Az utolsó kazah kán levágott fejéért eladó a szovjet űrsikló

2022. július 31. – 10:13

Az utolsó kazah kán levágott fejéért eladó a szovjet űrsikló
Fotó: Sergey Mamontov / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nem mindennapi csereügyletet ajánlott Moszkvának egy kazah üzletember, aki a legjobb állapotban fennmaradt szovjet űrrepülőgőgépet cserélné el a 19. században uralkodó utolsó kazah kán koponyájáért. De még mielőtt belemennék a nagy kánfejvadászatba, gyorsan térjünk ki a kánfejért felkínált szovjet űrsiklóra, a Buranra.

A Buran története során egyetlen felszállást hajtott csak végre, ám nem azért nem folytatta a küldetéseket, mert ez kudarccal ért volna véget. Sőt, épp ellenkezőleg, minden tökéletesen ment az első és egyetlen küldetésén. A Burant nem valami technikai malőr, hanem a Szovjetunió széthullása sodorta el.

A történetnek ez a része is izgalmas, mindjárt rá is térünk, előtte viszont tisztázni kell az elefántméretű kérdést: hogy a viharban néz ki a Buran pár apróbb, gyerekmagazinok „találd meg az öt különbséget” rejtvényfeladatába illő eltérést leszámítva pontosan ugyanúgy, mint a NASA űrsiklói?

Lopták, de mégsem

A válasz – sajnos – nem valami szupertitkos, filmbe illő ipari kémkedés eredménye. Az amerikaiak az 1960-as évek legvégére egyértelműen belátták, hogy lehetne jobb megoldás is az űrbe jutásra az egyszer használatos rakétáknál, ez a program pedig az űrsiklók fejlesztésében csúcsosodott ki. Eközben bár a szovjetek maguk is vizsgálták a többször használható űrrepülőgépek jelentette lehetőséget, sokáig a holdraszállásra, az első űrállomás, illetve esetlegesen az első holdbázis megépítésére fókuszáltak.

A nagy váltás akkor jött, amikor részben a hidegháborús paranoiától fűtve ráeszméltek, az amerikai űrsikló simán lehet egyben egy fegyver is, nem csak az űrutazás legmodernebb eszköze, erre pedig már muszáj volt reagálniuk valami módon. Persze ennek volt is némi alapja: eredetileg úgy volt, hogy az űrsiklókkal olcsóbb lesz az űrbe jutás, de a szovjetek kiszámolták, hogy a korábbi rakéták gazdaságosabb megoldást jelentettek volna. És akkor még ott volt az is, hogy az újrahasználható űrsiklókkal ideális esetben akár évi 60 fellövésre is lehetősége lett volna a NASA-nak, így pedig irtózatos mennyiségű felszerelést juttathattak volna az űrbe, ami szintén hadászati célokra utalt a szovjet fejekben.

A Buran és az Enyergija Bajkonurban a próbarepülés előtt – Fotó: Alexander Mokletsov / AFP
A Buran és az Enyergija Bajkonurban a próbarepülés előtt – Fotó: Alexander Mokletsov / AFP

Szóval kitalálták, hogy nekik is kell akkor űrsikló, és hogy picit felturbózzák a projekt beindítását, beszerezték az amerikai terveket. Itt jön képbe az, hogy nem valami kémdráma játszódott le, a NASA ugyanis semmilyen módon nem titkosította az űrsiklóprogram részleteit, vagyis azok mindenkinek elérhetők voltak. A probléma inkább az volt, hogy minden elérhető volt, ez pedig iszonyatos adatmennyiséget jelentett, ezen kellett valahogy áthámoznia magát a KGB erre szakosított részlegének.

„Az 1970-es évek közepétől az 1980-as évek elejéig a NASA dokumentumai és a NASA által finanszírozott vállalkozói tanulmányok a szovjeteknek a legfontosabb forrást jelentették a nem titkosított anyagokból az űrkutatás területén. A NASA tevékenységével kapcsolatos szovjet érdekek az űrsikló gyakorlatilag minden aspektusára összpontosítottak. A megszerzett dokumentumok a repülőgépvázak tervezésével (beleértve a tervelemzéssel kapcsolatos számítógépes programokat is), az anyagokkal, a repülési számítógépes rendszerekkel és a meghajtási rendszerekkel foglalkoztak. Ezek az információk lehetővé tették a szovjet hadiipar számára, hogy többéves tudományos kutatási és tesztelési időt, valamint több millió rubelt takarítsanak meg, amikor kifejlesztették saját, nagyon hasonló űrsiklójukat”

mutat rá arra egy 1985-ös CIA-jelentés, hogy a szovjetek valójában teljesen törvényesen, ámde igencsak leleményesen gyűjtöttek össze nagyon sok mindent a Buran-projekt beindításához.

Jobb is lett, mint az eredeti

A lopás kölcsönzés tényleg csak ugródeszkának kellett, a szovjet űrprogram ugyanis ekkoriban nem hogy felvette a versenyt az amerikaival, de bizonyos szegmensekben le is körözte azt. Úgyhogy az űrsikló esetében sem egy az egyben másolás történt, hanem megnézték, mi az, amit érdemes átvenni, és mi az, amin kell vagy lehet fejleszteni.

Fontos különbség például az, hogy a Buran egészen másképp jutott az űrbe. Az amerikai űrsiklók három, a törzs végére épített hajtóművet használtak. Ezekhez a hasra rögzített, hatalmas, narancssárga tartályban volt az üzemanyag. Csakhogy mivel ez a három hajtómű nem volt elég erős az űrsikló Föld körüli pályáig juttatására, kellett még két, eldobható rakéta is a nagy tartály oldalára. Az így létrejött látvány elég ikonikus, nem nagyon kell túlmagyarázni.

A Columbia űrrepülőgép első stratja 1981. április 12-én – Fotó: NASA / AFP
A Columbia űrrepülőgép első stratja 1981. április 12-én – Fotó: NASA / AFP

A Buran viszont nem kapott beépített meghajtókat, minden erejét a rendszer szerves részét képező hatalmas rakétának, az Enyergija hordozórakétának köszönhette. Ez 100 tonna terhet volt képes alacsony Föld körüli pályára állítani, de egyes változatai még a legendás amerikai Saturn V rakétánál is nagyobb teherbírással rendelkeztek. Részben annak köszönhetően, hogy a központi fokozat négy hajtóművel rendelkezett, ami mellé további négy gyorsítórakéta került.

Az Enyergiját egyébként nem kizárólag a Buran mellé tervezték, az 1987-es első próbaútja során a Poljusz katonai műholdat vitte volna az űrbe – az, hogy a Poljusz a saját hajtóművének hibájából nem érte el a pályáját, nem az Enyergija hibája volt. Az 1988-as második útja viszont teljes siker volt, ekkor vitte az űrbe a személyzet nélküli Burant.

De ne szaladjunk még ennyire előre.

Az amerikai űrsiklók beépített hajtóművei valójában hátrányt jelentettek a Buranhoz képest. Egyrészt a Földre való visszatérés után komolyabb karbantartásra szorultak, másrészt az űrben semmi funkciójuk nem volt, tehát minden amerikai űrsikló több száz tonna haszontalan terhet cipelt magával az űrben. Ennek is köszönhetően a Buran picivel több (30 vs. 29) tonna terhet tudott magával vinni.

Szintén fontos eltérés, hogy az Enyergija gyorsítórékétái folyékony üzemanyaggal működtek az amerikai űrsiklók szilárd üzemanyagával szemben. Utóbbiakat ha egyszer beindítják, már nem lehet leállítani, megy, amíg van üzemanyag, a folyékony üzemanyaggal hajtott rakétáknál viszont növelhető, csökkenthető a tolóerő, vész esetén pedig teljesen le is lehet őket állítani. De más biztonsági plusz is volt a Burannál: a 8 helyett 10 fős legénység baj esetén katapultálni is tudott, akár az indítóálláson, akár 30 kilométeres magasságban. (A NASA csak a két első űrsiklóra telepített katapultálási lehetőséget, és azt is csak két főre, később pedig elhagyták ezt a rendszert.)

A Buran ráadásul képes volt teljesen automatizált repülésre az indítástól egyenesen a leszállásig, ami ideálissá tette mentőakciók végrehajtásához, hiszen üresen is fel tudott volna emelkedni egy másik űrjármű vagy űrállomás problémája esetén.

Egy nagy villanás után a semmibe veszett

A teljesen automata irányítás a Nyugatot is lenyűgözte a Buran egyetlen, 1988-as próbarepülése során. A dicső folytatás viszont elmaradt, a Szovjetunió széthullásával nem maradt elég pénz a rendkívül költséges programra. Sokkal az amerikai űrsiklók sem voltak olcsóbbak akkoriban, de Amerika mindent egy lapra tett fel, és nem volt más módjuk az űrbe jutásra, az oroszok viszont bátran válthattak a Buranhoz képest hatszor olcsóbb Szojuzra.

Miután kiderült, hogy az amerikaiak sem hadászati célokra használják a saját űrsiklóikat, az orosz hadsereg gyorsan nemet mondott a drága Buranra, a az orosz űrhivatalnak, a Roszkoszmosznak pedig az olcsó Szojuzok birtokában semmi motivációja nem volt a szovjet űrsikló további használatára. A végső szót Borisz Jelcin orosz elnök mondta ki, aki 1993-ban végleg elkaszálta a programot. Az viszont valahogy fel sem merült, hogy egy ilyen mérnöki csúcsszerkezetet méltó módon vonjanak ki a forgalomból.

Amíg a NASA az Enterprise-t a New York kikötőjében található, múzeumként funkcionáló Intrepiden, a Discoveryt a Smithsonian Intézet National Air and Space Museumában, az Atlantist a Kennedy Űrközpontban, míg az Endeavourt a California Science Centerben állította ki, addig

a Buran(ok) megőrzésére nem sok energiát fordítottak, az egyik legismertebb darab a kazahsztáni Bajkonurban porosodik egy óriási hangárban.

Bár ez elvben szigorúan őrzött terület, viszonylagos gyakorisággal látogatják meg urbexesek. Így tett pár éve a Hősök rappere, Mentha (Ozsváth Gergely) is, bár mivel a túra törvénysértő, senkit nem bátorítunk rá.

A porlepte űrsikló

Az egyetlen próbarepülést végrehajtó Buran a küldetése után a már említett bajkonuri hangárba került az Enyergija több részével együtt, ám az orosz űrprogram annyira megrogyott, hogy még a rendes karbantartásra sem maradt elég pénz. Emiatt 2002-ben beomlott a hangár teteje, a balesetben megsemmisült a repülést végrehajtó Buran, nyolc munkás pedig életét vesztette. A program közben egyébként több másik szovjet űrsikló építése is zajlott, az 1.02-es kódjelű 95-97 százalékos készültségig jutott, ez végezte volna a Buranok második űrrepülését.

Másik három, sokkal kisebb készültségben levő Buran Bajkonurba sem jutott el, ezek a moszkvai Tusino gyárban maradtak, az utoljára elkezdett, ötödik darabot aztán szét is szerelték. A meglévő példányok közül egy, a 2.01 kódjelű hosszabb ideig a Moszkva melletti Zsukovszkiji nemzetközi repülőtéren volt kiállítva, de 2021-ben megvette a mindenféle járművek privát gyűjtésével foglalkozó Vagyim Zadorozsnyij, hogy felújítsa, és kiállítsa a múzeumában.

A számunkra érdekes darab a még megmaradt, Bajkonurban található példány (ez egyébként egy nem repülésre szánt, egyéb mérnöki célból épített tesztpéldánnyal áll együtt a hangárban), ami a hírek szerint egy orosz-kazah cég tulajdona évek óta. A nem túl jól őrzött űrsiklóról 2021-ben szétgraffitizett képek kezdtek terjedni. Ez picit felrázta a tulajdonost, ami lefestette a graffitiket, és rendes őrséget állított szolgálatba, hogy ilyesmi ne történhessen meg újra.

De hogy került az egykor őrülten értékes űrrepülő kazah kézbe? A Szovjetunió felbomlása után a bajkonuri űrközpont, más néven a kozmodrom Kazahsztán része lett, az oroszok igazából lízingelik a stratégiailag fontos bázist. Csakhogy amikor nem volt elég pénz erre, akkor elkezdtek mindenfelé olyan űreszközt eladogatni, amire épp nem volt szükség. Így tett a Roszkoszmosz legnagyobb szerződéses partnere, az RKK Enyergija (RSC Energia), a Buran építésében legnagyobb szerepet vállaló cég, ami a bajkonuri tulajdonait egy alvállalatba összpontosította.

Ez kalandos úton 2004-11 között többször nevet és tulajdonost is cserélt, a vége pedig az lett, hogy Dauren Mussza kazah üzletemberhez került 2011-ben. A Mussához kerülő cégre a kazah állam is igényt tartott, ám a bíróság végül az üzletember javára döntött mintegy háromévnyi pereskedés után, így az egykor majdnem teljesen összeszerelt, azóta viszont félig szétszedett Buran magánkézben landolt.

A mindenféle cégjogi és egyéb változások egyébként nem kis bonyodalmat okoztak. A Roszkoszmosz éléről pár hete leváltott Dmitrij Rogozin évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy hiába próbálták visszaszerezni, megvenni a legjobb állapotban levő Burant, nem tudták kinyomozni, hogy ki is annak a tulajdonosa.

A fej mint cserealap

Mussza viszont nemcsak azt jelezte Moszkva felé, hogy ő a tulajdonos, hanem egyből az árat is megjelölte.

A Buran eladó, pontosabban elcserélhető az utolsó kazah kán, Keneszari Kaszimov koponyájáért.

Keneszari 1837-47 között vezette Kazahsztánt, ez idő alatt leginkább a területükre betörő Orosz Birodalom elleni harcokkal foglalatoskodott. Végül egy riválisa ölte meg, a levágott fejét pedig azzal a lendülettel el is küldte Moszkvába – ennek okán a koponya érthető módon elég feszült tárgyalási pont az orosz és a kazah felek között. Utóbbiak hiába kérték, kérik hosszú évek óta a visszaszolgáltatását, Moszkva hajthatatlannak tűnik.

A kán koponyája
A kán koponyája

Mussza egyébként azzal érvel a csere mellett, hogy amíg a koponya nekik hordoz kiemelt értéket, addig a Buran a legnagyobb orosz érték Kazahsztánban. Csakhogy a hivatalos orosz közlés szerint senki sem tudja, hogy hol van Kaszimov koponyája, így ha Mussza nem hajlandó másra cserélni, akkor továbbra is bizonytalan marad az orosz űrsikló sorsa.

Források: Mustard | Supercluster | Popular Mechanics