol szinte egyszerre rendezték az 5000 méteres síkfutás döntőjét és a női gerelyhajítást, amelyben Zátopek felesége, Dana Zátopková indult.

Férj és feleség ugyanabban az órában nyert

A feleségét inkább nyomasztotta, hogy egy időben versenyeztek. „Nem tudok koncentrálni, ha versenyzel” – mondta férjének, aki erre annyit válaszolt: „Ez így van rendjén, egy feleségnek végül is gondolnia kell a férjére.” Ezen aztán a nő kiborult, és Zátopeknek ki kellett engesztelnie. A versenynapon már minden simán ment, Zátopek új olimpiai rekorddal nyerte meg az 5000 métert úgy, hogy nem őt tartották az igazi esélyesnek, hiszen pár nappal korábban már a 10 000 méteren kihajtotta magát. Azt is olimpiai csúccsal nyerte mellesleg.

Miután Zátopek győzött 5000 méteren is, összefutott feleségével a stadionban, és odaadta neki az aranyérmét, hogy szerencsét hozzon neki. Zátopková mindjárt az első sorozatban 50,47 méteres olimpiai rekordot ért el, amellyel meg is nyerte az aranyat. Zátopek persze ezután sem bírta ki csipkelődés nélkül. „Minden rajtam múlt. A győzelmemtől annyira felpörögtél, hogy két méterrel messzebbre dobtál” – mondta a futó, aki aztán a választ nem tette zsebre: „Hát jó, akkor menj, és gyújts lángra valami fiatal lányt, ha már ilyen okos vagy. Hátha ő is olyan lelkes lesz, hogy 50 métert dobjon.”

Emil Zátopek 5000 méteres, 10 000 méteres és olimpiai maratoni aranyérmes futó feleségével, Dana Zapotkovával, aki gerelyhajításban szerzett aranyérmet – Fotó: Keystone-France / Gamma-Rapho / Getty Images
Emil Zátopek 5000 méteres, 10 000 méteres és olimpiai maratoni aranyérmes futó feleségével, Dana Zapotkovával, aki gerelyhajításban szerzett aranyérmet – Fotó: Keystone-France / Gamma-Rapho / Getty Images

A Zátopek család így egy órán belül két olimpiai rekordot és aranyat könyvelhetett el, de ez mintha előre meg lett volna írva, hiszen Zátopek és Zátopková ugyanazon a napon is születtek.

Jó ez a tempó?

Helsinkiben Zátopek nemcsak ezzel a sztorival írta be magát a sporttörténelembe, hanem egy olyan mesterhármassal is, amire sem azelőtt, sem azóta nem volt képes egyetlen futó sem, és jó eséllyel a jövőben sem lesz: a cseh futó az 5000 és a 10 000 méter mellett a maratont is megnyerte. Utóbbit ráadásul úgy, hogy előtte sosem versenyzett ezen a távon. Kezdőként azt a taktikát választotta, hogy a világ akkori leggyorsabb maratonistáját, a brit Jim Peterst követi. Nagyjából 15 kilométernél ért mellé, és mivel teljesen bizonytalan volt benne, hogy hogyan érdemes maratont futni, megkérdezte: „Ez a tempó elég jó?” „Nem, ez nem elég gyors” – jött a válasz. „Tényleg?” Erre már csak bólintott Peters, Zátopek pedig gyorsított, és onnantól már csak a hátát látta a brit futó. Később aztán elmondta, neki tökéletesen megfelelt az az iram, csak viccből vágta rá Zátopek kérdésére, hogy kevés.

A cseh futó a 42 kilométeren sem folyadékot, sem ételt nem vett magához, és újabb olimpiai rekorddal, 2:23:03-mal ért célba. A triplázás az egész atlétikai közösséget lenyűgözte. A friss győztest a jamaicai 4×400-as váltó tagjai emelték vállukra és hordozták körbe a stadionban. Zátopek megdicsőülését sokan az olimpiai eszme valódi megtestesülésének látják: a hidegháború kezdetén ez a nagyon nyílt és eredményes figura összehozta a nyugati és a keleti blokk sportolóit.

Emil Zátopek átveszi az 1952-es helsinki olimpiai aranyérmét, miután megnyerte a 10 000 méteres futást. A francia Alain Mimoun lett a második, a szovjet Alekszandr Anufrijev a harmadik a versenyen – Fotó: Central Press / Getty Images
Emil Zátopek átveszi az 1952-es helsinki olimpiai aranyérmét, miután megnyerte a 10 000 méteres futást. A francia Alain Mimoun lett a második, a szovjet Alekszandr Anufrijev a harmadik a versenyen – Fotó: Central Press / Getty Images

Zátopek nem csak eredményei miatt lett népszerű. Igazi társasági ember volt, hat nyelven beszélt, állandóan poénkodott, és nem nagyon bírta ki, hogy ne szóljon versenytársaihoz. Egy brit sportoló panaszkodott is arról, hogy sosem fogja be a száját. A helsinki maraton második felében jobb híján az őt kísérő autóban ülő fotósokkal beszélgetett, majd kijelentette, hogy a maraton nagyon unalmas verseny.

A saját olimpiájáról is lemondott volna barátságból

Lehet, hogy sokaknak az idegeire ment, de neki tényleg sokat jelentettek a pályán szerzett ismeretségek, mindig tisztelettel közelített ellenfeleihez, gyakran emlegette, hogy „a győzelem nagyszerű dolog, de a barátság még jobb.” És Zátopek nem a levegőbe beszélt ezzel.

Az 1950-es években a kommunista hatalomátvétel után Csehszlovákiában is fojtogató volt a légkör, és ez a sportra is kihatott. Hiába számított nagy tehetségnek futótársa, Stanislav Jungwirth, annak apja börtönben ült, és őt is rendszerellenesnek minősítették, ezért nem engedték, hogy kiutazzon az olimpiára. Zátopek erre azzal állt elő, hogy ő csak akkor megy Helsinkibe, ha Jungwirth is jöhet. Nyíltan szembement a hatalommal, és nem csak azt kockáztatta, hogy lemarad az olimpiáról. Kiállásáért akár börtönre vagy kényszermunkára is ítélhették volna, egy uránbányában pedig nem voltak túl jók az életkilátások. Végül a várható érmek miatt visszavonulót fújt az állampárt, és napokkal később a csapat után Zátopek és Jungwirth is megérkezett Helsinkibe. Mindeközben a csehszlovák lapok Zátopek mandulagyulladását jelölték meg a késés okaként.

Zátopek egy másik nagyvonalú gesztusa a 17 világcsúcsot felállító ausztrál Ron Clarke-hoz fűződik. A két futó 1966-ban, Prágában találkozott. Zátopek ekkor már felhagyott a versenyzéssel, de nagyon tisztelte az ausztrált, aki világcsúcsai ellenére nem tudott aranyat nyerni a tokiói olimpián. Amikor elbúcsúztak egymástól a repülőtéren, Zátopek egy kis csomagot adott át Clarke-nak. Az ausztrál nem tudta mire vélni a dolgot. Talán egy mikrofilmet vagy egy titkos üzenetet kell kijuttatni a szabad világba, esetleg valami csempészárut? Csak később nyitotta ki a csomagot, és nagy meglepetésére Zátopek egyik helsinki aranyérme volt benne. Mellette pedig egy üzenet: „Nem barátságból, hanem mert megérdemled.” A cseh futó mintha csak megérezte volna, hogy Clarke-nak 1968-ban sem fog összejönni a győzelem a mexikói olimpián.

Clarke erről a találkozásról egy másik sztorit is felidézett, ami jól leírja Zátopek fesztelenségét és társadalmi státuszát. Prága belvárosába mentek, hogy cseh kristályt vásároljanak, és mivel nem találtak parkolóhelyet, Zátopek egyszerűen egy posztoló rendőrre bízta a kocsiját. Amikor végeztek, füttyentett egyet, és a rendőr máris előállt az autóval.

A kádjában mosatlan ruhákból csinált futógépet

Amögött, hogy Zátopek ennyire kivételezett helyzetbe kerülhessen, rengeteg munka rejlett. A zlíni cipőgyárban dolgozott, amikor meglehetősen későn, 19 évesen rávették, hogy elinduljon egy futóversenyen, amelyről egészségi állapotára hivatkozva amúgy távol akart maradni. Különösebb rákészülés nélkül a második lett. Ezután leigazolt egy atlétikai klubba, és sajátos módszerekkel kezdte meg a felkészülést, hogy korának legnagyobb futója legyen.

Emil Zátopek Prágában ugrik át egy park padján – Fotó: Alain Nogues / Getty Images
Emil Zátopek Prágában ugrik át egy park padján – Fotó: Alain Nogues / Getty Images

A hosszútávfutás ekkor még az útkeresés időszakában volt, különböző edzésrendszereket dolgoztak ki a szereplői, főként gyakorlati tapasztalatok alapján. Ekkor kezdett el terjedni az intervallumos módszer, ami rövidebb távok egymás utáni gyors lefutásából állt, rövid pihenőkkel. Zátopek is ehhez nyúlt, és szinte a végletekig elment. Úgy tartják, aki követni próbálta a módszereit, az szinte biztosan beleszakadt. „A futást egyszerű megérteni, elég gyorsan kell futnod, és meg kell legyen az állóképességed. Tehát fuss gyorsan a sebességért, és ismételd sokszor a kitartásért” – foglalta össze filozófiáját.

Miután bevonult a cseh hadseregbe a világháború végén, több ideje lett edzeni, és ekkor kapott rá igazán az intenzív és félelmetes mennyiségű munkára. Egy átlagos napon öt kétszáz méteres sprint után lenyomott húsz menet négyszáz métert, majd még öt kétszázat. Miután ez sikerült, fokozaton növelte a négyszázak ismétlésszámát, ötvenre, hatvanra majd hetvenre emelte, de voltak olyan napjai is, amikor két edzésre bontva, összesen 100-szor 400 métert futott, gyakorlatilag sprintben teljesítve egy maratont. Más extremitásokat is bevetett a jó tempóért, futott gázálarcban, hogy nehezebb legyen a légzés, futott bakancsban és súlyokkal a lábán, kiment a derékig érő hóba, de előfordult, hogy éjszakánként fáklyával a kezében edzett. Hogy mennyire elkötelezett volt, azt az is bizonyítja, hogy 1946-ban egy berlini versenyre 350 kilométernyi kerékpározással érkezett meg Prágából.

Ha nagyon hideg volt, otthon edzett, mosnivaló ruhákkal pakolta tele a fürdőkádat, és azokat taposta kezdetleges futószalagként. Egy anekdota szerint a feleségével a nyakában is rendszeresen futott, de Dana Zátopková szerint ez csak egyszer fordult elő. Persze enélkül is elég önkínzóak voltak Zátopek módszerei. Nem feltétlenül a fizikai képességeit akarta kitolni, inkább a lelki oldalát akarta megtapasztalni a fájdalomnak. Az egyik szállóigévé vált mondata is ehhez kapcsolódik: „A fájdalom és a szenvedés vonala választja el a fiúkat a férfiaktól.”

Ez nem művészi torna

Ha valakinek, akkor Zátopeknek az arcára volt írva a fájdalom. A cseh futó folyton grimaszolt, hátra- vagy oldalra döntött fejjel futott, mintha minden méter megtétele kínszenvedéssel járna. Egy korabeli újság szerint a futóstílusa olyan, mintha egy férfi egy polippal birkózna egy futószalagon. Erre ő általában csak úgy reagált, hogy ez nem művészi torna vagy műkorcsolya. A Cseh Lokomotívnak elkeresztelt futó a taktikájával is őrületbe kergette az ellenfeleit, hol belefutott egy nagyon erős kört a versenyekbe, hol látványosan visszaesett a mezőnyben. Ezek az iramváltások sok esetben hatásosak voltak, az ellenfelek elkészültek az erejükkel. Zátopek mentségére legyen mondva, sosem csinált titkot az edzésterveiből, mindig megosztotta azokat. Egyik nagy riválisa, Alain Mimoun ezért is nevezte szentnek.

Karrierje során Zátopek 18 világrekordot állított fel 5000 és 30 ezer méter közötti távokon, összesen négy olimpiai bajnoki címet szerzett, az elsőt 10 000 méteren 1948-ban, Londonban, és még egy ezüstérme is van onnan 5000 méterről. Az 1956-os olimpián már nem tudta megismételni helsinki sikereit, egy sérvműtét után csak hatodik lett a maratonon. Végül 1958-ban visszavonult.

Zátopek, amint megnyeri a 10 000 méteres futást a svájci Bernben 1954-ben – Fotó: Keystone / Getty Images
Zátopek, amint megnyeri a 10 000 méteres futást a svájci Bernben 1954-ben – Fotó: Keystone / Getty Images

Az állampárti kötődés lerombolhatja a bálványt

Hiába a nagyszerű sportkarrier és nagylelkűségének számos bizonyítéka, kutatók szerint hiba volna Zátopeket erkölcsi példaképnek állítani, mert többször kollaborált az állampárttal. A hadseregben ezredesi rangot kapott Zátopek óhatatlanul közel került a kommunista rezsimhez, 1954-ben a katonai elhárítás tagja is lett Macek fedőnéven. Hogy pontosan milyen feladatokat végzett, arról nincsenek információk, de több olyan nyilvános megnyilatkozása volt, például egy kirakatperben, amelyben támogatta a rendszert.

Nehéz megítélni, hogy milyen erők mozgatták Zátopeket, mert a későbbiekben is erős kilengéseket mutatott. 1968-ban a prágai tavasz idején a Vencel téren a szovjet tankok ellen szólt, majd aláírta a Kétezer szó című reformkommunista kiáltványt, de miután megszállták Csehszlovákiát a Varsói Szerződés tagállamai, és nem jött össze az emberarcú szocializmus, az egykori futó is visszakozott. Hiába kért azonban elnézést, az elvtársak megbüntették, így fizikai munkára kényszerítették, kútásóként dolgozott, majd egy darabig 600 méterrel a föld alatt, egy uránbányában is szolgált. Csak 1974-ben térhetett vissza Prágába. Ezután is vitatott maradt a személye, mert 1984-ben ő is egyetértett azzal, hogy a keleti blokk országai bojkottálták a Los Angeles-i olimpiát.

Zátopek 2000-ben, 78 évesen halt meg. Búcsúztatására a világ sportvezetői is ellátogattak, és páratlan sportkarrierje elismeréseként posztumusz díjakat ítéltek oda neki.

Kövess minket Facebookon is!