A futballnak megvannak a korszaktól függetlenül megkérdőjelezhetetlen szupertehetségei. Ilyen például Puskás, Pelé, Maradona, Ronaldo (az eredeti), Ronaldo (a C.) és Kylan Mbappé. Sok tehetségnek óriási, hollywoodi filmbe illő akadályokat kell(ett) leküzdenie a csúcsig, Mbappé mondjuk ebből a szempontból kilóg, ő már 12 évesen a francia futball Roxfortjának megfelelő Clairefontaine akadémiáján fejlesztette képességeit, 16 évesen bemutatkozott a francia élvonalban, most, 23 évesen pedig a világ egyik legjobban fizetett játékosa a Paris Saint–Germainnél.
De nem mindenki tudja le ilyen könnyen, természetesen a PSG-ig tartó utat. Ott van például a futballvilág második legnagyobb szélhámosa, a francia Gregoire Akcelrod. A legnagyobb szélhámos cím örökös birtokosa ugyanis a brazil Carlos Henrique Kaiser, aki az 1980-as években addig hantázott mindenféle kluboknak, amíg bármiféle focitudás nélkül le nem igazolták. Megfordult Brazília ikonikus klubjaiban, a Botafogót és a Flamengót kétszer is rászedte, de a francia Ajaccio is az áldozata lett. Carlos Kaiser csodálatos átverőszériáját még az Indexen írtuk meg részletesebben.
Na, francia mesefőhősünk, Gregoire Akcelrod hasonló vállalkozásra szánta el magát a kétezres évek második felében:
lényegében nulla értékelhető futballtudással akart bekerülni egy legalább európai szinten jegyzett futballklubhoz.
Ha Ronaldóék és Maradonáék esetét hollywoodi filmhez hasonlítottuk, akkor maradjunk annyiban, hogy mesénk a párizsi végcélhoz képest kicsit messze indul, de Brazília helyett elég csak a hozzánk közeli Bulgáriáig menni. A kétezres évek vége turbulens időszak volt nemcsak Akcelrod, hanem a legismertebb, legnagyobb és legsikeresebb bolgár futballklub, a CSZKA Szofija életében is, letartóztatták ugyanis a klub korábban már lemondott elnökét, Alexander Tomovot és a korábbi klubvezető Alexander Garibovot is. A vád sikkasztás és okirat-hamisítás volt a páros ellen. Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen botrányos eset után jobban óvja a renoméját egy – Bulgáriában mindenképp – patinás klub, és óvatosabban kezeli az ügyeit. De nem. Ahogy kellett, simán bedőltek Akcelrod átverésének.
Akcelrod vagyonos francia családban nőtt fel, a vagyon mellett pedig hírességek is megfordultak a közelében. Ahogy a Set Pieces oldalnak később mesélte, 15 éves korában a nagyanyja az Oscar-díjas Maurice Chevalier-vel élt, de gyerekként sem a fényűzés, sem a hírességek nem érdekelték. „Nem nagyon szerettem a ház légkörét, mert a szüleim mindig az üzletről és a pénzről beszéltek” – mondta.
Hogy ebből kiszakadjon, úgy képzelte, futballista lesz. Csakhogy Puskással, Pelével vagy Maradonával szemben benne fikarcnyi tehetség sem lakozott. Becsülendő, hogy ez semennyire sem szegte kedvét, sőt, lényegében megállás nélkül próbálkozott. Tízévesen játszotta első meccsét, az apja természetesen a lelátón szorított végig a 4–0-s vereség alatt. Hazafelé a kocsiban atyai jó tanácsként megpróbálta rávezetni fiát, hogy a futball nem annyira neki való:
„Nagyon rossz vagy. Lusta. Soha többé nem akarlak futballpályán látni”
– így öntötte szavakba tömören, ugyanakkor könyörtelenül szikáran a meglátásait idősebb Akcelrod. Gregoire szíve összetört az apai kritikát hallva. „Oké, apa, most megtiltod, hogy focizzak, de majd ha felnövök, meglátod, hogy profi futballista leszek” – gondolta magában, és hogy ez meg is valósuljon, klubról klubra járt, hogy valóra váltsa az álmát, és igazolt játékos legyen. Ha egy helyről kitették, ment tovább, nem adta fel.
Pár év múlva, már az internet bűvöletében szikraként pattant ki a fejéből a megoldás. Olyan eszközhöz nyúlt, amiről Carlos Kaiser nem is álmodhatott: csinált magának egy honlapot, ami pont úgy nézett ki, mint Ronaldo weblapja, hátha. Telepakolta átírt újságcikkekkel, amik azt állították, a Real Madridba igazolhat, vagy épp a francia válogatottság kapujában áll. Akcelrod szét is küldte az infóját minden klubhoz, amihez talált elérhetőséget, és nagy meglepetésére jött is kapás a dologra: a nem túl nagynevű, épp akkor az angol harmadosztályba feljutó Swindon Town hívta próbajátékra az akkor 20 éves játékost 2003 nyarán. (Akcelrod honlapja és YouTube-videók 2007-re teszik ezt a próbajátékot, de akkorra már sokkal mélyebben volt a svindliben.)
Sőt, egyből be is tették egy barátságos meccsre: bár Akcelrod két gólt is lőtt, a meccs közben szinte végig csak kereste a helyét és a formáját a pályán, egyszer csúnyán arcon is találta egy, az ellenfél kapusa által kirúgott labda, mert fogalma sem volt róla, hogy az milyen erővel érkezik majd hozzá.
Két gól ide, két gól oda, a Swindon nem kért belőle, már a másnapi próbajátékot is lemondták, de ezzel nem ért véget az angliai kaland az akkoriban már a családjától és annak vagyonától eltávolodó Akcelrodnak, ugyanis a szintén harmadosztályú Bournemouth és a másodosztályú Norwich is bepróbálkozott nála. Egyiktől sem kapott szerződést, így odahaza, a francia alsó osztályban játszó Racing Clubhoz került.
Lehetőséget kapott a belga amatőr RUS Givrytől, a walesi Cwmbran FC-től, de egyik sem az a szint volt, amiről Akcelrod álmodott, és egyik sem azt mutatta az önéletrajzában, hogy egy szupersztárról van szó. Kellett még valami, amivel fel tudja dobni a CV-jét. 2006-ban egy tévéhirdetésben látta, hogy a Paris Saint-Germain játékosokat toboroz a tartalékcsapataiba, hát jelentkezett. Végül valahogy be is került a hatodosztályban játszó, ötödik számú tartalékcsapatba. Akcelrod később a leggyengébb francia liga legrosszabb csapataként jellemezte magukat.
Két évig evickélt a hatodosztályban, elviselve a heti egy edzés jelentette óriási terhet, de senki nem figyelt fel rá, úgyhogy újabb szintlépés következett, vagy ahogy ő mondja, „még jobb marketingre volt szüksége”.
Óriási mázlijára az egyik ismerőse a PSG szurkolói boltjában dolgozott, aki el tudta intézni neki, hogy egy üres órában a pályára is felmehessen – ez akkoriban csak a klub első számú csapatában játszó focistáknak volt opció. Szóval Akcelrod elfogadta a lehetőséget, előtte pedig a szurkolói boltban vett egy mezt „a testvérének”, a hátán természetesen az Akcelrod névvel. Amikor az elkészült, egy Akcelrod feliratú PSG-mezben léphetett a Parc des Princes füvére, ahol persze gyorsan csinált egy csomó fotót.
A Parc des Princes-ben készült fotókkal kész volt a mesterterv, tökéletesnek tűnő CV állt össze a honlapon a képekkel – meg persze azzal, hogy az első csapat tartalékjának hazudta magát. 2009 nyarán pedig jött is az igazán nagy kapás. A CSZKA Szofija próbajátékra hívta, majd mindössze két edzés után közölték Akcelrod ügynökével, hogy szerződtetnék is, egyből három évre, havi 15 ezer fontos fizetés mellett – ez mai árfolyamon hétmillió forint, de még 2009-ben is kb. havi ötmillió volt.
Kész. Akcelrod kilenc év küzdelem után révbe ért, képtelesen bemutatott apjának, igazolva, hogy igenis van létjogosultsága a futballban, ezt igazolta az is, hogy a 31-szeres bolgár bajnok játékosa lett.
Illetve nem egészen. Valószínűleg több CSZKA Szofija-szurkoló is utánanézett az interneten a klub friss igazolásának, egy pedig rájött, hogy egy szélhámossal van dolguk, és ezt jelezte is minden helyi újságírónak. Szóval amikor Akcelrod a szerződés aláírása utáni hétfőn megjelent a csapat közös reggelijén, már nem kellett helyet foglalnia – közölték vele, hogy lehet hazamenni Franciaországba.
A nagy futballkaland ezzel még nem ért véget, Akcelrod később Kínában, Kanadában és Kuvaitban is megfordult egy-egy rövid etapra. 2021-ben könyvet írt a saját sztorijáról, honlapján pedig már nem a figyelmetlen klubok becsapdázására kreált bemutatóját találni, hanem az általa alapított sportügynökség infóit. Akcelrod ugyanis jelenleg feltörekvő tehetségek pályáját próbálja segíteni.
Források: Deadspin | Vice | The Set Pieces | Goal