Beindult a rivalizálás az urbexesek között, és nem mindenki tartja be az íratlan szabályokat

A hétvégén a Készenléti Rendőrség, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ együtt vonult ki a Várhoz, miután páran illegálisan behatoltak a Váralja utca 14. szám alatti alagútrendszerbe, a ma is katonai objektumként üzemelő, egykori kormánybunkerbe (régi nevén P-50-es objektumba). Az olvasói és az urbexes csoportok információi alapján a behatolók úgynevezett urbexesek voltak, akik ellen lopás gyanújával kezdett el nyomozni a rendőrség.

Az ügy meglepte a magyar urbexes szubkultúrát is. Magyarországon ugyanis, bár évek óta bevett hobbi az elhagyatott épületek látogatása, ez eddig íratlan, de fontos szabályokhoz volt kötve. Évekkel ezelőtt én például még úgy tanultam, hogy három aranyszabály van a városi felfedezők Bibliájában, ez úgy szól, hogy „ne lopj és ne rongálj, ne törj be, ne add ki a helyek címét”. A hétvégi eset láthatóan ezeket a szabályokat válogatás nélkül rúgta fel, ami jó látleletet adott arról is, hogyan alakult át a szubkultúra az elmúlt években, főként a járvány alatt. De milyen volt egyáltalán előtte a közösség? Mik ezek az íratlan szabályok, és mit tud róla a jog? Meg amúgy is, mi a fene ez a szó, hogy urbex?

Szóval mi az az urbex?

Az urbex definíció szerint az urban exploration (tükörfordításban városi felfedezés) rövidítése. Magába foglalja elhagyatott helyek felkutatását, dokumentálását, feltárását és feltérképezését olyan, már nem használt területeken, mint például egy üzemen kívüli közműalagút vagy egy szebb napokat élt elmegyógyintézet. A fogalom erősen kapcsolódik a városhoz és a városiasodáshoz, olyan területekről és épületekről szól, amelyek sokszor a szemünk előtt vannak, mégsem tudunk róla sokat. Vagy, ahogy egy külföldi oldal összefoglalja, „bármely olyan helyen lehet urbexelni, ahol a normál kerékvágásból kilépve felfedezünk”.

Hogy a meghatározáson túl ki mit tud magáénak, azt urbexese válogatja, van, akinek az aranyszabályok betartását jelenti, és van, aki egyfajta hagyomány megismeréseként éli meg. A felfedezéseknek több alfaljuk van, attól függően, hogy például tetőkre, csatornamászásra vagy katakombákra szakosodik az ember. Magyarországon az Altomán nevű városfelfedező oldal készítette el ezeknek a magyarázóját, és bár a szótár szavai itthon nem honosodtak meg, mégis jó mankót adnak annak, aki beleásná magát az urbex gyűjtőfogalom kibogozásába.

Az urbexeléssel kapcsolatban ugyanis szinte végeláthatatlan alfajokról beszélhetünk. Van például buildering (épületek, mesterséges szerkezetek megmászása) cataphily/splooshing (katakombákra szakosodás), craning (darukra mászás) vagy akár elevator surfing is (liftek tetején mozgás). Mint az oldal írja, országtól függ, hogy hol mi lehetséges. A katakombavadászat például teljesen lehetetlen a franciáknál, Párizsban ugyanis súlyos bírságot szabhat ki az ún. cataflic, a katakombákban járőröző speciális rendőr azoknak, akik mégis bemásznak. A csatornákba mászás ellenben meglepően nagy divat Oroszországban – ezt korábban mi is kipróbáltuk.

Magyarországon szinte kizárólag a hagyományos, elhagyatott épületeket felkereső urbexelés honosodott meg, bár a Városi Gorillák szerint „az utóbbi időkben előfordultak extrémebb fajták is”. Egy másik urbexes arról mesélt, a roof hack (a tetőkre mászás) ritka, de még látható itthon, ugyanúgy, ahogy a nehezen megközelíthető helyek (hidak alja, csatornák) látogatása. Utóbbi azért is népszerű egyes körökben, mert „több elismerést is hoz annak, aki megpróbálkozik vele”.

Új keletű adrenalin

A Városi Gorillák csapata 2015-ben kezdett urbexelni, mint mondták, „amikor elkezdtük, gyakorlatilag még ismeretlen fogalom volt az urbex Magyarországon, csak egy-két másik csapat csinálta. 2020-ban aztán a koronavírus-járvány berobbant, akkor eszméletlen mértékben megnövekedett az urbexesek száma itthon.” Ez a fajta hobbi nem csak itthon lett egyre népszerűbb. A Week például arról számolt be, hogy az Egyesült Királyságban a korlátozások elterjedésével a városi felfedezés egyre hangsúlyosabbá vált, az elhagyott gyárakat, vidámparkokat és más mesterséges építményeket egyre többen látogatták országszerte.

A Városi Gorillák szerint a népszerűségnek itthon nagy hátulütője lett, hogy az eredetileg hozott szabályok kikoptak. Az íratlan szabályok, a már említett „ne lopj, ne rongálj, vigyázd a címet és ne törj be” mellett elég széles skálán mozognak. Ha az interneten keresünk rá, a 3 kötelező szabálytól a „9 pont, ha urbexelni akarsz”-ig mindent találni. Ezekben általában olyasmiket olvashatunk, mint hogy ne fedezz fel soha egyedül, legyen védőfelszerelésed, ne menekülj, és másoknak maximum azt add ki, melyik megyében voltál. Az urbex szubkultúrában a legszélesebb körben – külföldön is, itthon is – elterjedt ökölszabály, ahogy azt a Városi Gorillák mondták nekünk:

„Nem hagyunk magunk után mást, csak a lábnyomokat, és nem viszünk el semmit, csak a fotóinkat.”

A rongálás, vandalizmus és betörés elítélése egyébként minden urbexszabályzatra jellemző, a magyar közösség szerint ez globálisan is igaz. Külföldön annyiban különbözik a helyzet, hogy ott kevésbé tolerálják, ha valaki megszegi a ne kérdezz rá a címre szabályt, illetve a Városi Gorillák úgy látják, „más országokban sokkal inkább tiszteletben tartják a szabályokat, például Németországban, Olaszországban, Belgiumban vannak 30 éve elhagyatott kastélyok vagy villák, ahol teljesen megállt az idő, de mégsem rongálják annyira, mint itthon. Ez amiatt is van, hogy itthon még új keletű dolog az urbex, sokan nincsenek is tisztában a szabályokkal.”

Városi felfedezés a jogban

A Városi Gorillák szerint pont az újszerűség vezet ahhoz is, hogy Magyarországon nincsen pontos jogszabály az urbexre. Megkérdeztük a jelenség jogi oldaláról Fazekas Tamás ügyvédet is, aki szintén azt mondta, nem tud arról, hogy az urbexre külön vonatkozó jogszabály létezne, vagy hogy lenne olyan szervezet, amely az urbexes szubkultúrát felkarolta volna. „Ha egy ilyen létrejönne, arra jelenleg nem hiszem, hogy a magyar rendszer tud külön szabályozást” – tette hozzá.

Mint Fazekas mondta, az urbex jogi hátterét nézve ilyenkor a tulajdonjogot kell vizsgálni, a tulajdonost védik ugyanis a törvények: ezek jól le is fedik a bebarangolható területek térképét, tekintve, hogy „alapvetően nincs talpalatnyi föld a bolygón, aminek ne lenne tulajdonosa, legyen az állami, magán- vagy köztulajdon”. A tulajdonost illeti meg a használat joga is, így ha ezt valaki megsérti, ő tehet lépéseket is. Például amennyiben ismert, ki hatolt be a területére, akkor Fazekas szerint abból következhetnek jogi lépések, de ez a valóságban nem egy életszerű helyzet. Ha egy elhagyatott épületet nem látogatnak, a tulajdonos valószínűleg azt sem fogja megtudni, hogy bement oda valaki.

Ha pedig a tulajdonos nem kér jogi védelmet, akkor általában önmagában az urbex miatt nem is történik semmi az ügyben.

Így pedig a polgári jog birtoksértéses szankcióin túl a legdurvább, ami érheti az íratlan urbexes szabályokat betartó felfedezőt, az általában egy magánlaksértési ügy lehet. Súlyosbíthatja a dolgot, ha például figyelmetlenségből nem veszi észre az életveszélyre vagy a tilos belépésre vonatkozó táblát. Fazekas szerint „ezek azonban nem borzasztó tényállások, nem többéves börtönt jelentenek, de lehet több, mint egy kellemetlenség”.

Az urbexesek szerint ilyen eset elég ritkán van, ők úgy látják, „senki nem tesz feljelentést, mert tudják, hogy nem viszünk el semmit”. Szerintük itthon amúgy sem nagyon csinálnak ügyet az urbexelésből, ha látják, hogy nincs a kézben festékszóró spray meg akkus flex, cserébe egy drága kamera van. A szabálykövető felfedezőt tehát a gyakorlatban nem nagyon érheti jogi probléma, gondolhatnánk,

„ha viszont valaki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ehhez tartozó bekerített helyre engedély nélkül bemegy, az szabálysértési vagy adott esetben (például ezt este teszi, vagy csoportosan) büntetőeljárást is vonhat maga után”

– tette hozzá Fazekas. Egy-egy kerítést átlépve ugyanis már több jogi esetet találhatunk a másik oldalon. Számít ilyenkor a körülmény is, Fazekas szerint például ha valaki elviszi a kiskorú gyerekét magával, akkor akár az is felmerülhet, hogy veszélyezteti a testi épségét egy totál romos épületben, de az ilyen eset nem gyakori. Annak ellenére, hogy a jog előtt nem jellemző, a Városi Gorillák csapata szerint mégis egyre több helyen látni, hogy valaki babakocsival vagy kisgyerekkel jár urbexelni, ami szintén jelzi, hogy „láthatóan vannak, akik nem értik az urbex lényegét”.

Szabálysértést jelenthet az is, ha valaki figyelmen kívül hagyja a Belépni tilos és életveszélyes táblát, vagy olyan területre megy be, amit baleset vagy rendőri intézkedés miatt lezártak. Ekkor ugyanúgy megbüntethetik az embert, mint amikor bemegy pancsolni a Fürödni tilos tábla ellenére az erős vízsodrásba. Gyakori az is, főleg köztulajdonban lévő épületek esetében, hogy az ingatlant nem tábla, hanem őr védelmezi: őket sem érdemes kijátszani, a vagyonőrök ugyanis felléphetnek a behatolók ellen, és ha ellenállás esetén sérülése keletkezik, az büntetőeljárást jelenthet.

Olyan is előfordulhat, hogy egy elhagyatottnak látszó épület országhatárnál található, mert szolgálhat határrendészeti célokat is, így lehet, hogy a határ tiltott átlépése is jogellenes. Fazekas hozzáteszi, hogy katonai objektumba és területre belépni is egyértelműen jogsértő, ahogy az is, ha az épület védett természeti környezetben található. Az igazi problémák viszont onnan kezdődnek, ha valaki figyelmen kívül hagyja az urbexszabályokat is: a lakatlevágás vagy a szuvenír elpakolása esetén már komolyabb jogi következményekről beszélhetünk.

Ezek ráadásul sokszor egymást erősítik, ahogy Fazekas fogalmaz,

„önmagában a hatforintos lakat levágása csak egy szabálysértés, önmagában a tízforintos szuvenír ellopása csak egy szabálysértési lopás, de a kettő együtt máris bűncselekmény”.

Bár az urbexelők úgy érzik, Magyarországon az urbexelés még egyfajta szürke zónában van, Fazekas szerint valójában jól lefedi a felfedezés határait jelenleg is a törvény. „Ha nincs feljelentés vagy eljárás indítva határidőn belül, akkor nem történik semmi. Így helyes is, hogyha valakinek megsértik a tulajdonát, akkor csak a tulajdonos rendelkezése szerint lesz ennek következménye” – mondta. Vonatkozik valamennyi szabályozás az épületekben készült videókra és képekre is, a magánszemélyek privát szférájának védelmében. Fazekas szerint ilyen privátszféra általában az elhagyatott helyeken már nincs igazán, így ott lehet fotózni és videózni.

Mint azt az urbexesek mesélik, volt már olyan, hogy rendőrt hívtak rájuk, a rendőrség azonban nem tudott mit kezdeni egy nyitott ajtón besétálással, vagy azzal, ha nem tűnt el semmi, és nem is történt rongálás. Beszámolóik alapján a rendőrség ráadásul tudja, hogy az urbexelés létezik, így sokszor pozitív a fogadtatás. „Érdeklődtek az oldalunk iránt, összességében pozitív benyomás volt, ők azért tudják, hogy kik az igazi betörők” – mondták az érintettek.

Több rongálás, kevesebb szabály

Gyökeresen megváltozott a közösség, több ezren urbexelnek ma Magyarországon, míg tíz éve nagyon kevesen csináltuk, vagy nem is tudtunk egymásról

– mesélte a változásról a Városi Gorillák csapata. A járvány alatti bumm a Szellemvárosok Magyarországon készítője, Urbex Gyula szerint tömegesen létrehozott Facebook-oldalakhoz és -csoportokhoz vezetett. Ezekben aztán megindult a rivalizálás, amit súlyosbított, hogy a Facebookon még csak nem is kell névvel és arccal vállalni, amit teszünk. Ahogy ő fogalmazott, „az urbexben amúgy sincsenek igazi kőbe vésett szabályok, nem olyan, mint az öttusa, hogyha valamit máshogy csinálsz, akkor ki vagy zárva. Vannak persze ezek az íratlan szabályok, de ez nem egy munka, aminél ha nem tartod be a szabályokat, kirúgnak.”

Ez magával hozza azt is, hogy a csoportokban egymásra licitáló urbexelők vagy nem ismerik, vagy csak nem is figyelnek már az íratlan szabályokra, illetve vannak, akik még működő helyekre is betörnek. A Városi Gorillák szerint a kimondatlan feszültség arról szól, hogy ki tud jobb helyekre bejutni és jobb helyeket megmutatni, néha olyanok is akadnak, akik lezárnak csak azért egy helyet, hogy más urbexes már ne jusson be oda. Szerintük az urbexelés

régen egy békés történet volt, mára már nagy feszültséggé alakult át.

A vasárnapi TEK-es incidensre több urbexes is azt mondta, hogy egyfajta mérföldkő volt a felfedező közösség életében, de negatív szempontból. A Városi Gorillák úgy látják, volt már korábban olyan, hogy rongálókat és betörőket elkaptak vagy urbexes csapatok lebuktak, de ilyen léptékű esetet még nem hallottak itthon. Urbex Gyula a hétvégi esetre azt mondta, azt a tanulságot kell levonni ebből, hogy az átalakult közösségben „van, aki hidegvágóval és feszítővasakkal jár be a helyekre, és van, aki a saját lábán. Régen volt olyan szabály, hogy csak oda megyünk be, ahova rongálás nélkül be lehet jutni, de mostanában már alapból úgy vágnak neki a túrának az emberek, hogy náluk van a feszítővas. Nem is nagyon beszélhetünk ilyen esetben igazán urbexről.”

A szabályok kikerülése miatt egyre több a rongálás is, ami főként az aktuálisan felkapott helyeket viseli meg. Egyik példája ennek a tündér-hegyi Preisich szanatórium (erről a helyről mi is írtunk korábban), egy urbexes szerint ide 2018-ba még úgy lehetett bemenni, hogy a levegő is áporodott volt, most meg egy ép ablakot alig találni rajta. A közösség egy része úgy látja, hogy a hirtelen felhígulás csak egy ideiglenes hullám, ami alatt a sok követővel rendelkező oldalak egy része próbálja valahogy védeni a helyszíneket. Urbex Gyula például arról mesélt, hogy az épületekről szóló videók publikálásával sok esetben inkább hónapokat, akár éveket is vár, a Városi Gorillák csapata pedig a jobb állapotú helyszínek adatait igyekszik eltitkolni:

„Mi mindig igyekszünk ügyelni arra, hogy a címek ne kerüljenek ki, ezáltal ne juthassanak el rongálókhoz. De sajnos vannak olyanok, akik ezt a szabályt sem tartják tiszteletben.”

A Facebook-csoportokban tehát ennek ellenére sokan nem követik a szabályokat, amivel az is a probléma Urbex Gyula szerint, hogy van, aki annyira nem veszi a fáradságot, hogy átmásszon egy kerítésen, inkább fogja és kidönti. A közösség tagjai szerint jelenleg persze mindenki urbexesnek hiszi magát, „mint ahogy mindenki fotósnak hiszi magát attól is, hogy van egy telefonja”, holott, ahogy a Városi Gorillák fogalmaz, „az lesz igazi urbexes, aki tisztességesen, becsülettel, a szabályokat betartva megtiszteli a helyet: tudja, miket csinál és hogy ennek mik a következményei”. Jelenleg viszont, ahogy az egyik urbexelő fogalmazott, nincs határ, aki mer, az nyer. Ennek lett a vége a P-50 esete is.